Élete sokszor csak a véletlenen múlt, számtalan orosz katona erőszakolta meg, később már ő maga adta el a testét anyósa biztonságáért, matracért, ételért. Családjával Pesten találkozott újra, súlyos betegségekkel küszködött: mellhártyagyulladása, tuberkulózisa és többféle nemi fertőzése volt egyszerre. Erdélybe hazatérve kórházba került, ahol majdnem életét vesztette, a klinikai halál állapotában szerzett élményeiből gyakorló pszichológusként, tanatológusként sokat merített.

A háború után az ELTE Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakát végezte el, 1949-ben diplomázott. Még ugyanebben évben házasságot kötött Mészöly Miklós íróval, akivel Budapestre költözött. Egy szép budai villában élhettek, de örökösen pénzszűkében voltak, ám még a nélkülözésnél is rosszabbnak bizonyult az állandó félelem, hiszen Mészöly rendszeridegen politikai nézetei, írásai, majd később ’56-os szerepvállalása miatt állandóan a szakadék szélén táncolt. Évekig lehallgatták, megfigyelték őket.

Élénk társasági élet folyt náluk, Tamási Áron, Weöres Sándor, Pilinszky János, Mándy Iván, Sinka István, Tersánszky Józsi Jenő és az Örkény-házaspár gyakran megfordult náluk. Nemes Nagy Ágnessel és Lengyel Balázzsal pedig különösen szoros barátságot ápoltak. Mészöly a fiatal írónemzedékkel is jó kapcsolatot alakított ki.

Polcz Alaine és Mészöly Miklós fél évszázados házassága alatt a férfinak több komolyabb szerelme is volt, időről időre elhagyta feleségét. Olyan is előfordult, hogy az asszony költözött el: tapintatosan összecsomagolt, és egy óra múlva már ott sem volt. Mészöly Miklós mégis mindig visszakönyörögte magát hozzá, ő pedig rendre visszafogadta. Azért tűrt, mert szégyellte, hogy nem szülhetett gyereket a férjének.

Polcz Alaine pályája kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészterápiát, majd a gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával kezelte kis pácienseit. 1970-től a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán dolgozott, ahol a nagyon súlyos beteg és haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa volt. 1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. Felismerte, hogy a „halál” kérdése tabu téma az emberek életében, több könyvet, tanulmányt írt erről. Folyamatosan képezte magát és számos tanulmányúton is részt vett.

1991-ben jelent meg az Asszony a fronton című önéletrajzi ihletésű regénye, amely elnyerte az „Év Könyve” díjat és több nyelvre is lefordították. Ebben a művében egy rendkívül kényes témát feszeget: a nők háború alatti kiszolgáltatottságát, női íróként elsőként a magyar irodalomban.

1992-ben elindította a Magyar Hospice Mozgalmat, amely céljaként tűzte ki a rákbetegek számára elviselhetővé és emberhez méltóvá tenni életük utolsó szakaszát. Később az alapítvány elnöke lett.

Polcz Alaine megváltoztatta a halállal kapcsolatos képünket. 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2007. szeptember 20-án halt meg Budapesten. A Városmajor utcában, ahol férjével laktak, emléktábla található (a képen).

Főbb művei:
- Bábjáték és pszichológia (1966)
- Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974)
- A rend és a rendetlenség az emberi cselekvésben (1987)
- A halál iskolája (1989)
- Asszony a fronton, dokumentumregény (1991)
- Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993)
- Macskaregény (1995)
- Éjjeli lámpa (1996)
- Ideje a meghalásnak (1998)
- Főzzünk örömmel! (1998)
- Világjáték (1999)
- Az életed, Bíró Berta (2000)
- Leányregény (2000)
- Gyászban lenni (2000)
- Élet és halál titkai (2001)

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, konyves.blog.hu

A második kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.