Szexi csajok és elektró

Nyolc hazai újdonság

Sose volt még annyi elektronikus zene a dalmegosztásban, mint most, és ez nem is történhetett volna jobbkor, mint a Balaton Sound után rögtön.

Mielőtt még mindenkit elüldöznék ezzel a gondolattal, gyorsan elmondom, hogy ez nem hat darab lakossági, veretős EDM-számot jelent, hanem annál jóval igényesebb és érdekesebb, na meg fogyasztható dalokat. Amik mellett azért gitárzene is akad, például a 30Y-tól és a Hello Hurricane-től, aki pedig szexi videóklipekre vagy politikai rapre vágyik, annak is érdemes körülnéznie lentebb, és ha már ott van, a neki legjobban tetsző előadót is kiválaszthatja a szavazáson.

Az elmúlt hetekben olyan szintű eufóriát váltott ki az országban a magyar válogatott franciaországi sikere, amilyet én még soha nem láttam, így nem meglepő, hogy máris kijött az első erre reagáló dal, méghozzá a Bieberstől. Puskás Petiék is részt vettek az ünneplésben az osztrákok elleni győzelem után, és annyira feltöltődtek élményekkel, hogy aznap éjjel már meg is írták az alább hallható számot. Amihez kísérőnek szurkolói fotókat raktak, és ez még ha szép emlékeket is ébreszt, egy kicsit gagyin néz ki, és így hozzájárul ahhoz, hogy magát a dalt is összecsapottnak érezzük. Aztán persze az is igaz, hogy nagyon nehéz közhelyek és giccs nélküli focis dalt írni, pláne egy ilyen élményről, úgyhogy talán nem is hiba, hogy a Biebersnek sem sikerült.

 a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Októberben érkezik az új 30Y-lemez, amiről elsőként az Elsőre című dal jelent meg, klippel együtt. Ilyen esemény a zenekar életében már jó ideje nem volt, a srácok tavaly pihentek, és kihoztak egy best of albumot, de amint látszik, ez még nem a vég volt, csak egy cezúra. Korszakhatárnak viszont nem tudom, hogy nevezzem-e, elsőre az Elsőre eléggé beleillik a zenekar életművébe, és bár nem igazán slágeres, a refrén így is egész maradandó. Sőt, még talán azt is mondanám, hogy ez a dal jobban sikerült, mint a zenekar tavalyelőtti számai.

Luke Benznek már elképesztően elege lehet a magyar politika és közélet mindennapjaiból, ez látszik legalábbis nemrég megjelent EP-jén. A kezdő Mennyit ér?-ben például rögtön elrappeli az Orbán-kormány szinte összes megosztó intézkedését, amivel bár nem mond sok újat, azt viszont nagyon színvonalas teszi – ilyen erős sorai a legtöbb mainstream hip-hop előadónak egyszerűen nincsenek. Benz kreatívan és okosan használja a magyar nyelvet egy csomó ügyes rímmel és alliterációval, és azt hiszem, ez lehet a kulcsa annak, hogy egy ilyen produkció egy olyan embernek is tetsszen, aki egyébként nincs oda a rappért, mit mondjuk én. Persze a témából adódóan túlzások és leegyszerűsítések előfordulnak, de tényleg olyan jó a kislemez, hogy előbb-utóbb még abban is igaza lehet a rappernek, hogy a zenéje nem réteg, csak rétegeltebb.

Összesen annyit írt az Édes Nyár a videóklipje leírásához, hogy „the sexiest music video”. Ez elég bátor állítás, főleg, mivel a klip első felében annyi történik, hogy egy jó csaj simogatja magát, és öt másodpercenként a hajába túr, közben meg egy gagyi popdal szövegére tátog nagyjából szinkronban. Ez egy idő után szexi helyett inkább viccessé és erőltetetté válik, de a magyar poptörténeti pillanat akkor jön el, amikor a lány fokozatosan feladja, hogy eltalálja a megfelelő pillanatot a tátogáshoz, és inkább elkezd úgy csinálni, mintha vadul szexelne valakivel, aki alatta fekszik. Majd végül újra kedvesen kimosolyog a kamerába. Hát, erre azért nem számítottam.

Márciusban már hallhattatok nálunk egy dalt Stahl Barbarától, akinek azóta megjelent bemutatkozó nagylemeze, és nemrég első videóklipjét is kihozta. Az elektronikát az r&b-vel keverő énekesnő amolyan imázsfilmnek szánta a Flower videóját, így a történetmesélés helyett inkább az esztétikára helyezte a hangsúlyt egy ciprusi balerinával és két modellel kiegészülve, a készítők pedig VHS-minőségben rögzítették a négy lányt. A Flower egy nő érzelmeinek kibontakozását jeleníti meg a virág metaforáján keresztül, ami a klipben a tánc fokozatos „kinyílásán” köszön vissza, a végeredmény pedig sokkal érzékibb és igényesebb, mint az előbb látott erőlködés, úgyhogy végül a nyitóképet is ebből a klipből vettem.

Magyarország egyetlen látogatható klasszicista kastélya a Festetics családé volt, és a fejér megyei Dégen van. Itt forgatta legelső klipjét a Hello Hurricane, illetve ránézésre a kastély angolparkjában, ami egyébként meg az ország legnagyobbja. A szépen kivitelezett kisfilmhez tartozó dal, a Gone igényes hatást akar kelteni, ami nagyjából sikerül is, és bár nem egy nagy szám, az indie rock-os gitár, vagy mondjuk az olyan részek, ahol csak a dobra jön az ének, elég jól szólnak. Az klipes dalhoz pedig van új album is, amit például itt tudtok meghallgatni.

Nem tudom, tudtátok-e, de a Balaton Soundnak is van idén himnusza, méghozzá az EDM-körökben nemzetközi szinten is ismerős Stadiumx jegyzi, egy kanadai vokalistával, Delaney Jane-nel kiegészülve. A magyar producerduó egyébként fellépett közösen már David Guettával is, és Avicii is szépeket mondott róluk, úgyhogy kézenfekvő volt ez a választás, a dalhoz pedig a fesztivál after movie-jait készítő Blind Média forgatta a klipet. Az Another Life-ban igazából minden pontosan olyan, mint amilyenre számíthattunk egy Sound-himnusztól: a műfaj legeslegtipikusabb elemeiből felépülő EDM, a klipben Balatonnal, szerelemmel, hajóval és persze veretéssel, amit egy házilag barkácsolt kaleidoszkópon keresztül lehet látni.

Többször is szerepelt már könnyed elektrójával a #yeahla és Eszes Viki a dalmegosztásban, és a koncepció most sem változott, ugyanúgy laza és gondtalan dal a My Life, mint az előzőek, sőt, még a trombita is visszaköszön. Ugyanígy a szöveg is kedves és egyszerű, vagy egy kicsit talán már bugyuta is, de ezúttal ez így teljesen rendben van, és cseppet sem zavaró.

M.ADI
Forrás langologitarok.blog.hu

2016.07.21