Könyvek szerint a világ…

XVI. Győri Könyvszalon – 2016. november 17-20.

Ha a Győri Könyvszalonról, az ország legnagyobb ilyen jellegű vidéki rendezvényéről beszélünk, egyáltalán nem túlzás a „könyvkultúrát” a maga tartalmas, értékhordozó jelentésében emlegetni, hiszen a (nulladik nappal kiegészülve) november 17-től 20-ig tartó programsorozat az írott művészet mellé idén is felsorakoztatja elmaradhatatlan társformáit: szavalat, ének, zene, színjáték. A XVI. Győri Könyvszalonon így ezúttal is írók, költők, szerzők és kiadók, valamint az őket hitelességgel reprezentálni képes előadók vonulnak fel az olvasás ünneplésére.

A Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály és a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló Győri Könyvszalon 2016-ban már 16. alkalommal jelenti az ország egyik legnagyobb irodalmi jellegű rendezvényét. Megyeszékhelyünk így immár a „Találkozások Városa” szlogen mellett indokoltan viselheti a „Könyvkultúra Városa” megnevezést is. Idén az elmúlt évekhez hűen ismét a Győri Nemzeti Színház épülete ad fő helyszínként otthont az irodalmi, zenei és színházi programoknak, de jócskán lesznek események a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében és harmadik emeleti muzeális gyűjteményében (0. nap, november 17. csütörtök: Mesék az életfáról – programsorozat kisebbeknek és nagyobbaknak – „Mese délelőtt, mese délután…”; november 18-19. könyvbemutatók), valamint egy kiállításmegnyitó erejéig a VOKE Arany János Művelődési Házban (Révai u. 5-10. – november 18. péntek, 18 óra: Együttható képek – Móser Zoltán fotóművész kiállítása).

Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere

A Győri Nemzeti Színház épületében a megszokott térbeli „tagolás” szerint zajlanak majd az egyes programok: a Nagyszínpad ad otthont a 85 éves a magyar hangosfilm című konferenciának és kötetbemutatónak, az ünnepélyes megnyitónak és az Alkotói Díj átadásának Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító számára, a nagyobb volumenű tánc- és színpadi produkcióknak (a Szabó Balázs Bandája rendhagyó akusztikus koncertje; a Kabóca Bábszínház interaktív mesejátéka; a Ghymes családi koncertje; Méhes Csaba és a Brass in the Five meseelőadása; a Budapest Bár koncertje), kötetbemutatóknak (Jocha Károly: A lólengés magyar világklasszisai, Magyar Radír 2016 novellakiadvány, beszélgetés Kepes Andrással és Lőrincz L. Lászlóval), valamint a Kortársasjáték című, a Győri Nemzeti Színház által a Könyvszalonra kiírt drámaíró verseny előadásainak.

A Kisfaludy Terem kínálatában idén is dominál a szó szerinti sokszínűség: láthatja a közönség a Csehov-novellák és Kiss Csaba műve alapján írt Irina című színházi előadást a RÉV Színházi és Nevelési Társulat előadásában; Kortárs irodalmi vetélkedőt; a science fiction és fantasy legújabb tehetségeit; Verslavinát a nőről és a férfiról Szabó T. Annával; a Jelen! felolvasószínházát és kiadványbemutatóját; Berecz András mesés-énekes fellépését; a Győri Antológia Közösség színpadra lépését; a Kisalföld hangoskönyv 3. részének bemutatóját; Vidám borisszákat Mikó István, Rusz Milán, Suha Kálmán, Győri Péter és Szabó Anikó előadásában; Interaktív GyerekRockKoncertet; Dinnyés József fellépését; Világzenei kortárs sanzonestet Malek Andrea, Fűri Anna és Lakatos Róbert előadásában; valamint sok-sok könyvbemutatót (Hartmann Gergely, L. Stipkovits Erika, az Egyházmegyei Levéltár-, a Megyei Levéltár-, valamint a Városi Levéltár kötetei, Bende Tamás, Barsi Ernő emlékkönyv, Benedek Szabolcs, Buda Ferenc, Cseke J. Szabolcs, D. Horváth Gyöngyi, Boros Bálint, Kamarás István, Győry Domonkos).

Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója

A színház csillárszintjén felállított Pódiumszínpad teljes egészében a könyv- és kötetbemutatók számára szenteli programkínálatát: Csapody Kingának tesója és szuper napja is lett egyszerre; Kalapos Éva érkezik a Masszával; Berta János Hugo Hartung nyomába ered; Janits-Szabó Virág Örömfőzése és Látó meséje hallható majd; Virágh László szavalja, hogy Hát én immár…; Barkó Judit továbbképzést tart az Antiizgulin témakörében; Gülch Csaba bemutatja Gyónás könyvét; Két színpadi játékkal lép dobogóra Zalán Tibor; Antal Judit a harmadik Igazgyöngyöt gurítja elénk; Marcellus Mihály trónbitorlóvá válik; Hámor Vilmos fejére illeszti a Csodacsákót; feltárulnak előttünk a női és a férfi irodalom titkai; Simon Erika Igéink édes hatalmáról beszél; Darvasi László bemutatja a Taligást; Czigány György Kilenc szimfóniát csendít fel; Sediánszky Nóránál Párizs lesz a tékozló; Száraz Miklós György lebilincselő műfajszintézist prezentál; Jobbágyi Gábor beszél 1956-ról és a megtorlás fekete könyvéről; Reisinger Attila ismerteti A Lajta menti forradalmat; Szentirmai Mária Veszteségéről vall; Somogyi Ferenc Tigrislovaglást mutat be, Kaiser László Elfáradt összes angyalunkról versel; Pörös Géza Krzysztof Zanussi világába kalauzol; Fortepan költeményeket emleget Rakovszky Zsuzsa; Szentmártoni Jánost a Szomjúság gyötri; Berta Zsolt Receptet ad kisprózáihoz; Benkő László pedig lezárja Zrínyi-trilógiáját.

A színház negyedik helyszíneként a bejárat mellett jobbra idén is gyerekbirodalmat alakítanak ki: a Mesekuckó programjai a Generációk Háza szervezésében valósulnak meg, ahol játszóházak, interaktív, bábos (mese)játékok és foglalkozások (Füzi Rozi, Bálint Betty, Bársonyosi Dávid, Balla Ricsi, Töreky Zsuzsi, J. Kovács Judit, Acsai Roland, Frankó Kata), énekes, dalos, verses, mondókás műsorok (Kassovitz László, Tóthárpád Ferenc, Németh Luca, Belvárosi Betyárok), illetve könyvbemutató (M. Kácsor Zoltán) várja a kicsiket-nagyobbakat, valamint szüleiket.

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója

November 18-án és 19-én a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának (Baross u. 4.) második emeleti rendezvényterme és harmadik emeleten található muzeális gyűjteménye idén is könyv- és kötetbemutatók sorának ad otthont: Biczó Zalán: A győri ETO (1904-1945) – emlékek és sikerek; Csáktornyai István: Assassin idővonal; Szabady János – Takács Géza: Ménfőcsanaki Helytörténeti Füzetek 2.; Sipos Sándor: Az utolsó magyar katonai lovag; a Német Önkormányzat zenés estje; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben Győr-kód; Szőcs Henriette: A hűség kutyáknak való; Szavak a mélyből – az Író Alkotók Klubjának antológiája; Dittrich Panka: Csendem; Rozán Eszter: Amanda; Nárai Márta – Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – A lokális és területi közösségi folyamatokban; Lang Gyula: Híres történelmi útvonalak; Végtelen pályatérben – Jeles Pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében 7. kötet; Vollein Ferenc: Tündérország; Id. Hajba Ferenc: Napló a vagonból; Szávai Géza: Makámaszútra; Rátz László – Cs. Varga István: Borkultúra kettős tükörben; a Pannon Tükör c. folyóirat új köteteit mutatja be; Szita Szabolcs: Gyógyíthatatlan sebek; Bogár Erika: Végtelen mezők vándora.

A programok és rendezvények jóleső gazdagsága mellett a főszerep – természetesen – a könyveké: a Könyvszalon hétvégéjének három napja alatt 40 könyvkiadó képviselteti magát (különálló vagy összevont) standokon (10-50%-os árengedménnyel kínálva köteteiket), mellettük pedig a megyei könyvtár, a Széchenyi István Egyetem, a városi-, megyei-, egyházmegyei közgyűjtemények, illetve Győr testvérvárosai (Colmar – Franciaország; Sindelfingen – Németország; Kuopio – Finnország; Poznan – Lengyelország) is megjelennek. A XVI. Győri Könyvszalon programjai tehát idén is alkalmasak arra, hogy az olvasásnak (és általában az audiovizuális művészeteknek) hódoló érdeklődők három (plusz egy nulladik) nap erejéig ünnepként tekintsenek az írott szó és a könyvek hatalmára, amely a vészmadárként kongatott elmúlás (kimúlás) ellenére mégis teljes egészében tartja a bástyáját.

Szilvási Krisztián
Fotók: Szabó Béla (címlapkép), Vas Balázs (2-4. kép)

2016.11.15