Csajok, srácok, Terpszikhoré

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola tanévzáró vizsgakoncertje

Június 2-án fiatal lábak zaja verte fel a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadának hétközepi csendjét: a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola hagyományos tanévzáró vizsgakoncertjén tizenegy táncművészjelölt mutatta be, hogyan képzeli el saját lábaira állva (forogva-pörögve-ugrálva) a jövőt.

A vizsgaelőadás a nézőknek ugyan látványos esemény, a résztvevőknek viszont meghatározó komolyságú, technikai felkészültséget és művészeti érzéket-egyéniséget demonstráló mérföldkő – öröm volt mégis látni a fel-felbukkanó felszabadultságot, hiszen a tánc művészeti ága pontosan erre a beállítódásra kell, hogy épüljön. A vizsgafellépés első felében a növendékek klasszikus táncokat vonultattak fel a színpadon az iskola fiatalabb tanulói részvételével: a Csipkerózsika 2.0 elnevezésű produkciót követően szólószámok, majd egy páros fellépés következett.

A folytatásban kortárs koreográfusok modern művei elevenedtek meg: az egyéni táncok, a duók, a trióban előadott mozgásművészet, valamint az összes végzős által közösen bemutatott produkció remek felépítettsége igazi megszerkesztett és dinamikusan kivitelezett középső egységet alkotott a vizsgakoncerten. A záró felvonásban az Amire te emlékszel című új darabot (rendező és betanító: Nagy Zoltán) láthatta a valóban szépszámú publikum Ócsag Anna évfolyamvezető balettmester vezetésével.

A vizsga szünetében a színház csillárszintjén az iskola képzőművész tagozatának IX-XII. osztályos növendékeinek kiállítását nyitotta meg Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója, ebben az évben az oktatási intézmény képzőművészeti tagozatának vizsgakiállítása a Napóleon-házban tekinthető meg. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola táncos növendékei a sikeres képesítő vizsga, valamint a vizsgakoncert bemutatása után Klasszikus balett táncos, valamint Kortárs-, modern táncos szakképesítést kapnak.

Az est azon „háttérszereplői”, akiknek a munkája és művészeti tevékenysége nélkül a tizenegy végzős hallgató nem állhatott volna idén a sorsdöntő deszkákon: Bombicz Barbara intézményvezető, a Győri Balett Alapító és Örökös Tagja; Ócsag Anna, a Győri Balett Alapító és Örökös Tagja; Eva Hotová balettmester, táncpedagógus; Pintér Tímea balettmester, táncpedagógus; Juhász Kata táncművész, koreográfus; Nagy Zoltán balettmester, táncpedagógus; Tárnoki Tamás, a Győri Balett Alapító és Örökös Tagja; Kubik József zongora korrepetitor.

A vizsgakoncert fővédnöke Kiss János, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatója és művészeti vezetője volt, s akikről a reflektorfényben a vizsgakoncert valóban szólt, a végzős növendékek: Tóth Rebeka, Hevér Júlia, Balla Daniella, Daragó Dorina, Sebők Cintia Vanessza, Vadász Virág, Kisbakonyi Anett, Mohai Cintia, Fortuna Zsanett, Szeles Viktória, Szokolics Szimonetta Cintia.

Berente Erika
Fotók: Molnár György


2014.06.05