A jubileumi dátum egészen pontosan az amerikai premiertől eredeztethető: 1987. augusztus 21-én került a tengerentúli mozikba a Dirty Dancing, amely Magyarországra csupán 1989. július 6-án jutott el Piszkos tánc címmel. A siker természetesen pénzügyi vonatkozásokkal válik a jövő számára ténylegesen kézzelfoghatóvá, de kérdezzünk meg ma is bárkit (mondjuk 30 éves kor felett), a többségük biztosan fátyolos szemekkel réved a távolba, Baby és Johnny érzéki táncát látván maga előtt.

A Great American Films Limited Partnership kicsi, újonc stúdiójának égisze alatt készült, kisköltségvetésűnek számító film máig hullámokat vető érzelmi hatásokat robbantott a mozivásznakra 1987-ben, ráadásul akkor még két ismeretlen főszereplővel, amely konkrét bevételi rekordokban is megnyilvánult. A mindössze 6 millió dolláros büdzsé világviszonylatban végül 214 millió dollárt eredményezett. Ráadásul a Dirty Dancing az első film, amely átlépte a millió példányos videoeladást, a filmzenei CD-je multi-platinum lett Golden Globe- és Oscar-díjjal, illetve a moziból színpadi változat is született, amelyet sikerrel játszottak Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában is.

A 30 éves jubileum alkalmából kukkantsunk be a kulisszák mögé, és nézzünk néhány érdekességet, amelyeket maga az elkészült film nem kötött az orrunkra. Először is például azt, hogy filmbeli gyönyörű szerelmi románcuk ellenére a valóságban Patrick Swayze és Jennifer Grey gyakorlatilag ki nem állhatták egymást – utóbbi részéről legalábbis mindenképpen. Az 1984-es Vörös hajnalban (Red Dawn) ugyanis játszottak már együtt, és Jennifer azóta utálta Swayze-t, akinek nem kevés rábeszélőképességre volt szüksége ahhoz, hogy meggyőzze a lányt a Dirty Dancing-beli szerepvállalásra. A kezdeti együttműködés aztán hamar újra befelhősödött, a stáb pedig komoly aggodalomba esett, hogy a két főhős személyes kapcsolata tönkreteszi majd a szerelmi jeleneteket. Ezért a rendező, Emile Ardolino és a forgatókönyvíró, Eleanor Bergstein arra kényszerítették őket, hogy megnézzék a próbafelvételeket, mennyire lélegzetelállítóan működik közöttük a „kémia”. Ez végül hatott, így mindenki megnyugvására Swayze és Jennifer megújult energiával és lelkesedéssel tértek vissza a forgatáshoz.

Persze mindenekelőtt az kellett Jennifer Grey-nél, hogy meggyőzze a készítőket, 27 éves életkorával képes a 10 évvel fiatalabb Baby-t hitelesen eljátszani: ehhez csupán egy öt perces meghallgatásra volt szüksége, és máris övé lett a szerep. Maga a forgatás előtt mindössze két hétig próbáltak a szereplők, és a felvételek is összesen csak 44 napot öleltek fel – de milyen napokat! Ugyanis a stábnak rendesen meg kellett küzdenie az „elemekkel”, nevezetesen az időjárással. A forgatást hol szakadó eső, hol pedig tikkasztó hőség sújtotta: volt, hogy a külső hőmérséklet 41 Celsius-fokig kúszott, amely a filmezéshez használt eszközöknek és plusz világításnak köszönhetően néha elérte az 50 fokot is. A koreográfus Kenny Ortega szerint volt olyan nap, amikor 25 percnyi forgatás alatt tíz ember is rosszul lett vagy elájult, az egyik idős színésznőt, Paula Trueman-t például be kellett vinni a sürgősségire kiszáradás miatt.

De a másik végletből is kijutott a készítőknek, mivel a trópusi hőség átváltott brutális lehűlésbe. Amikor például Baby és Johnny az emlékezetes emelést gyakorolta a tóban, már októbert mutatott a naptár, és mindössze 4 Celsius-fokos volt a levegő. A (hulló) leveleket a kamera látószögében zöldre festették, mintha verőfényes nyár lenne, a stáb azonban meleg kabátot, kesztyűt és csizmát viselt. Swayze-nek és Jennifernek lenge nyári sortra és ruhára kellett vetkőznie, majd belemerülni a rettentő hideg vízbe. S bár a kész filmen az látszik, hogy a szereplők élvezik a pancsikolást, Grey később horrorisztikusan fagyosnak írta le a tavat, amelybe csakis azért volt hajlandó belemerülni, mivel akkoriban még „fiatal és éhes” volt. Nem véletlen, hogy ebben a jelenetben nem mutatja a kamera őket közelről, hiszen mosolygás helyett elkékült szájakat lehetett volna csak látni.

A film koncepciójához tartozott, hogy Johnny és Baby öltözékei végig kontrasztos színeket alkottak: ha jobban megnézzük, a lány mindig világos ruhákban szerepelt, míg a vonzó tánctanár fekete vagy más sötét cuccot vett magára. Az akkor 35 év körül járó Patrick Swayze nem használt dublőrt, ragaszkodott ahhoz, hogy minden jelenetét maga csinálhassa meg. Annál a résznél, ahol egy kidőlt fa törzsén gyakorolják az egyensúlyozást tánc közben, Swayze közel 3 méter magasról leesett, és annyira súlyosan megsérült a térde, hogy csöveken kellett leszívni belőle a duzzanatban felgyűlt folyadékot.

Emile Ardolino rendező folyamatosan bátorította két főszereplőjét az improvizálásra, és gyakran hagyta tovább bekapcsolva a kamerákat, még akkor is, amikor a forgatókönyvben nem szereplő dolgokat produkáltak. Erre példa az a (plakátokon és DVD-borítókon is szereplő) jelenet, amikor Baby Johnny előtt áll, a hátát hozzányomva a férfi testéhez, miközben karját hátranyúlva Swayze nyaka köré fonja, aki az ujjait lassan végigfuttatja a lány karján. Bár ezt a szkriptben egy végtelenül gyengéd pillanatnak írták meg, Jennifer rendesen kimerült volt, és a mozdulat minduntalan csiklandozást váltott ki nála, ami miatt rendre elnevette magát. Számtalanszor megpróbálták újravenni ezt a kis jelenetet, de mindig ugyanez volt az eredmény. Swayze-t a lány viselkedése annyira bosszantotta, hogy az egyik felvételnél, amikor Jennifer megint elnevette magát, a férfi arckifejezése láthatólag a totális kiborulás és a végleges lemondás között ingadozik. Nos, a producerek a tervekkel ellentétben szándékosan ezt a részt tették bele a filmbe, mivel annyira viccesen és hatásosan működött a kettejük közötti érzelmi különbség. Kenny Ortega szerint egyenesen ez lett az egyik legérzékenyebb és legőszintébb jelenet a filmben. Vagy például az a szintén emlékezetes jelenet, amelyben Johnny és Baby a padlón négykézláb egymás felé csúszkálva táncolnak, benne sem volt a forgatókönyvben. Egyszerűen csak így próbálták egy kicsit feltuningolni a másikat, és bemelegíteni a következő jelenethez, de a rendezőnek annyira megtetszett ez a bolondozás, hogy beletette a kész filmbe. Nagy-nagy szerencsénkre.

A Dirty Dancing egyik legemlékezetesebb mondatát, azt, hogy „Senki sem ültetheti Baby-t a sarokba”, Swayze az istennek nem akarta kimondani, de Ardolino nyomatékosan követelte tőle. Ma pedig ott áll az American Film Institute 100 leghíresebb filmes idézetének listáján. Akárcsak a mozi soundtrackje, amelyről a She’s Like The Wind, Patrick Swayze és Stacy Widelitz szerzeménye Swayze előadásában szintén bekerült az AFI 100 év… 100 dal listájára. Maga az album (a Hungry Eyes-zal és a finálé Time of my Life-jával) amúgy 18 héten át volt az élen a Billboard 200 tabelláján, 11-szer lett platinum eladás belőle, és összesen több mint 32 millió példányban kelt el világszerte. S mivel a film ennyire jövedelmezőnek bizonyult, és Hollywood sosem hagyja kiaknázatlanul a sikereket, így természetszerűnek tűnt a „folytatás” is, amely végül csupán 17 évvel később valósult meg. Swayze-nek 6 millió dollárt ígértek, ha újra eljátssza Johnny Castle szerepét, de mivel a színész nem volt a folytatások rajongója, elutasította a felkérést. Később aztán mégis meggondolta magát, s bár nem főszerepben, de azért feltűnik a Dirty Dancing – Piszkos tánc 2-ben (Dirty Dancing: Havana Nights). A film különben, bár meglepő módon nem is lett annyira rossz, bevétel szempontjából a közelébe sem ért az eredetinek.

A 30 éves évfordulóra, idén tavasz végén debütált a Dirty Dancing remake-je egy tévéfilm formájában, amelyben Abigail Breslin játszotta Baby, Colt Prattes pedig Johnny szerepét. Nos, az alkotás nem lett túl szívderítő, az IMDB oldalán ugyanis közel 3500 szavazat alapján szégyellnivaló 3,1-es átlagot produkál (10-ből). De szerencsére hiba lenne kijelenteni, hogy elmúlt a Piszkos tánc dicsősége, hiszen – ahogyan a bevezetőben kezdtem – ez a film 30 év után, és véleményem szerint még nagyon sokáig ott marad majd az emlékezetünkben. Amikor egy interjúban megkérdezték Patrick Swayze-t (aki, borzasztó kimondani, lassan 8 éve nincs már köztünk, augusztus 18-án lett volna 65 éves…), miért gondolja úgy, a Dirty Dancing még hosszú-hosszú ideig hatással lesz ránk, így felelt: „Rengeteg érzelmet adott nekem. A film nem az érzékiségről szól, hanem ahogyan az emberek megpróbálják felfedezni a másikat. A tánctanár úgy érzi, nem más, csupán egy termék, a fiatal lány pedig próbál rájönni, kicsoda is ő maga valójában ebben a korlátozó társadalomban, ahol ilyen csodás dolgokat tud véghezvinni. Egy bizonyos fokig tényleg arról szól, ez az ártatlan, kicsi, ijedt zsidó lányka hogyan kerül közel ehhez a sráchoz amiatt, ami a szívében rejlik.” Azt hiszem, máig ezt érezzük mi is; ahogyan Johnny végül képletesen és a tánc során a valóságban is felemelte Baby-t a levegőbe, velünk ugyanezt teszi a Dirty Dancing már 30 éve.

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org, imdb.com, mentalfloss.com