Jerzy Andrzejewski: Nagyhét Varsóban – tmoni

Jerzy Andrzejewski (1909-1983) lengyel író neve nem ismeretlen Magyarországon, ami jórészt Andrzej Wajdának és az általa készített filmadaptációknak köszönhető. A legismertebb talán az Andrzejewski 1948-ban írt regényéből készült Hamu és gyémánt, de a Nagyhét Varsóban című könyvéből is készített filmet a nemrég elhunyt rendező.

Ez az írás – bár a második világháború alatt játszódik – elsősorban nem háborús regény. 1961-ben íródott, és témája – mint a zsidóüldöztetésről szóló műveknél általános – az ártatlanul megbélyegzett emberekhez való viszonyulás a segítő szándéktól az óvatos közömbösségen át az ártásig. 1943-ban járunk a varsói gettóban, a nagyhéten. Történelmi tény, hogy a gettófelkelés pészahkor bontakozott ki, s egy hónapig tartott, míg leverték. A regény azonban a nagyhét négy napjában játszódik, amikor is Irene Lilien, a fiatal főhős megtapasztalja az emberi természet minden oldalát…

A varsói gettó lángokban áll, egyenruhás hóhérok lesnek áldozataikra. A járókelők összecsődülnek az utcasarkon, nem mindennapi látvány az embervadászat. A tömegben ott áll egy égő szemű lány, magába roskadva szemléli a mások sorsában a sajátját. És akkor megjelenik Jan, az elmúlt, békésebb idők emlékét idéző jó barát. Az üldözött elfogadja a nem várt, végső segítséget; együtt indulnak a külvárosba, a béke illúzióját őrző családi fészekbe. A mérnök felesége, öccse, a háziúr és a házmester – vajon ki az ellenség, s kiben lehet megbízni? Az elvadult világban ki tudhatja, mi lakik a szomszédjában, honnan les rá a veszély, ha friss tavaszi levegőre vágyón kitárja ablakát? A nagyhét négy napja gyorsan elfut, de négy rövid nap alatt lehullhat az álarc az emberekről, négy rövid nap rákényszerítheti a rettegőket, a meghunyászkodókat, hogy árulókká vagy hősökké legyenek. Mert Irene csak a katalizátor, a történet a lengyelek története, azoké, akik a gettón kívül élnek, akik reagálnak a helyzetre, a történtekre: hasznot húzni, túlélni, hőssé válni, távolságot tartani az eseményektől, mind-mind megannyi lehetőség… Erről szól a négy nap története, a varsóiakról. A gettó ágyúzása, a pergőtűz csak háttérzaj.

Magyar Húsvét (szerk. Szigethy Gábor) – tmoni

A Szigethy Gábor által szerkesztett és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Nemzeti Könyvtár sorozatában megjelent Magyar Húsvét tulajdonképpen egy olvasókönyv. Egy húsvéti olvasókönyv, melyben szentírási szövegeket, imádságokat, egyházi és teológiai elmélkedéseket, népi énekeket, magyar költők verseit, magyar írók elbeszéléseit tartalmazza. Magyar hívő emberek gondolatait, töprengéseit, ünnepköszöntő rigmusokat, sőt locsolóversikéket is találunk még ebben a kötetben, amely a magyar húsvét egyedülálló hangulatát sugallja: a böjtöt, a csendes magunkba fordulást, a hagyományos lakomát, a templom ünnepélyességét, a locsolkodást, a jókedvet, az örömet… mindazt, amit ez az ünnep nekünk, magyaroknak nyújt: örökre búcsúzunk és újra találkozunk, kétségbeesünk és boldogok leszünk, meghalunk és feltámadunk, hiszen Tamás apostol sem hitte el társainak, hogy a Mester harmadnapon feltámadt. Bizonyítékot akart, kézzel fogható bizonyítékát annak, hogy Jézus Krisztus él. S amikor vérző sebét feltárva elébe állt a föltámadt Krisztus, Tamás a földre borult: „Én Uram, én Istenem!”. Jézus csak ennyit mondott: „Azért hiszel (Tamás), mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz.” E néhány szó Jézus Krisztus húsvéti ajándéka mindannyiunknak. Amíg úton vagyunk: útravaló.

„Húsvét! Néhány nap ünnep: örökre búcsúzunk és újra találkozunk, kétségbeesünk és boldogok leszünk, meghalunk és feltámadunk.
Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora. Tanuljuk a lábmosás alázatát. Az apostolokkal együtt átéljük, és mint ők, mi sem értjük még, mit jelentenek valójában a szavak, amelyekkel Jézus búcsúzik tanítványaitól, tőlünk, emberektől: ez az én testem… ez az én vérem…
Nagypéntek. Állunk a tömegben. Sokan ma is Barabást kiáltanak. Sokan, gyáván vagy ostobán megtagadják Jézust. Sokan megrendülten, magunkba szálltan állunk a keresztfa előtt: hinni akarunk.
Nagyszombat. Lelkünkben tengermélységű a csend. Várakozunk. Magunkban elmorzsoljuk Jézus Krisztus utolsó szavait. Hiszünk.
Húsvét vasárnap. Kicsordul szemünkből a könny, szívünk összeszorul, mosolygunk. Oszlik a sötétség, hajnalban gyertyafényben ragyog a templom, megkondulnak a harangok, lelkünkben égi dallam indázik, boldogok vagyunk; tudjuk: Krisztus feltámadt. Valóban feltámadt.
Húsvét hétfő. Ünnepelünk. Templomban, parkban, sétatéren, kertben, terített asztal mellett együtt a család. Gyerekek a dobozházikójukban ficánkoló húsvéti nyuszit etetik, simogatják, tálakban piros tojások sorakoznak: a lányok locsolókat várnak, a fiúk – kezükben kölnisüveg (hajdan: rózsavíz) – versikéket kántálnak, asszonyok, férfiak, fiatalok, idősödők, öregek közösen megélt életük örömében összeforrva szorongatják egymás kezét, ki előre néz, ki már csak hátra…”

Lew Wallace: Ben-Hur – Berente Erika

Lew Wallace világhírű regénye a régmúltba repít minket, több mint kétezer év távolába, nem sokkal a Krisztus születése előtti időkbe. A történet a Közel-Keleten, a sivatag mélyén, a háromkirályok találkozásával indul. A szerző az evangéliumokból jól ismert Jézus életrajzot hűen követve, de azt kitalált szereplőkkel és történésekkel színezve írta meg regényét. A mű cselekményekben oly gazdag, hogy kalandregényekkel vetekedik.

A szerző maga a mű alcíméül azt írta: Krisztus története, de igazából két személy, Jézus és Júda Ben-Hur életét követhetjük nyomon a regényben. Ben-Hur, a júdeai herceg gyermekkori barátja, az öt éve eltávozott és most visszatérő római Messala fogadására készül. A két ifjú nagy örömmel üdvözli egymást, de a hangulat hamarosan megkeseredik. Mint kiderül, mára Messala, a római és Ben-Hur, a zsidó világ- és politikai nézetei szemben állnak egymással. Barátságuk megszakad, mert Ben-Hur nem hajlandó a rómaiak oldalára állni. Messala hamarosan bosszút áll a sértés miatt: egy szerencsétlen balesetet merényletnek feltüntetve parancsot ad a Hur család elfogására, noha tudja, hogy ártatlanok. Ben-Hur édesanyja és húga, Tirzah börtönbe kerülnek, Ben-Hurt pedig gályarabságra ítélik. Úton a kikötő felé találkozik először Júda, Hur fia és Mária gyermeke, a Názáreti, aki vizet ad az elgyötört fogolynak. Később Ben-Hur „hajója”, az Astrea egy tengeri ütközetben elsüllyed, a férfinak azonban sikerül megmenekülnie, mi több a hajó parancsnokát, Quintus Arriust kimenti. A római hálából fiává fogadja és vagyonát is ráhagyja. Júda szabadságát visszanyerve visszatér hazájába, hogy megkeresse és kiszabadítsa családját, és bosszút álljon Messalán. Erre a Poncius Pilátus tiszteletére rendezett kocsiversenyen kerül sor. A római halála előtt elárulja, hogy édesanyja és húga a Leprások völgyében vannak, miután a börtönben megfertőződtek a betegséggel. Eszter, Júda szerelme azt javasolja, kérjék Jézus segítségét a gyógyuláshoz. Krisztus szavaira Júda anyja és testvére csodálatos módon megtisztul… Ám Júdás teszi a dolgát, Krisztust elfogják és elítélik. Ben-Hur és szerettei szemtanúi lesznek a megváltásnak. Ben-Hur megtér, belső békére lel, vagyonát pedig a keresztények támogatására ajánlja fel.

A könyv 1880-ban jelent meg, és kezdetben nem volt nagy visszhangja. 1889-re azonban már 400 ezer példányt adtak el belőle és idővel a XIX. század legkelendőbb amerikai regényévé vált, megelőzve Harriet Beecher-Stowe Tamás bátya kunyhója című kötetét. A történet 1894 óta magyarul is olvasható. Jó hír a cikk olvasójának, hogy a regény megtalálható és letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból.

A mű színpadi adaptációja nagyon hamar elkészült, és a show 20 évig volt műsoron. A regényt többször megfilmesítették. Legelőször 1907-ben, majd 1925-ben, 1959-ben, 1988-ban, 2003-ban, 2010-ben és legutóbb 2016-ban. A legnagyobb sikert a William Wyler által rendezett 1959-es változat érte el: 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből 11-et meg is nyert. Ezzel 38 esztendeig tartó rekordot állított fel, melyet felülmúlni azóta se sikerült, csak megismételni: Titanic (1997), A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003).

Amennyiben a Ben-Hurt élvezettel olvasták, akkor szíves figyelmükbe ajánlom Spiró György Fogság című nagyregényét, amely szintén az első században játszódik, kalandokban éppúgy bővelkedik és irodalmi értéke vitathatatlan.

Pilinszky János: Húsvét – Szabados Éva

„A keresztény húsvét a mindenség legcsendesebb, s leghatalmasabb detonációja, a feltámadt Krisztus, s vele az egész teremtett világ dicsősége és megújulása” – írja Pilinszky János. A költő fájdalmas és katartikus sorain keresztül az olvasó átélheti az ünnepet, melyben benne van a halál és az újjászületés lehetősége.

A keresztre feszítéstől a feltámadásig – Pilinszky belül éli meg Jézus Krisztus útját, mely minden ember fejlődési útja is egyben. A Megváltó győzelmet aratott a halál felett. Áldozata minden ember számára a megtisztulás lehetősége, ha képes követni az önzetlen szeretet és felemelkedés példáját.

„A keresztről és keresztünkről

Valaki azt mondta: „Ádám az Élet fájáról leszakítva annak gyümölcsét, a halált hozta ránk. Jézus kilehelve lelkét a kereszt holt fáján, az örök életet szerezte vissza számunkra.”

S valóban, amikor a keresztény élet középpontjába helyezzük a keresztet, a halál és a haláltusa e könyörtelen eszközét, igazában a teljes életet, a teljes élet reményét szemléljük benne. „Tér és idő keresztjén függünk” – vallotta Simone Weil. Mivel azonban e kereszt valóságos keresztünk, Jézus keresztje óta tér és idő többé nemcsak életünk, agóniánk és halálunk helye, de örök boldogságunk záloga is. Azóta a kereszt árnyékában és világosságában egész emberi létünk szinte minden betűje átértékelődött. Életünk és halálunk többé nemcsak valamiféle bölcsőtől koporsóig vezető vízszintes vonal, sokkal inkább merőleges egyenes, pontosabban egyszerre mind a kettő, akár a kereszt drámai „dimenzionális totalitása”. E jelben a földi idő keresztezi egymást az örökléttel – innét fokozhatatlan drámaisága, minden gyásza és földöntúli fényessége.

Sorsunk, történetünk minden ellentmondását, élet és halál paradoxonát a kereszt két ágának feszültségében szemlélhetjük a legméltóbban. Ez az a metszőpont, ahol szinte minden fogalmunk megütközik és megbékél. Ez az a „holt fa”, melynek ágai közt legfőbb reménységünk, az örök élet ígérete fészkel.

Elég széttárni karunkat, hogy lássuk és belássuk: keresztre születtünk. De hogy ez a kereszt „édes”, arról Jézus keresztje és egyedül az övé győzheti meg szívünket.”

Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja. Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. Emellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor és az Új Ember című lapoknak is.

Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, műveit áthatja a tragikus magány, a létezés elkerülhetetlen szenvedése, a félelem és rémület. Sorai mögött felsejlenek a 40-es évek lágertapasztalatai és lelkének belső vívódásai. Elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).

„Hihetetlenül bírom a magányt, amitől Pascal szerint csak az önző ember szenved. Nem volnék önző? Szívem tele hálával. Azokkal szemben is, akik „rosszak” voltak hozzám. Mert valójában jók voltak, nem ők, jó ember nincsen, Isten szeretett általuk!” (Levél Baitz Máriának; Velem, 1979. március 27., húsvéthétfő.)

Nemes Nagy Ágnes írja róla: „Dantéra mutogattak a firenzeiek úgy, ahogy mi rá: egy ember, aki megjárta a poklot. De ő nem megjárta, hanem benne élt; éles sugarú kegyelemmel át-átsöpört sötétben”.

(Forrás: Wikipédia, vigilia.hu, pim.hu)

Joanne Harris: Csokoládé – Szabados Éva

Egy olyan könyvet szeretnék az olvasóknak ajánlani, amely a látszólagos szórakoztató felszín alatt lélektani rétegeket rejt. A karneváli széllel megérkezik Lansquenet-be Vianne Rocher, a lányával utazó asszony, és megnyitja Céleste Praline nevű csokoládéboltját. Ráadásul épp nagyböjt idején. Ezzel a tettével és üde, felszabadult lényével azonnal kivívja Reynaud tiszteletes ellenszenvét, aki valóságos háborút indít ellene.

Ám Vianne nem hétköznapi nő. Nyíltszívűségével, életrevalóságával és szeretetével lassan elnyeri a helybéliek rokonszenvét. Már puszta jelenlétével ellenállást fejt ki a hazugság, elfojtás és álszenteskedés ellen. Belelát az emberek lelkébe, és mindenkinek igyekszik valami személyre szólót adni, amitől boldogabb lehet.

A remek stílusban megírt történet az olvasót is az emberismeret és az elfogadás felé vezeti, hiszen az eseményeket felváltva, Vianne és Reynaud tiszteletes szemszögéből ismerhetjük meg. Joanne Harris emberséges derűt lop a szívünkbe, miközben mélységeket is járhatunk, mert az írónő nem kerüli a félelem, a halál és a bűn témáját sem. Szereplői szinte valamennyien változáson mennek keresztül. Húsvét közeledtével szembesülnek hibáikkal, megtisztulnak a haragtól, a félelemtől, hogy őszintébbé válva közelebb kerülhessenek önmagukhoz.

A Csokoládé Joanne Harris tolmácsolásában az emberek közötti falak feloldójává válik, a karneváli mámor közvetítőjévé. Örömöt varázsol a szürke kis városka lakóinak életébe, akik lassan-lassan újra felfedezik az élet színeit.

Végül még Reynaud tiszteletes sem menekülhet Vianne varázsától. De annak megválaszolása már az olvasóra vár, hogy vajon neki is sikerül-e belátnia, hogy a legjobb út az önmagunk és mások megismeréséből születő szeretet.

A könyvből remek filmadaptáció is készült Juliette Binoche, Alfred Molina, Judi Dench és Johnny Depp főszereplésével. A filmről itt lehet olvasni.

Összeállították: tmoni, Berente Erika, Szabados Éva

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.