A Várkert Bazárban tartott rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szervezte, hogy párbeszédre hívja a folyóiratok fenntartóit, szerkesztőit. Az eseményt Doncsev András, az NKA alelnöke nyitotta meg. Mint mondta: a konferencia célja, hogy legyen egy közös térképünk a folyóiratok fenntartására. Bár a támogatások csökkenése miatt sokat támadják az NKA-t, mégis mi vagyunk azok, akik a helyzet súlyát és komolyságát észlelve közös gondolkodást kezdeményeznek – emelte ki az alelnök.

Doncsev András megjegyezte: első lépcsőként az alkotókat támogatják, hozzásegítik őket a megjelenéshez, és nemcsak a szépirodalmi területet, hanem a könyv és folyóirat kultúra egészét kívánják támogatni, azaz tudományos, művészeti műveket is, majd a kiadványokat el is juttatják a könyvtárakhoz. Ez egy összetett folyamat, melyben mindenki megtalálhatja a maga támogatási formáját. Ám a források végesek – mondta el az alelnök, utalva arra, hogy a beérkezett folyóiratigények meghaladták a forrást, hiszen 1,4 milliárd forintnyi igény érkezett.

Hogyan lehetne megoldani a finanszírozást, fenntartást? Doncsev András arra hívta fel a figyelmet, hogy jó gyakorlatok bemutatásával, higgadt párbeszéddel közös megoldásokra juthatunk, hiszen egy nyelvet beszélünk. Sokkal több köt minket össze, mint amennyi elválaszt – emelte ki. Mint mondta: maguk a folyóiratok hatalmas információáramlás részei, valamint mércék, a magyar kultúra örökítői. Ezért is fontos, hogy a résztvevők eredményesen kommunikáljanak egymással: hangoljuk össze térképeinket! – mondta.

A konferencia első kerekasztal-beszélgetésén részt vett Margócsy István (2000), Pápay György (Szépirodalmi Figyelő), Papp Endre (Hitel), Szentmártoni János (Magyar Napló), Tompa Andrea (Színház), Kiss Éva (Magyar Iparművészet), míg a moderátor Gózon Ákos (Élet és Tudomány) volt. Elsőként minden résztvevő bemutatta röviden a folyóiratot, amelynek szerkesztésében részt vesz. A beszélgetést vezető Gózon Ákos elmondta: az Élet és Tudomány éppen 70 éves, és hetilapként jelenik meg. Margócsy István a 2000 kapcsán megfogalmazta, csak múltja van a lapnak, mivel az NKA tavaszi döntése alapján egy fillérrel sem támogatta a 28 éve működő lapot, amely értelmiségi körökben meglehetős nyilvánosságot élvezett. Van egy olvasóréteg, amely továbbra is igényelte volna a lapot. Kiss Éva a Magyar Iparművészetről megjegyezte: már a 19. század végén megalapították, és ma az olvasóközönsége a kortárs iparművészekből és a környezetet és iparművészetet szerető közönségből áll. Tompa Andrea a Színház című folyóiratról kiemelte: ők közfeladatot látnak el. Ez egy szakmai lap, és ezt próbálják a közérthetőség felé vinni. Szentmártoni János a Magyar Naplóval kapcsolatban elmondta: a rendszerváltáskor alakult a lap, míg Papp Endre a Hitel folyóirat kapcsán kiemelte: már 30 éves a folyóiratuk, és azokra az olvasni szerető emberekre számítanak, akiknek még fontos a nemzeti gondolat, a nemzeti eszme. Pápay György a Szépirodalmi Figyelőről pedig megjegyezte: fiatalabb a lapjuk a többi résztvevő folyóirathoz képest, és célként tűzték ki, hogy szemléző lap legyen. Az volt az elképzelésük, hogy szélesebb réteg felé nyisson a folyóirat.

A kerekasztal-beszélgetés során megfogalmazták: gondjaik hasonlóak. Megkerülhetetlen kérdés, hogy kihez is szólnak a lapok, és hogyan viszonyulnak a célközönség változásához? Mit kezdenek a remittenda példányokkal? Milyen lábakon áll a folyóiratok finanszírozása?

Margócsy István elmondta: volt egy jelentős olvasórétege a 2000-nek, de természetesen hozzá kell tenni, hogy magas értelmiségi kultúráról beszélünk, ezért egy vékony réteghez beszélt. Ez azonban így volt az elmúlt kétszáz évben. A magas kultúra életének, a szellemi viták alakulásának, az alkotások születésének mindig ezek a fórumok, a folyóiratok adtak otthont a reformkortól. Ilyen értelemben a példányszámra való mutogatás frivol dolog. A szellemi kultúra ugyanis hosszú távú befektetés, arra irányul, hogy a magyar társadalom értelmiségi rétege sokszínűen fejezhesse ki magát, alkothasson, irányt mutathasson.

Kiss Éva arra a problémára hívta fel a figyelmet, hogy olvasóik igényesek a látvány szempontjából, és míg korábban mindig címlappályázatokat írtak ki, ezt a mai támogatással nem tehetik meg. Nincs rá keretük, hogy folyamatosan arculatot váltsanak, viszont az iparművészek nem veszik a kezükbe az elavult formátumú lapot.

Tompa Andrea kifejtette: nehezen mérhető fel, hogy a folyóiratoknak pontosan mennyi olvasójuk van, hiszen a print lapokat is archiválják, és azokat is folyamatosan olvassák az online felületen. Mivel ma egyre többen az ingyenes lapokat olvassák, nagy a verseny, és nagyon egyedi tartalmakkal lehet csak elérni a fizető közönséget. Problémaként jegyezte meg: sajnos Budapestre szűkült a lapjuk, ott olvassák többen, vidéken pedig kevesebb érdeklődőhöz ér el. Ez azért is alakult ki, mivel a vidéki tudósítás jóval drágább, a szerző, kritikus leutazása, elszállásolása, munkája nagyobb költség.

Szentmártoni János arról beszélt: a rendszerváltás idején kiesett az érdeklődés köréből a művészet, és visszahúzódott az értelmiségi körökbe. Ami alapvető hiányosság, az a médiában való jelenlét. A média szakemberei ugyanis arra gondolnak, hogy azt közvetítik, amire igény van, pedig az igényt alakítani lehetne. Azt is hangsúlyozta: a tehetséggondozásnak és az utánpótlás kinevelésének is alapvető helyei ezek a lapok, műhelyek. Csakhogy az előfizetők elérése nagyon nehéz, ehhez kellene egy struktúrát kialakítani, hogy valóban elérjék a jelen világ olvasóit.

Papp Endre arra hívta fel a figyelmet, hogy az a folyóirat-struktúra, amely Magyarországon kialakult, egyedülálló érték. A folyóiratok értékesebbek, mint a hivatal. A lapok hozzák létre a kultúrát, a hivatalnak pedig az a feladata, hogy őket segítse. „Én tizenhét éve vagyok szerkesztő, azóta a mindennapjaink azzal telnek, hogy állandóan ellenőriznek, a feltételrendszert állandóan változtatják” – mondta el, hozzátéve: több tiszteletet kérünk!

Pápay György megjegyezte: nekik indulásukkor az volt a cél, hogy a művelt fogorvos várójába is bekerüljön a lap, és ott is közvetítse az irodalmat. De sajnos azzal szembesültek, hogy az irodalmi lapokat nagyrészt a szakma olvassa, valamint az a kialakult kör, amely eljár ezeknek a lapoknak a rendezvényeire.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői abban egyetértettek: a remittenda nem jelenti azt, hogy pocsékba ment a lap, hiszen a maradékot eljuttatják rendezvényekre, iskolákba, könyvtárakba, és utólag is hasznosul, eljut olvasókhoz. Viszont valóban nagy küzdelem a vidéki jelenlét, mert kisebb lapszámmal nem lehet eljutni a vidéki olvasókhoz. Hatalmas befektetés kellene ahhoz, hogy vidéken jelen tudjon lenni egy fővároscentrikus lap.

Nagy kérdés volt az is, hogy ha előfizetőkből nem tudnak megélni a lapok, akkor kik finanszírozhatják még a folyóiratok fenntartását? Mint elmondták a szerkesztők, aki csak egy lábon áll, életképtelenséget mutat, ám a több lábon – hirdetők, mecénások, kiadványok – álló lapok alól is kihúzzák a talajt azzal, ha nem kapnak támogatást az NKA-tól. Többen is kiemelték: előre kellene tudniuk, hogy jövőre mennyi támogatásra számíthatnak, az éves támogatás, finanszírozás ugyanis nem ad lehetőséget a fejlődésre, kiszámíthatóságra, jövőképépítésre. A hároméves támogatási rendszer volna jó, és az időzítés is lényeges: időben legyenek kiírva a pályázatok, hogy előre láthassák, milyen keretek között fognak tudni tervezni a továbbiakban.

Doncsev András válaszolt a felmerült kérdésekre. Megköszönte a részvételt és kiemelte: egyetért azzal, hogy a folyóiratok fontosabbak, mint a hivatal, ezt bizonyítja, hogy megrendezték a konferenciát. A médiában való lehetséges megjelenéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy elindult az M5-ös csatorna, amely a kultúrára és oktatásra összpontosít. A vidéken való folyóirat-terjesztés nehézségeire reagálva pedig elmondta: ez – a lapok vidéki közönséghez való eljuttatása – közös igénye az NKA-nak és lapoknak. Kiemelte azt is: ismét lesz lehetőség hároméves támogatásra, a pályázatot ki is fogják írni.

A délutáni kerekasztal-beszélgetésen részt vett Csáki Judit (Revizor), Erős Kinga (Magyar Írószövetség), Kovács Titusz (2 Zsiráf), Podmaniczky Szilárd (Librarius.hu), Gózon Ákos (Élet és Tudomány) és a moderátor: Thimár Attila (Kortárs) volt. Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője elmondta: a papíralapú folyóiratok és online oldalak működtetése, szerkesztése különböző, nem lehet csak úgy a papíralapút átültetni online felületre, és nem lehet megjósolni, hogy a papíralapú folyóiratoknak nincs jövője, csak az online lapnak. Feltette azonban a kérdést: hogyan lehet mérni az egyes szerkesztőségek eredményességét?

Csáki Judit elmondta: nem csak a látogatószám számít, például náluk: a Revizornál sem, de iszonyú nagy küzdelem folyik azért, hogy az olvasóik kultúrafogyasztását felemeljék. Milyen lehetőségek vannak erre online oldalon? – kérdezte. Például indítanak új műfajokat, amelyek csak az online oldalon elérhetőek, mint a videók.

Megjegyezte: az online lapok működtetése olcsóbb: egy kritika a Revizoron 20 ezer forint lenne, azaz 20 millió forintból jönne ki ezer cikk a Revizornál évente. Az online oldalon azonban az is fontos, hogy folyamatosan frissülnie kell, naponta legalább négy cikkel – csakhogy a Revizor csak saját anyagokat közöl, így nehezebb ezt produkálni. A kattintásszám pedig nem éri el a nagy előfizetőket. Hozzátette a korábbi kerekasztalra utalva: nemcsak a lapokat kéne eljuttatni vidékre, hanem az újságírókat is. Azt is kiemelte a fenntartási problémákra reagálva: nem lehet arra késztetni minket, hogy a saját lábunkon álljunk meg, amikor közfeladatot látunk el.

Kovács Titusz a Zsiráf című magazinról elmondta: 23 éve működik a lap, és hogy mi minden segíti a működésben? Mint megjegyezte: fontos a digitális világban a terjesztés, az olvasó elérése és a mérőszámok figyelése. Míg mi a printet érezzük közel magunkhoz, addig az iskolások már a digitális világban élnek. A Zsiráf magazinnak is több lábra kellett állnia, és mindig újítania is kellett, mivel 12-18 éves az olvasótáboruk. Az online technológiában azonban az a jó, hogy meg tudják nézni, hogy melyik megyében hányan olvasták, kik olvasták az oldalt, és mire kattintottak rá. Ráadásul az online lapot interaktívvá lehet tenni.

Megjegyezte: az a gond, hogy mára leszoktattuk az olvasókat az előfizetésről, mindent ingyen megkapnak, holott a tartalom, oldal nincs ingyen. Most úgy látni, hogy legalább 5 évig nem lesz robbanásszerű előrelépés előfizetők terén.

Podmaniczky Szilárd feltette a kérdést: hogyan tudjuk úgy tálalni az írásokat, hogy látogatottságuk legyen? Ők erre figyelnek, és havonta 4-500 ezer letöltése van az oldaluknak, de csak ezzel nem lehet lemérni egy oldal hatékonyságát. Mégis: az biztos, hogy minél nagyobb a letöltésszám, annál hatékonyabban tudja közvetíteni az oldal azt a közeget, amiről szól. Így Librarius.hu-n vannak kritikák és olyan hírek is, amelyek behozzák az olvasókat – azokat is, akiket kizárólag a magas kultúra nem hozott volna be.

Mint mondta: a Librarius.hu alapításakor az volt céljuk, hogy a kultúra ne csak misszió legyen. Olyan modellt szerettek volna létrehozni, amely bekapcsolja a portált a kulturális piacba. Most ugyanis az a probléma, hogy a folyóiratoknak nincs más pénzük, csak az NKA támogatása, és nem kapcsolódnak be a kulturális piacba, holott van piac: hiszen vesznek könyveket, jegyeket.

Erős Kinga megfogalmazta: a fiatalok körében is népszerűek a print lapok, és bár jobban szeretnek online oldalakat olvasni, szívesebben írnak print lapokba. Kiemelte: bár online oldalakon könnyebb mérni, hány letöltés volt, addig a print lapoknál azt szokták mondani, egy lapot négyen is elolvasnak, ráadásul a szépirodalmat nehezebb áttolni online felületre.

Gózon Ákos elmondta: más számokat is érdemes figyelembe venni a vásárolt példányszámok mellett, például hogy mióta működik egy lap, és mit kezd a remittendákkal, eljutnak-e azok iskolákba, könyvtárakba. Mint mondta, ők az online felületet kiegészítőként, a print reklámozására, hozzácsatolására használják.

Doncsev András a második kerekasztal-beszélgetésre reagálva elmondta: nagyon örül, hogy konkrét javaslatok is születtek, és a szerkesztők saját tapasztalataikat osztották meg egymással, hogy előrébb vigyék a probléma megoldását.

Wéber Anikó
Fotók: Kőmives András
Forrás: kultura.hu