Tracy Letts: Augusztus Oklahomában

Premier a Győri Nemzeti Színházban

2016. novembert 12-től játsszák a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán Tracy Letts (1965-) amerikai író, forgatókönyvíró, színész Augusztus Oklahomában című nagysikerű drámáját két részben, Bagó Bertalan rendezésében. A 2007-es chicago-i ősbemutatót követően másfél év alatt a műből több mint 600 előadást tartottak a Broadway-n, amelyet hét Tony-díjra jelöltek, amelyből öt, többek között a legjobb dráma díját is besöpörte 2008-ban. Ugyanebben az évben a szerző Pulitzer-díjat is kapott.

Az elmúlt években néhány magyarországi színház is műsorára tűzte a színdarabot, mivel kiváló lehetőséget nyújt a színészek, elsősorban a színésznők számára, hogy megmutassák tehetségüket ebben a nem könnyű drámában. Westonék ugyanis nem egy átlagos amerikai család, amelynek tagjai boldogságban, harmóniában, békességben élnek egymással. Milyen is lehet egy olyan família, amelyben a családfő, Beverly Weston – annak ellenére, hogy sikeres költőnek indult – évtizedeken át az alkoholba menekült, vagy amelyben az anya, Violet már akkor gyógyszerfüggő volt, amikor egészségügyi állapota ezt még nem indokolta? Két lányuk, Barbara és Karen el is menekültek a városból, csak Ivy él a közelükben, nap mint nap elviselve anyja éles és csípős megjegyzéseit. Milyen is lehet egy olyan család, amelynek tagjai elvesztették egymás iránti bizalmukat, és az összes családtagot körülölelik a ki nem mondott titkok? Közülük családtagként csak elmenekülni lehet, vagy az öngyilkosságba, vagy más személyhez, vagy a fűhöz. Aztán egy tragikus esemény újra egy fedél alá hozza a család tagjait, azonban a gyász során is csak egymást marják. Csupán az tud kitartani a végsőkig, aki érzelmi szállal nem kötődik Westonékhoz…

Az Augusztus Oklahomában ugyanis kemény darab. Ennek megfelelően a szerző olykor súlyos, durva, elvétve még obszcén kifejezésekkel is él. Az eredeti művet Deres Péter és Maros András fordította magyarra, színpadra alkalmazta Kovács Krisztina, a győri előadás dramaturgja Tucsni András volt. Munkájuk eredményeként a magyar változatban is szerepelnek erős káromkodások és megfogalmazások, mindezek azonban nem öncélúak, hanem a darabbeli élethelyzetek elviselhetetlenségét illusztrálják. A keménységet azonban a szerző igyekszik fekete humorral oldani.

A győri előadás díszlete egyszerű, Sántha Borcsa tervezte. Az egyemeletes ház keretét adja csak, a falak átláthatók, maximum ajtók választják el egymástól az egyes helyiségeket. A rendező és gyaníthatóan a jelmeztervező, Vereckei Rita munkájának eredményeként valamennyi szereplő önálló, jól megjegyezhető karakter, akik külsőségben is jellegzetes figurái az előadásnak. Hajviselet, kinézet, smink, öltözködés egyaránt a karaktereket erősítik.

Töreky Zsuzsa alakításában egyaránt érzékelhető Violet kegyetlen őszinteségének tragikuma és megrázó magányossága. Szina Kinga Barbara nem könnyű, sok, olykor szélsőséges érzelmi állapotot megmutató szerepében igazolja, hogy a győri színház egyik legjobb színésznője. Nagy Johanna egyetemi hallgatóként mutatja meg tehetségét a 14 éves Jean Fordham szerepében. Menczel Andrea a külvilágra szinte vak, ámde a boldogságra oly nagyon vágyó lányként tökéletes a színpadon. Mézes Violetta és Molnár Ágnes, habár szerepeik kisebbek, jelenlétükkel, alakításaikkal szintén emlékezetes pillanatok okozói. Az Augusztus Oklahomában színdarabjának férfi szerepei kevesebb lehetőséget nyújtanak a brillírozásra. Ennek ellenére Forgács Péter Beverly-ként, Ungvári István Bill Fordhamként, Sárközi József Steve Heidebrechtként, Posonyi Takács László Charlie Aikenként és Kovács Gergely kicsi Charlesként képesek megmutatni a család férfitagjainak tragikumát. Deon Gilbeau, a seriff kis szerepében Pörneczi Attila lép színpadra.

Az Augusztus Oklahomában a rendező, Bagó Bertalan és a színészek fantasztikus teljesítményének köszönhetően az egyik legjobb győri prózai előadás lett. Remélhetően a nézőtéren ülők – a nehéz téma ellenére – az előadás végére a darab és a lenyűgöző színészi alakítások hatása alá kerülnek.

Ősze Mária
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2016.11.12