Király Kis Miklós a Vaskakas Bábszínház repertoárján

Bári Edit írása

Ahogy az iskolai év vége felé haladunk, úgy közeledik a színházi évad befejezése is. Valószínű, hogy az iskolai szünetet várják a gyerekek, ám azt nem bánnák, ha a csodás, mesés előadások nyáron is folytatódnának. De sajnos nincs mit tenni, 2017. május 21-én a Vaskakas Bábszínház a 2016/17-es évad utolsó bemutatóját tartotta.

Király Kis Miklós című történetet a Vaskakas Bábszínház társulata állította színpadra Lázár Ervin A legkisebb boszorkány és Ámi Lajos Király Kis Miklós nem lel az országban olyan szép nőt, akit ő elvegyen, az újságbul olvasta, hogy Tündér Tercia világszépasszonya is létezik a földön című meséi alapján.

Egy királyfi, aki oly szép és daliás, hogy számára csak a világ legszebb királylánya felel meg. Egy királylány, aki tényleg oly szép, hogy párja nincs. Nem is kell más, kész a bonyodalom, hisz mi sem természetesebb, mint hogy a királyfi útnak indul megkeresni élete párját. Vándorlása során számos akadályt kell leküzdenie, hiszen a gonosz erők ellene dolgoznak, ráadásul Tündér Tercia világszépasszonya szerelméért a Sárkányember is harcba száll.

Szerencsére hősünknek akadnak barátai is, hiszen a küzdelemben segíti őt Róka, Kiscsillag, Táltos és nem utolsósorban a „Nap anyjának” legkisebb lánya, aki bizony beleszeret hősünkbe. Anyja és testvérei fondorlata és parancsa ellenére ahelyett, hogy vesztét okozná a királyfinak, védelmezi, megmenti őt. Így végül Király Kis Miklós kalandok sokaságán keresztül nyeri el Tündér Tercia kezét, akivel boldogan élhet.

Azonban a legkisebb boszorkány súlyos árat fizet szerelméért, anyja széllé változtatja őt. Szélként száguld, szélvihart okoz, porfelhőt kavar, így sír kicsi szíve. Király Kis Miklóst pedig boldogsága ellenére néha szomorúság fogja el, érzi a szelet, és folyton kérdezi tőle: „Miért szomorítasz engem…?”.

Keserédes érzéssel, kicsit meghatódva hagytam el a nézőteret. A történetet keretbe foglalva, két mesemondó színesíti, s a felcsendülő népdalok és cigánydalok bizony sokunk számára ismerősnek hatottak. A díszletek, jelmezek és koreográfiák lenyűgözőek.

Ámi Lajos, a félcigány származású mesemondó, Lázár Ervin megható története, valamint a Vaskakas Bábszínház feldolgozása és előadása csodás élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak. Zenés, humoros, megható mese, amelyet remélem, nagyon sokan látni fognak!

A teljes színlap, akiknek az előadást köszönhetjük, a bábszínház honlapján tekinthető meg.

Bári Edit
Fotók: Orosz Sándor

2017.05.23