Az oszmán kudarcok végül rávették a szultánt, hogy 1596-ban személyesen induljon Magyarországra. Ilyenre Szulejmán szultán 1566-os Szigetvári ostroma óta nem volt példa (és 1695-ig nem is lesz újra). III. Mehmed hadjáratának célja a keresztények számára nem volt teljesen világos, hitték is meg nem is a szultán érkezéséről szóló híreket.

Mehmed szultán, Ibrahim nagyvezírrel végül Eger várának ostroma mellett döntött, mivel az egri helyőrség gyakori portyái komoly károkat okoztak a hódoltságban, s emellett Eger városán át vezetett a legrövidebb út Bécsből Erdélybe, és így az elpártolt fejedelemség és az oláh vajdaságok visszaszerzésében bízott. Eger lényegesen erősebb volt 1596-ban, mint 1552-ben, ám a vár megvédésére mégsem volt elég. Míg 1552-ben 40-50 ezer fős török had támadott 2000 védőre, addig 1596-ban a szultáni fősereg elérhette a 150 ezer főt, igaz, a helyőrség 4500 katonája nézett farkasszemet velük. Mindemellett Eger tüzérsége nem volt elég erős, és a török hadsereg sokkal jobban használta ki az erejét, mint a legendás 52-es ostrom során. Nyáry Pál kapitány ugyan keményen ellenállt, de kevésnek bizonyult. A külső vár eleste után a védők helyzete reménytelenné vált, és megkezdték a tárgyalást a vár átadásáról. A védők szabad elvonulást kaptak, ám a kivonuló keresztényeket a törökök levágták. Nyáry Pál fogságba került, de a mezőkeresztesi csata során sikerült elszöknie.

Mivel Eger az ostrom során erősen megrongálódott, az annak felszabadítására induló keresztény fősereg (50-60 ezer fő) azt remélte, könnyen visszafoglalja a szultán hazavonulása után. Ám a török sereg nagyon gyorsan újjáépítette a sérült falakat, és nem is távozott el azonnal a magyar hadszíntérről. Október 25-én az előrenyomuló keresztény (elsősorban magyar és erdélyi) elővéd a Csincsa-patak mentén, nem messze Keresztes falutól összecsapott a törökök utóvédjével, és meg is verte azt, elvéve tőlük 43 ágyút. A török haditanács ezt követően a csata elfogadása mellett határozott, és a pataknál lévő mocsáron keresztül csapatokat juttatott a keresztények oldalába. A könnyűlovas törökökből és tatárokból álló seregrészre azonban lecsapott a német-magyar had, és átkergette a patakon, amely mentén heves harcok törtek ki. A keresztény sereg nehezebb fegyverzetének és nagy tűzerejének hatása alatt a török hadsereg több ponton is meghátrált, ám amikor az ellenséget üldözve elérték annak táborát, megmutatkoztak azok a pontok, amelyekben az oszmán hadsereg erősebb volt. A zsoldosokból álló szövetséges sereg zsákmányszerzés vágyától ösztönözve a sátortábor fosztogatásába kezdett (a korban ez természetes jelenség), és nem sikerült végzetes csapást mérni a kitérő török könnyűlovasokra, valamint a szultán körül csoportosuló janicsár hadtestre. A keresztény sereg alakulatai a sátorok közt amúgy is elveszítették alakzatukat, így amikor kibontakozott a török ellentámadás, képtelenek voltak azt tűzerővel visszaverni.

A már csaknem megnyert csata menete megfordult, a magát összekapó török hadsereg kiverte táborából a szövetségeseket, majd maga ment át üldözésbe. Miksa serege szétesett, egyes magyar lovasok zsákmányukkal egyenesen hazaszaladtak, és a németek sem viselkedtek jobban. Arra, hogy Magyarországon a török fősereget mezei csatában megverjék, egészen 1664-ig kellett várni.

A keresztény hadsereg 15 ezer embert veszített, igaz, a török veszteség sem volt kisebb. Eger várának visszaszerzése 1687-ig váratott magára, a tizenöt éves háború pedig kimerítő harcok után döntetlennel ért véget. Sajnos kiderült, hogy még nem érett meg az idő a Magyar Királyság felszabadítására.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.