Három napos kirándulásunk (az első napi látnivalók itt olvashatók) második szakaszának útvonala a következő volt: Szalafő – Őriszentpéter – Nagyrákos – Szatta – Kerkafalva – Ramocs – Kerkáskápolna – Magyarföld – Szentgyörgyvölgy – Velemér – Magyarszombatfa – Bajánsenye – Őriszentpéter – Szalafő. A táv hossza kb. 60 km.

Szalafői szállásunk, a Gatter Fogadó nevét azért is érdemes megemlíteni, mert 2009-ben egy közel százéves fűrészüzemből alakították ki, megőrizve annak jellegét. A rendkívül hangulatos épületben még ma is látható a régi fűrészgép, a gatter és sok egyéb, az őrségi életre jellemző szerszám, munkaeszköz, használati tárgy. Az udvar felér egy szabadtéri néprajzi kiállítással, ezenkívül megcsodálhatunk egy 250 éves tölgyfát, mely (a tulajdonosok szerint) az Őrség legidősebb fája. Itt jegyezném meg, hogy utazás előtt az útikönyvek, internetes oldalak átbogarászása mellett érdemes email-ben a szállásadónktól is érdeklődni programok vagy látnivalók iránt. Általában felkészülnek az ilyen jellegű segítségre is, mi részletes ajánlót kaptunk a környék nevezetességeiről.

Másnap délelőtt 11 órakor indultunk (sajnos úgy tűnik, és ez már többéves tapasztalatunk, hogy képtelenek vagyunk a korai indulásra). Őriszentpéter volt az első állomás. Az Őrség fővárosának látnivalói: református és katolikus temploma, parasztházai és helytörténeti gyűjteménye. A városban információs iroda is működik. Kelet felől az onnan 10 km-re eredő Zala folyik végig rajta. Nem sokat időztünk itt, folytattuk utunkat Nagyrákoson át Szattára, ahol rövid pihenőt engedélyeztünk magunknak. Általánosságban elmondhatjuk az Őrség településeiről, hogy a nyugalom szigetei, Szatta azonban különösen kedves emlék marad számunkra. A falu határában halad a Szent Márton gyalogos túraút, amely a sok eső miatt azonban ebben az időszakban nem volt járható.

Csodálatos erdők között haladtunk el, az emelkedők azonban nem kis erőpróbát jelentettek. Az Őrség egyik szimbóluma a harangláb, mely sok kis községben megtalálható. Kényszer szülte megoldás, hiszen régen a kis falvakban nem volt templom, ehhez a hagyományhoz azonban ma is ragaszkodnak az itt élők, mert jó néhány modern harangláb is megtalálható az Őrségben. A ramocsai haranglábat 1993-ban állították fel újból.

Kerkafalva, Ramocsa és Kerkáskápolna érintésével jutottunk el Magyarföldre, ami kis kerülőt jelentett, de ha a környéken járunk, mindenképpen látogassunk el a 14. században alapított községbe, mely a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet területén fekszik csodálatosan szép környezetben. A középkorban ismert és jelentős hely volt, a szájhagyomány szerint vendek, szlovénok, svábok és tótok alapították, mára azonban a lakosság létszáma csupán 30 főre csökkent. A Szentgyörgyvölgy felé vezető út mentén emelkedik ki a község legfőbb nevezetessége, a 2010-ben épített fatemplom, amely napközben nyitva áll a látogatók számára. A közeli Pajtaszínház az évről évre rendszeresen megrendezett fatemplom fesztivál egyik helyszíne.

Idő hiányában Szentgyörgyvölgy mellett csak elhaladtunk, pedig (többek között) református templomát szívesen megnéztük volna. Veleméren viszont megálltunk, hogy megtekintsük jelentős műemlékünket, az egyhajós kőből és téglából épült Szentháromság-templomot. Építésének pontos dátuma nem ismert, az 1200-as évek második felére teszik, freskóit Aquila János festette 1378-ban. A templomba belépődíj befizetése után lehet bemenni, ahol helybeli idegenvezető mesél a történetéről, építészeti érdekességeiről. Az alig 70 fős községen több tanösvény és kulturális útvonal vezet keresztül, és itt található a Sindümúzeum is.

Velemértől Magyarszombatfa felé indultunk tovább. Az Őrségben a céhes iparok közül a gerencsérség, más néven a fazekasság volt a legjelentősebb. Az őrségi edényeket fehér, zöld, sárga, barna szín és egyszerű díszítés jellemezte. A magyarszombati fazekasház egykori gerencsércsalád otthona volt, az önkormányzat megvásárolta, és a helyi fazekashagyományok múzeumaként és rendezvények színtereként működteti, emléket állítva a Veleméri-völgy fazekasságának.

Az egykori kamra szolgált műhelyként, itt sorakoznak a különböző méretű és színű agyagedények, és itt állították ki a vidékre jellemző ún. mediterrán fazekaskorongot. Egy másik melléképületben, a pajtában az edények kiégetésére használt boglyakemencét vizsgálhatjuk meg közelebbről, jól látható, hogyan rakták egymásra a kiégetendő edényeket. A faluban most is több fazekasmester él, akik termékeiket nyáron az út szélére kiállítva árusítják.

Bajánsenye és Őriszentpéter érintésével jutottunk vissza szalafői szállásunkra. A bicikliút nem volt könnyű, a dombok, lejtők nem akartak elfogyni, próbára téve állóképességünket. Ennyi sikerült erre a napra. Estére érkeztünk meg, jókedvű vacsora közben beszéltük meg aznapi élményeinket. Sok mindent megnéztünk, de sok minden kimaradt, nem ez lesz azonban az egyetlen indok, amelyért érdemes lesz majd egyszer visszatérnünk.

Galambos Krisztina