Látványosabban, Őszintébben, Értéktartóbban

XIV. Győri Könyvszalon

A könyvkultúra és társművészeteinek négynapos olimpiáján mi más is lehetne a fő törekvési irány, mint az írott szó leglátványosabb megjelenési formáinak (szavalat, ének, színjáték) őszinteséggel előadott, értéktartó módon megmutatkozó valódi, el nem múló léte? Győrben immár 14. alkalommal vonulnak fel az olvasás ünneplésére írók, költők, szerzők és kiadók, valamint az őket hitelességgel reprezentálni képes előadók.

A Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály és a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló Győri Könyvszalon 14. alkalommal jelenti nemcsak Győr, hanem az ország egyik legnagyobb (a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál után a legnagyobb) irodalmi jellegű rendezvényét. Megyeszékhelyünk így immár a „Találkozások Városa” szlogen mellett indokoltan viselheti a „Könyvkultúra Városa” megnevezést is. 2014-ben az elmúlt évekhez hűen ismét a Győri Nemzeti Színház épülete ad otthont az irodalmi, zenei és színházi programoknak, de lesznek események a megyei könyvtár központi épületében (0. nap, november 6. csütörtök: Radnóti és kora – irodalmi programsorozat), a Kisfaludy Károly Könyvtárban (könyvbemutatók), a József Attila Művelődési Házban (néptáncgála), a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Rómer-termében (kiállítás), az Arany János Művelődési Házban (VOKE, fotókiállítás), a Gyirmóti Művelődési Házban (Bedy Vince, az Egyházmegyei Levéltár könyvbemutatója), a Zichy-palotában (költészeti biennálé), valamint a Városháza dísztermében (tanári konferencia a holokauszt jegyében).

Győri Nemzeti Színház épületében a megszokott térbeli „tagolás” szerint zajlanak majd az egyes programok: a Nagyszínpad ad otthont a Digitális középkor? – A digitálisan születő kultúra könyvtári megőrzéséről című konferenciának, az ünnepélyes megnyitónak és az Alkotói Díj átadásának Czigány György költő számára, a nagyobb volumenű tánc- és színpadi produkcióknak (a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola bemutatója, Karády-est Szalóki Ágival, Halász Judit koncertje, Kovács Kati és a No Commerce zenekar fellépése, a Bóbita Bábszínház előadása, Deák Bill Gyula születésnapi koncertje), szerzői esteknek és kötetbemutatóknak (Czigány György, Győri Antológia, Lévai Balázs – Lovasi András, Bereményi Géza, Holzleiter Fanny, Jáki Sándor Teodóz), valamint egy „nosztalgikus” humorú fellépésnek (Maksa Zoltán) és erdélyi költők gyermekverseinek (Kaláka együttes).

A Kisfaludy Terem kínálatában idén is dominál a szó szerinti sokszínűség: láthat a közönség zenés interaktív mesejátékot és Radnóti-verseket (Túlpart együttes), kortárs irodalmi vetélkedőt, harmonikakoncertet (Kulcsár Béla), Sinka István versdalokat és -balladákat (Pusztaszó zenekar), Lanczendorfer Zsuzsanna lemezbemutatóját, skótduda fellépést (Kéri György), Bálint András Márai előadóestet, irodalmat jelmezben (a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai), digitális tananyagot a kortárs irodalom oktatásához, Koncz Gábor előadóestet, a Makám együttes jubileumi koncertjét, valamint sok-sok könyvbemutatót (Varró Dániel, Nemere István, Vekerdy Tamás, Városi Levéltár, Egyházmegyei Levéltár, Fülöp Péter, regionális és gazdaságtudományi kismonográfiák, Ferdinandy György, Csender Levente, Ungvári Tamás, Bánó András – Szegedi Sándor, Ferenczi Tamás, Csáky Anna, Mónus Ágnes, Móser Zoltán, Egressy Zoltán).

A színház csillárszintjén felállított Pódiumszínpad teljes egészében a könyv- és kötetbemutatók számára szenteli programkínálatát: lesz itt Szalonkönyv-folytatás (Werner Krisztina), Milyen a jó iskola? (Tóth Tiborné), az I. világháború emlékhelyei (Bedécs Gyula), epizódok egy szerző élettörténetéből (Háy János), vikingek és középkori magyar templomos lovagok (Bíró Szabolcs), Zala György pályája (Szatmári Gizella), Bíró László tábori püspök portréja (Simon Erika), interaktív könyvbemutató (Víg Balázs), diákoknak szóló kalandregény (Szabó Tibor Benjámin), könyvbe zárt emlékek (Jankovics Györgyné), a Mosolyszüret 5. porciója (Hámor Vilmos), gasztronómiai anyaregény (Dés Mihály), Viszlát, kosársuli! (Turbuly Lilla), Szilánkok (Rakovszky Zsuzsa), riportkötet Farkas Erika és Vagner Mária szerkesztésében, Egy szívsebész naplója (Dr. Tarr Ferenc), misztikus krimi (Susanne Lehner), tanulmányok a turul nemzetségről (Jobbágyi Zsolt), Rém a szobádban (Majoros Nóra), novelláskötet (Ross Károly), Sóvirág (Szentmiklósi Lilla), Körfolyosó versek (Pusztai Zoltán), Húszezer éjszaka D. Tóth Krisztával, Zalán Tibor 60 éve, valamint Múltidéző Jankovits Györggyel.

A színház negyedik helyszíneként a bejárat mellett jobbra idén is gyerekbirodalmat alakítanak ki: a Mesekuckó programjai a Gyermekek Háza és a megyei könyvtár közös szervezésében valósulnak meg, ahol játszóházak, mesemondások és mesekönyvek (Olasz Etelka, Csapody Kinga, Pászti Amina, M. Kácsor Zoltán, Csernik Szende), interaktív játékok (Füzi Rozi, Hajós Erika, Németh Viktor), mesés kirándulás (Frankó Kata), énekes-mondókás műsor (Töreky Zsuzsi), városbemutató foglalkozás (Horváth Gyöngyi), bábszínészet és -foglalkozás (Szúkenyik Tamás) várják a kicsiket-nagyobbakat, valamint szüleiket.

A programok és rendezvények jóleső gazdagsága mellett a főszerep – természetesen – a könyveké, a Könyvszalon hétvégéjének három napja alatt több, mint 40 könyvkiadó képviselteti magát (különálló vagy összevont) standokon, mellettük pedig képviselteti magát a megyei könyvtár, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár, a városi-, megyei-, egyházmegyei közgyűjtemények, illetve Győr testvérvárosai (Brassó – Románia; Colmar – Franciaország; Erfurt, Ingolstadt és Sindelfingen – Németország; Kuopio – Finnország; Poznan – Lengyelország; Wuhan – Kína). A XIV. Győri Könyvszalon programjai tehát idén is alkalmasak arra, hogy az olvasásnak (és általában az audiovizuális művészeteknek) hódoló érdeklődők három (plusz egy nulladik) nap erejéig ünnepként tekintsenek az írott szó és a könyvek hatalmára, amely a vészmadárként kongatott elmúlás (kimúlás) ellenére mégis teljes egészében tartja a bástyáját.
 

Szilvási Krisztián
Fotók: Szabó Béla



2014.11.03