1995. november 16-án az UNESCO tagállamai elfogadták a tolerancia elveiről szóló nyilatkozatot és az ezzel kapcsolatos akciótervet. A tolerancia nemzetközi napja ebből az eseményből nőtt ki, mint évenkénti alkalom arra, hogy a toleranciára felhívjuk a figyelmet az oktatásban, társadalmi színtereken vagy a politikában, illetve megvitassuk ennek helyi vagy globális problémáit.

Az ENSZ Közgyűlése az 1996. december 12-i 51/95-ös számú határozattal hivatalosan is felszólította a tagállamokat, hogy november 16-án tartsanak tolerancia napot. A tolerancia három együtt érvényesülő kritériuma a konfliktustűrő képesség, a jogegyenlőség elfogadása és az erőszak elutasítása. Latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, politikai nézete, illetve szexuális beállítottsága vagy nemi identitása iránt, valamint más emberi jegyei, bőre színe, iskolázottsága, fogyatékossága tekintetében.

Mi is a tolerancia? Erkölcsi belső parancs, mely a körülöttünk élők elfogadására szólít, mindazok védelmére, akik valamilyen alapvető emberi joguktól megfosztattak. A tolerancia nem ismeri az erőszakot és a közömbösséget, a rasszizmust, a társadalmi kirekesztést, a kegyes engedékenységet, vagy leereszkedést. Tanítása arra ösztönöz, hogy minden egyes emberi lény méltó ugyanazon egyetemes emberi jogokra és a szabadságra.

1995 óta ezekre emlékeztet bennünket minden év november 16-a, s napjainkban talán még nagyobb szükségünk lenne a toleranciára – mind a munkahelyünkön, mind a magánéletünkben, mind társadalmunk bármely egyéb színterén – mint valaha.

                                      Reményik Sándor: Ne ítélj

                                      Istenem, add, hogy ne ítéljek –                                     Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
                                      Mit tudom én, honnan ered,                                          Versben, s mindennapi beszédben
                                      Micsoda mélységből a vétek,                                       Csak a szükségeset beszéljem.
                                      Az enyém és a másoké,                                              De akkor szómban súly legyen s erő
                                      Az egyesé, a népeké.                                                  S mégis egyre inkább simogatás:
                                      Istenem, add, hogy ne ítéljek.                                       Ezer kardos szónál többet tevő.
                                                                                                                        S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
                                      Istenem, add, hogy ne bíráljak:                                     De egyre inkább csak igen.
                                      Erényt, hibát és tévedést                                              Mindenre ámen és igen.
                                      Egy óriás összhangnak lássak –                                   Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
                                      A dolgok olyan bonyolultak                                           Ámen. Igen. És a gonosztól van
                                      És végül mégis mindenek                                             Minden azonfelül.
                                      Elhalkulnak és kisimulnak
                                      És lábaidhoz együtt hullnak.
                                      Mi olyan együgyűn ítélünk
                                      S a dolgok olyan bonyolultak.