A hirtelen rátört szabadság komoly próbatételek elé állítja a félénk élőlényt. A tapasztalás nehéz napjai jönnek. Megismerkedik – vele együtt a néző is – a vadon flórájával és faunájával, tanúja a létért való küzdelemnek, a folytonos készenlétnek. Gyönyörködünk a napszakonként új arculatát mutató természetben, megborzongunk a félelmetes, de egyben királyi méltóságú ragadozók miatt, drukkolunk a majmocskának a leopárddal való versenyfutása kapcsán, átéljük a hirtelen támadt trópusi esőket, melyek minden nap szinte menetrendszerint érkeznek, s üde zöldre varázsolják a tájat. Rácsodálkozunk a vízesésekre, félelemmel vegyes ámulattal tekintünk az aligátorra.

A film végén a kis majom újra találkozik azzal a kislánnyal, aki búcsút intett neki a repülőgépbe történő beszállításakor, de a kis állat a biztonságos fogság helyett az ezer veszélyt rejtő, de mégis a szabadság friss levegőjét biztosító vadont választja, ráadásul ott barátra, társra is lelt egy másik majomban.

A néző optimizmusát az a tény hűti le, hogy a filmkockákon felsejlenek az erdőirtás nyomai. Az ember természetátalakító tevékenysége nem kíméli környező világunkat, módszeresen – a remélt gazdasági haszon miatt – pusztítja élő környezetünket, s ezzel visszafordíthatatlan károkat okoz. A mérsékelt égövi erdők irtása után a trópusi erdők pusztítására is sort kerítünk, amely az állatok természetes élőhelyeit veszélyezteti, és számolja fel közép- illetve hosszútávon. Az erdő Földünk tüdeje, e légzőrendszer felülete azonban rohamosan csökken. Brazília, de a másik kontinensen levő afrikai esőerdők is nagy pusztítást szenvednek el. Mindez az éghajlatot is hátrányosan befolyásolja, rontja, s nehezíti az emberiség életkörülményeit. Ezért az Amazónia szórakoztató-gyönyörködtető funkciója mellett didaktikus feladatot is hordoz. Maga a film felfogható egy néma vészkiáltásnak is: Csak egy Földünk van! Ember vigyázz, unokáid, utódaid jövője a tét!

Csiszár Antal