Feszty Árpád ezután vándorszínésznek állt, és négyökrös szekéren járta az országot, próbálgatta művészszárnyait. 1874-ben Münchenbe ment, ahol főleg a képtárakat tanulmányozta. Ottani tartózkodása alatt ismerkedett meg Kubinski lengyel festővel, aki maga mellé vette, és önállóan foglalkoztatta. Ekkor már rajzolt és festett. Tehetségét hamar felismerték, egy tájképe feltűnést keltett, és meghozta neki a sikert. Állami ösztöndíjat kapott.

Később tanulmányai folytatása céljából Párizsba ment, és 1878-ban a nemzetközi világtárlaton sikert aratott Delelő című képével, mely hamarosan elkelt. Ezután velencei utazások következtek, amelyek nagyon jó hatással voltak művészetének fejlődésére.

Hazatérvén, ógyallai műtermében egy monumentális képet készített, a Pusztai találkozás télen című alkotást. 1880-ban ösztöndíjat nyert, és három évig Bécsben tartózkodott, ahol Lichtenfels iskolájában tanult. Itt festette Golgota című híres képét, melyet csakhamar újabb vallási tematikájú képei követtek: a Levétel a keresztről és a Szent Gellért. Feszty Árpád lassan a kor két legdivatosabb festőjének egyikévé vált.

A magyar festőművészet egyik fénykorát jelentő 19. század, a romantika, a historizmus, a közvetlenül a szecesszió előtti időszak szellemi pezsgése igen termékenyen hatott a kor alkotóira. Feszty jellemző ereje különösen a zsánerképekben domborodott ki (Kárvallottak, Bányaszerencsétlenség). Ő festette az Operaház és a Törvényszéki Palota faliképeit is. 1888-ban ismerkedett meg leendő feleségével, így 1889-ben megszakítva hosszú és olykor viharos kapcsolatát Jászai Mari színésznővel, feleségül vette Jókai Rózát, Jókai Mór fogadott leányát.

Feszty Árpád munkái közül a legnevezetesebb a ma Ópusztaszeren ékeskedő, a Magyarok bejövetele című monumentális festménye – 1896-ban a millenáris kiállításra festette ezt a diorámáját. Apósa, Jókai Mór javasolta neki, hogy a bibliai özönvíz helyett inkább a magyarok bejövetelét fesse meg. Feszty egy párizsi körkép hatására hasonlóan nagyléptékű történetet akart vászonra vinni. Roppant komolyan vette a feladatát: tanulmányozta a Vereckei-hágó környékét, történészekkel tanácskozott a honfoglalás kori életmódról, eszközökről, viseletekről. A fővárosi tanács a sajtóhírverés keltette érdeklődés hatására átvállalta a kép elkészítésének költségeit. Elhelyezésére felépítették az úgynevezett Rotundát, egy kör alaprajzú házat, amelynek átmérője 40, magassága 16 méter lett.

1893 augusztusára tűzték ki a kép átadásának idejét. Feszty Árpád elszántságát, valamint a határidő tarthatatlanságát látva a kor legnevesebb festői siettek a segítségére: Újváry Ignác az eget festette meg, a tájképi részleteket Mednyánszky László, a történelmi alakokat Vágó Pál, a táborverést Pállya Celesztin készítette el. Feszty felesége, aki maga is jó nevű művész volt, például a sebesülteket és a hallottakat vitte vászonra. Végül 1894 tavaszára fejezték be a munkát, a kész mű 15 méter magas és 120 méter hosszú lett.

A kiállítás 1896. május 13-án nyílt meg. Hatalmas érdeklődés várta a képet, a budapesti millenniumi kiállítás egyik legfőbb nevezetessége lett. A körképet elvitték Londonba is, ám ott senkit nem érdekelt a magyarok bejövetele. Majd hazahozták, a kép viszont a szállítás közben megrongálódott. A főváros aztán lebontotta a Rotundát, helyére épült a Szépművészeti Múzeum. A körkép egy rosszul megépített házba került, ahol állapota egyre inkább romlott. A körkép iránti érdeklődést végül a mozi térhódítása a minimálisra csökkentette. A képet hosszú évek munkájával 1995-re mesteri módon restaurálták, és egy mintaszerűen megépített, a képhez méltó épületbe került Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban.

1899-re Magyarország kicsinek bizonyult Feszty Árpád számára: Firenzébe költözött Rózával. Itt festette Krisztus temetése című triptichonját, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indított. 1906-ban III. osztályú vaskorona renddel tüntették ki. 1912-ben tért vissza, ekkor állította ki újabb munkáinak gyűjteményét a Nemzeti Szalonban.

Nevéhez fűződik többek között annak az irodalmi szalonnak a létrejötte is, ahol az akkori szellemi élet sok kiválósága rendszeresen találkozhatott. A szalon egy társaságba próbálta egyesíteni a politikusokat, írókat, művészeket, a főváros ún. „magas társadalmi” köreit. Ide tartozott például Gárdonyi Géza és Justh Gyula is. Feszty is szívesen próbálkozott az írással: 1897-ben kiadta az Én parasztjaim c. novelláskötetét, majd 1908-ban Árva Bandi c. költői elbeszélését.

Feszty vágya az volt, hogy Ógyallán vagy Kingyesen telepedjen le, hiszen egyre fáradtabb, betegebb lett. Vesegyulladása miatt orvosai tanácsára a tenger mellé ment üdülni. Ebben az időben a legtöbb örömet lánya, Feszty Masa okozta a festőnek, akivel különleges kapcsolata alakult ki. Később Masa a magyar egyházművészet elismert festőművésznője lett.

Feszty Árpád 1914-ben halt meg pünkösd hajnalán. A budapesti Műcsarnokban ravatalozták fel, és onnan búcsúztatva, az ógyallai sírboltban helyezték örök nyugalomra. Műveit ma a Magyar Nemzeti Galériában csodálhatjuk meg.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu, fesztykorkep.hu, feszty.hu, Magyar életrajzi lexikon. 1. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1967.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.