Mosolyka

Hozleiter Fanny döntése

Lehet-e IGENként tekinteni az életre, amely rögtön a kezdetkor NEMet mond nekünk? S ha eltökélten a TALÁNt választjuk, felvértezvén a CSAKAZÉRTISsel, megkapjuk-e a BIZTOSANt? „Hozleiter Fanny vagyok, 20 éves, izomsorvadással születtem... Elhatároztam, hogy megcsinálom, megmutatom, nincs lehetetlen. Lábra állok, s az asztalon fogok táncolni ígéretemhez híven.”

Az akarat diadala az akadályok ellen nem tündérmese, csakis olyasféle mélyről fakadó elhatározással és belső erővel lehetséges, amely csupán keveseknek adatik meg. Ám van úgy, hogy a kevesek közül éppen olyat választ, akinél nem is lehetne jobb és kihasználhatóbb helye, hogy általa a lehető legtöbb lehessen. Hozleiter Fanny-nál másfél éves korában diagnosztizálták az izomsorvadást. Az orvosok nagyjából 18 évet jósoltak neki, ám édesanyja nem volt hajlandó belenyugodni a rettenetes diagnózisba: a kislányt úszni, tornázni, kezelésekre hordta.

Fanny közben ötévesen tolószékbe került, de akkor még játéknak tűnt számára a tologatás, gurulgatás. Tizenkét évesen azonban elveszítette édesanyját, s ekkor teljesen összeomlott. Nem járt a tornákra, kezelésekre. Idővel azonban mégis győzött az életigenlése, hiszen édesanyja is mindig erre tanította: munkát vállalt a gimi alatt, rengeteg barátot szerzett, akik segítették, szerették őt. Ott volt minden buliban, osztálykiránduláson. A ma 26 éves hölgynek – akárcsak a mosolya – vállalkozó kedve is töretlen. Előadásokat tart a kerekes székesek életről, saját blogját írja, és két hónappal ezelőtt a boldogság is rátalált – ma már örömteli feleség.

A Mosolyka – kerekesszékkel a világ mostanában az egyik legnépszerűbb blog Magyarországon, amely 2012-ben Goldenblog díjat jelentett a számára. Hozleiter Fanny ugyanis nemcsak remek stílussal és humorérzékkel megáldott, de végtelenül őszinte is: bejegyzései a mosolyok mellett a nehézségekről, mélypontokról és az ezeken való felülkerekedésről beszélnek.

„Rengeteg dolog futott át az agyamon tegnap, miután eldöntöttem, hogy aznap egy újabb ’akadályt’ leküzdök, és tovább szélesítem a határaimat. Fejest ugrottam az őrültségbe? Lehet, de úgy éreztem, mennem kell. Ha mindet elfogadtam volna, amire elvileg nem vagyok képes, akkor a négy fal között ülnék...” Fanny határtalan eltökéltségét, életszeretetét és rendíthetetlen kitartását megható önéletrajzba öntötte; a Te döntesz! mindenki számára képes megtanítani, hogy az életben valóban minden csakis rajtunk múlik.

„Nagyon aktívan telnek a napjaim. Rengeteg barátom van, és hatalmas örömet szerez, hogy a gondolataimat papírra vetem. A Te döntesz! című könyvemnek köszönhetően rengeteg visszajelzést kaptam, hogy sokaknak segítettem, erőt adtam a nehéz helyzetekben. Mindenkinek azt üzenem, higgyenek nekem: az életben nincsenek lehetetlen dolgok! Hiszem, hogy egyszer valóra fog válni az álmom!”

„Mivel töltenék ki egy napot, ha nem lennék kerekesszékben? Sosem feküdnék le, nehogy véget érjen az a csodanap! Fogócskáznék, dögös magas sarkúkban sétálgatnék, fára másznék, és rengeteget táncolnék. Az összes számomra fontos ember nyakába beleugranék. Sétálgatnék a Duna-parton és a Városligetben, angyalkát rajzolnék a hóba vagy az avarba. És egyvalamit biztosan kipróbálnék nemcsak állva, de fejen állva is...”

„Sokáig kerestem a miértekre a választ. Vajon miért lettem beteg? Miért küzdjek tovább? Mára azonban már tudom. Azért, hogy megmutassam a világnak: nincs lehetetlen!”

Hozleiter Fanny könyvének bemutatójára a XIV. Győri Könyvszalon programjainak keretében 2014. november 8-án kerül sor a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A Te döntesz! kötetének szerzőjével Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő beszélget.

Szilvási Krisztián

 

(Hozleiter Fanny életrajzának forrása: pozitivnap.hu)

2014.11.05