Az olvasás árnyékában ugyanis olyan ténykedések is előfordulnak, mint: haverokkal sörözés, focimeccsre járás az öcsémmel, fényképezés, sőt! Néha – de csak módjával – filmnézés! Igaz, a televíziót gyakorlatilag sikerült negligálnom az életemből, de ma már az Internet ezer lehetőséget nyújt. Bizonyításként tehát rendhagyó módon egy filmsorozatot ajánlok, a Jordskottot, melyre egy kedves skandináv krimirajongó olvasó hívta fel a figyelmemet néhány héttel ezelőtt.

A Jordskott egy tíz részes svéd filmsorozat, melyet 2015-ben készítettek elsősorban a hazai közönség számára, méghozzá meglepően nagy sikerrel, hiszen az SVT-n (azaz a svéd nemzeti televízión) mintegy 1.4 millióan követték a velünk megegyező nagyságú piacot jelentő skandináv országban. Az annak idején – méltán – leszerepelt Marslakók az MTV-n mintegy 11-12 ezer főt tudott a képernyő elé csábítani. Mondjuk ennek a 11-12 ezernek alighanem egy 10 km-es uborkaszedő-verseny élő közvetítése is megtette volna.

A Jordskott történetének kezdetén Eva Thörnblad nyomozó éppen hazatér szülőfalujába, Silverhöjdbe, miután apja öngyilkos lett. Eva el nem múló sebként hurcolja magával lányának, Josefine-nak 7 évvel ezelőtti eltűnését. Ám nem csak apja temetése motiválja megjelenését a településen, ugyanis újabb gyermek eltűnése vonja magára a nyomozónő figyelmét. Mivel sohasem fogadta el a hivatalos verziót, mely szerint Josefine vízbe fulladt, nyomozásba kezd az új eltűnés ügyében, hátha az elvezeti lánya elrablójához. Ez az alapállás bonyolódik aztán az egész kisvárost felforgató eseménysorozattá, amelynek elsődleges mondanivalója az, ha a természetet károsítjuk, akkor magunk alatt bökjük ki a gumi mentőcsónakot.

A sztori nem játszódik sok helyszínen, viszont a klasszikus skandináv vidék szépségét is szépen bemutatja, tavakkal, folyókkal, erdőkkel. Érdekesség, hogy bár Silverhöjd a valóságban nem létezik, de a jelenetek forgatási helyszínei igen, s egy meglehetősen szűk körben helyezkednek el a történelmi svéd kisváros, Sala környékén. Silverhöjdnek saját honlapja is van, amely bemutatja, hogy a film egyes helyszínei a valóságban hol is találhatók meg. A térség éppen megfelelő egy thrillerhez, kellően sötét, ködös és drámai. Talán ez is az oka a skandináv bűnügyi regények diadalmenetének. A hely szelleméből és a mitológiájából fakad.

Amitől azonban igazán jó a sorozat, az a színészek. Könnyen vagyok, mert egyiküket sem ismertem korábbi alkotásokból, ami nagyon hasznos. Szerintem egy új sorozat megér egy új színészgárdát. Ki ismerte a Trónok harca ma már sztárolt szereplőit annak idején? Jó dolog, ha az adott színészeket nem kötöm korábbi szerepeikhez, sokszor zavaró tud lenni. Például ezért nem nagyon nézek magyar filmeket (meg azért, mert vacakok), mindig ugyanazt a 15 arcot kellene más-más szerepben látnom. Ebben a svéd gyöngyszemben minden a helyén van. Egyetlenegyszer sem téptem a hajam, hogy a szereplő hirtelen olyan dolgot tesz, ami ellentétben áll az eddigi felépített karakterével. A motivációk pontosak, mint egy lézeres műtét, a színészek sem kevesebbet, sem többet nem játszanak el annál, mint ami az adott szereplőtől elvárható. Minden alak árnyalt, érthető és szerethető. Kiválóan játszik a Göran Wass nyomozót alakító Göran Ragnerstam, a főszereplő Moa Gammel is szépen hozza Eva-t. Nagyon mély nyomot hagyott bennem az utolsó epizódokban fontos szerepet játszó Happy Jankell, akinek egy zavarodott, természetfölötti erővel megáldott / megvert emós-gót lányt kellett megformálnia. Elhittem róla, hogy az is. Nálam azonban a többszörös gyilkos Harry Storm a legerősebb alakítás (Ville Virtanen), akinek hátteréről nem tudunk meg túl sokat, múltja csak balladai homályból sejlik fel, de érezzük, hogy amit tesz, az indokolt, és komoly történések motiválják. Nincs ördögi gonosz, sem angyalian jó. Egyszerűen mindenkivel szimpatizálhatunk valamiért.

Ugyanakkor a meglepetésekkel sem fukarkodnak az alkotók. Először is ott a misztikus szál, amelyet lassan fonnak bele a történetbe, s csak a felénél érezzük először azt, hogy a természetfeletti tényleg ott lépked Silverhöjd erdejében. A karakterek is rejtenek meglepetéseket, nehéz eldönteni, kinek szurkoljunk. Tetszett az is, hogy nem próbálkoztak azzal, hogy a látvánnyal tegyék érdekessé a sorozatot, hiszen ekkora keretből ezt aligha lehetett volna hatásosan és szépen kihozni. Ehelyett a sejtetés és az elrejtés eszközeivel éltek. Bizonyára ki lehetett volna hozni valami másodvonalbeli CGI szörnyeket, de csak rontott volna a színvonalon. Akkor már jobb volt kihagyni.

Negatívum? Nem nagyon tudok mondani. A hollywoodi látványorgiákhoz szokott nézőknek talán kicsit vontatott vagy ingerszegény lehet. Számomra a svéd nyelv (felirattal néztem, tudtommal nincs magyar szinkron) volt a leginkább zavaró, majdnem olyan csúnya nyelvnek találtam, mint a hollandot. Igaz, régen az angollal is így voltam, úgyhogy ez csak megszokás kérdése, és a 7-8. résztől már nem zavart annyira.

A sorozat költségvetése 8.8 millió euró volt, ami a mai napi középárfolyamon kb. 2.73 milliárd Forint, azaz durván két és fél Marslakók (1.14 milliárd Ft), vagy három és fél Kossuthkifli (816 millió Ft), esetleg kettő Kis Vuk (1.4 milliárd Ft). Ha belegondolok, hogy az utolsóként említett rajzfilm mindössze 73 perces, míg a Jordskott csaknem 10 órás játékidejű, akkor igen olcsónak mondható! Hogy hányszor jobb ezeknél a felsorolt magyar celluloidhulladékoknál, azt viszont meg sem merem kockáztatni… Ugyanakkor reménykeltő, hogy kellő ötlet, merészség, jó forgatókönyv és egy bátor castingos – aki mondjuk nem mellbőség és ismeretség alapján választ – esetén aránylag kisebb összegből is ki lehet hozni valami egészen élvezhetőt. Próbáltam utánanézni Interneten, hogy lehet-e remény második évadra, de eddig nem láttam biztató híreket. Kár, mert azért vannak elvarratlan szálak.

Aki szereti a feszült hangulatú drámát, némi krimi beütéssel és misztikummal, az bátran kezdje el a Jordskottot, mert megéri.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.