Győrben a San Antonio Ifjúsági Zenekar (YOSA)

Az amerikai együttes a Richter Teremben lép fel július 18-án

Idei koncertturnéjának keretében, július 18-án 19.30 órakor a győri Richter Teremben lép fel a San Antonio Ifjúsági Zenekar (YOSA). Az együttes 11. koncertkörútján Dél-Texas legtehetségesebb fiatal zenészei lépnek a közönség elé, a műsoron Liszt Ferenc, Eric Ewazen és Antonín Dvořák művei szerepelnek majd.

De kicsoda is tulajdonképpen a San Antonio Ifjúsági Zenekar, amely rendszeresen indul tengerentúli koncertkörútra európai és ázsiai országokba? A történet egészen az 1940-es évekig vezethető vissza, amikor G. Lewis Doll létrehozta az első „húros” zenei programot a San Antonio-i Független Iskolakerületben (SAISD). Ebben az időben a városban egyetlen iskola sem kínált ilyen zenei képzést, a program szépen kinőtte magát, Doll pedig 1950 körül megalapította a San Antonio Youth Smyphony-t. Egy évtizeddel később létrejött egy második zenekar is a középiskolai tanulókból, és egészen 1979-ig közösen működtek a SAISD égisze alatt.

A hetvenes évek közepétől San Antonio támogatni kezdte a növendékek zenekarát (ekkor Greater San Antonio Youth Symphony Orchestras néven voltak ismertek), a San Antonio Ifjúsági Zenekar (YOSA) végül hivatalosan 1979 nyarán nyerte el végső nevét és szervezetét. Az immár négy zenekart – a növekvő igények ellenére – a fenntartás miatt muszáj volt kettő felállásra redukálni, de néhány éven belül magán és üzleti támogatóknak köszönhetően sikerült a gazdasági hátteret stabilizálni. Az 1984-1994-es periódusban a tagság és a zenei képzettség tekintetében folyamatos növekedés jellemezte a zenekart. 1985 aztán újabb mérföldkő volt: a YOSA egy kelet-európai turné folyamán fellépett Romániában, Magyarországon és Ausztriában. A siker pedig azóta is töretlen.

A San Antonio Ifjúsági Zenekar meghatározó kulturális tényező szülőotthonában (koncertek, közösségi események, fesztiválmegnyitók), regionális szinten (csereprogramok és fellépéssorozatok), valamint nemzetközileg is – világturnéik immár a 11. koncertkörútnál tartanak. Részt vállalnak az elméleti és gyakorlati zenei oktatásban, szervezésekben, külföldi vendégelőadók fogadásában. Jelenlegi zenei igazgatójuk, Troy Peters (aki vezényelni fog Győrben a fellépésükön – a középső képen balra) 2009 óta tartozik a kötelékükbe. Korábban több zenekart is irányított már (Vermont-ban, Middlebury-ben, Montpelier-ben), közel két tucat fellépésen vezényelte maga a YOSA-t, vendégkarmesterként pedig szerepelt az oregoni szimfonikusoknál. Dolgozott együtt Jon Anderson-nal, Trey Anastasio-val, Midori Gotō-val, Edgar Meyer-rel, Horacio Gutiérrez-zel, Daniel Bernard Roumain-nel és Soovin Kim-mel.

A hivatásos zenekaroknak is díszére váló repertoár, valamint a nemzetközi hírű szólistákkal és zeneszerzőkkel való rendszeres együttműködés már régóta kivívta a szakma elismerését, amely többek között a Merész Zenei Program ASCAP Díjában realizálódott (Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Amerikai Szövetsége). A YOSA napjainkban nyolc zenekarral, két nyári táborral és hátrányos helyzetű gyermekek iskolai tehetségkutatásával áll évente több mint 1500 diák szolgálatában. Missziójuk szerint elsődleges zenekari tapasztalatot kívánnak nyújtani San Antonio városa és környéke fiataljainak, hogy fejlesszék az oktatást, gazdagítsák a közösséget, és a klasszikus zene nagyszerűségére támaszkodván olyan stimuláló, tápláló és szórakoztató környezetet teremtsenek, amely minden fiatal számára egyformán hozzáférhető.

Küldetéstudatukba remekül illik 2016-os, immár 11. koncertkörútjuk, amelynek során Dél-Texas legtehetségesebb fiatal zenészei léphetnek közönség elé többek között a Richter Teremben július 18-án 19.30 órakor. Az esten Troy Peters vezényel majd, valamint Jennifer Berg oboaszólista (a YOSA egykori tagja, a Közép-Texasi Szimfonikus Zenekar első oboistája és a San Antonioi Szimfonikus Zenekar angolkürtöse – a középső képen jobbra) működik közre. A győri koncert műsorán Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája, Eric Ewazen Down a River of Time (Az idő folyóján) című műve, valamint Antonín Dvořák VIII. (G-dúr) szimfóniája szerepel majd.

A győri Rotary Rába Clubbal létrejött összefogásnak köszönhetően a Richter Teremben elhangzó koncert jegyeladásából befolyt bevétel javát itthon is jótékony célra ajánlja fel a zenekar. Az együttműködésnek köszönhetően pedig kiegészülhet az a helyi felajánlásokból és önkormányzati pénzből megindult projekt, amely a Dunaszegi Általános Iskola játszóterének megújítását tűzte ki célul.

Az egységesen 2500,- forintos jegyek megvásárlása a Richter Terem jegypénztárában (Győr, Aradi vértanúk útja 16.) és a Győrplusz Médiapavilonban (Rába Hotel) lehetséges.

Szilvási Krisztián

A fotók a Győri Filharmonikus Zenekartól származnak.


2016.06.24