Nógrádi György a Szabadhegyi Találkozásokon

Sulyok Attiláné írása

Március 17-én, pénteken a neves biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár Nógrádi György volt a Szabadhegyi Találkozások rendezvényének vendége a megyei könyvtár József Attila Művelődési Házában, akivel az est házigazdája, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő beszélgetett.

Nógrádi György Budapesten, a Városliget szélén egy nagyon szegény családban született, amit a mai fiatalok elképzelni sem tudnak. 17 évesen például, mikor a Kacsóh Pongrác lakótelepre költöztek, óriási örömöt jelentett számára a fürdőszoba. Szülei kereskedőként dolgoztak, de őt nem igazán érdekelte ez a foglalkozás. Egyetlen kitörési pont kínálkozott számára, a tanulás – középiskolás korában sorra indult a tanulmányi versenyeken, és meg is nyerte őket, nem véletlen, hogy elsőre felvették az egyetemre. A másik kiemelkedési lehetősége a sport lett volna, kiválóan asztaliteniszezett, de inkább a tanulás mellett döntött, melyet édesapja is támogatott, akit nagyon szeretett, de sajnos korán meghalt. Különböző iskolákat végzett, mert szeretett tanulni.

Gyermekkora óta a diplomácia iránt érdeklődött, memoárokat, életrajzokat olvasott, mindig imádta a dokumentumokat. Így lett végül biztonságpolitikai szakértő. Német-orosz szakra járt az egyetemen, minden évben szabadon lehetett választani egy hónapot, ő ilyenkor mindig nyelvet tanult. Keményen megdolgozott a nyelvtudásért, ma már úgy beszél németül, mint magyarul, minden nap német adókat néz, onnan is tájékozódik a napi eseményekről. Elmesélte, hogy az egyetemen fogadásból letette egy nap alatt az összes vizsgáját, később a doktoriját két nap alatt írta meg.

Fiatalon idegenvezetőnek jelentkezett, amit annyira megszeretett, hogy negyven éven át a nyarakat az Adriai-tengernél töltötte, ott dolgozott. A kommunikáció veleszületett képessége, a hosszú évek gyakorlata miatt mára óriási rutinnal rendelkezik. Előfordult olyan is, hogy 20 rádiós- és tévés nyilatkozatot tett egy nap alatt – az 1970-es évek óta szerepel, népszerű ember, mely gyakran irigységet szül, de nem veszi komolyan, ha támadják. Nagyon élvezi a munkáját, évente nagyjából 250 publikációt ír.

Állandóan figyelemmel kíséri, hogy mi történik a nagyvilágban, nézi a különböző hírforrásokat, hiszen egyetlen napot sem lehet kihagyni. Kizárólag külpolitikával foglalkozik, nem is akármilyen szinten, hiszen még a NATO-ba is meghívták előadást tartani, melyre nagyon büszke. Boldog, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret, és azt mondhatja el, amit gondol. 1997-ben lett egyetemi tanár, jelenleg a Corvinuson és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanítja a jövő szakembereit.

Nógrádi György hosszan kifejtette véleményét a migránsokkal kapcsolatban, akikre nincs szüksége Európának. Túlnyomó többségük a jobb élet reményében kelt útra, ők is szeretnének jólétben élni, tehát gazdasági okokból érkeznek kontinensünkre, a leggazdagabb államokat célozzák meg. A világ sok országába, térségébe viszont nem engedik be őket, pl. Ausztráliába vagy a Perzsa-öböl országaiba. Felmerül a kérdés, hogy miért nem oda mennek inkább? Az USA-ban és könnyen előfordulhat, hogy más fejlett országokban is néhány évtized múlva fehér kisebbség lesz. Nem is tudjuk pontosan, hányan érkeztek a két fő irányból: Törökország és Olaszország felől.

Közülük egy év alatt mindössze 50-en vállaltak munkát Németországban. A nagy problémát az jelenti, hogy nincs nyelvtudásuk, nincs szakképzettségük és teljesen mások a szokásaik, ezen okok miatt kell feltartóztatni őket. Jelenleg Németország lakosságának 1/3-a már nem német! Minden felborult kontinensünkön: a „Vén Európának”, ill. vezetőinek át kellene gondolniuk, mit akarnak, mert meggyengültünk, és egy egységes, erős Európa nem érdeke senkinek. A szakértő borúsan látja Európa jövőjét... Nógrádi elemezte a többi nagyhatalom politikáját és vezetőit is. Jelenünk hatalmas veszélye a terrorfenyegetettség, mely sajnos napi veszély, és az Unión belül nem ellenőrzik a belső határokat.

A médiában tett megszólalásaiból is kiderült, hogy zseniális memóriával rendelkezik, de az élő találkozás még inkább meggyőzte erről a közönséget. A beszélgetés első percétől az utolsóig ugyanazzal a lendülettel beszélt és válaszolt Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő kérdéseire. Mint az egyik hozzászóló – Röck Samu – megjegyezte, elképzelni nem tudja, hogy Nógrádi úr mikor vesz levegőt.

A magánéletével kapcsolatban is megtudhattunk néhány érdekességet: imád autót vezetni, és sok kikapcsolódást talál az életben. Minden délután pihen egyet, de éjszaka is jól alszik. Szeret hajózni, gyönyörű helyeken járt a családjával az utóbbi években: Norvégiában, a Kanári-szigeteken és a Perzsa-öbölnél. Munkája révén is rengeteget utazik, többször bejárta a világot. Élményeiről írta a 40 év alatt a Föld körül c. könyvét, melyet előadás után meg lehetett vásárolni, és dedikálta is a szerző.

1981-ben ismerte meg a feleségét, azóta együtt vannak. Lányuk 1984-ben született, két egyetemet végzett párhuzamosan, közgazdász és állatorvos. Élete fő feladatának tartotta, hogy lányát mindenben támogassa, aki amerikai, majd német iskolában is tanult, mert a nyelvtudást mindig nagyon fontosnak tartotta. Végül válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

Hatalmas élmény volt élőben hallgatni Nógrádi Györgyöt, egy nagy tudású, ugyanakkor humorral megáldott kivételes embert ismerhetett meg a teltházas közönség. A Szabadhegyi Találkozások következő vendége április 20-án Földes László Hobo, Kossuth-díjas magyar blues énekes, dalszerző lesz, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.

Sulyok Attiláné
Fotók: Szabó Béla

2017.03.21