A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) korábbi rektora az MTI-nek elmondta, hogy az intézet eddigi történetének „legprogresszívebb és legvilágosabb” időszaka az alapítás korszaka – az 1920-as évek közepe. Az alapítók, felismerve a nemzeti kulturális értékek nemzetközi „láthatóságának” jelentőségét, az adott, progresszív társadalmi közegben létrehozott szerves kapcsolódással ma is érvényes programot adtak a Collegium Hungaricumoknak. Az intézetek azonban nem lehetnek statikusak, nem közvetíthetik „szellemi végállomásként” ugyanazt ugyanúgy, mint hosszú évtizedekkel ezelőtt – hangsúlyozta Kopek Gábor.

Rámutatott, hogy a külföldi magyar kulturális képviseletekhez hasonló hálózatok világszerte „komoly identitászavarral” küzdenek, még olyan országok esetében is, amelyek nyelve világnyelv. Az identitásválság a többi között annak tulajdonítható, hogy a szélesebb – politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális – környezet „mindennek mondható, csak rendezettnek és biztonságosnak nem”, és annak is van szerepe, hogy hosszabb időtávot tekintve folyamatosan csökken a finanszírozás, ami szintén globális, nem csak magyar jelenség.

A fő probléma azonban „a befogadói oldal nagyon erős átrendeződése”, ami a „digitalizmus korának” fejleménye. A „befogadói attitűd”, hozzáállás egészen más, mint akár 20 évvel ezelőtt, így nem lehet sem ugyanazokkal a tartalmakkal, sem ugyanazokkal az eszközökkel elérni a befogadói közeget és tartós „láthatóságra” szert tenni. Ezért megkérdőjeleződnek a kulturális képviseletekben mélyen beágyazódott és amúgy komoly értéket képviselő rutinok, megszokások. Elég csak meggondolni, hogy mit jelent a könyvtár a 19. században és mit jelent a 21. században. „Lehet minderről nem tudomást venni, de attól nem lesz jobb” – mondta Kopek Gábor.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a kulturális képviselet „lokalitását” sem, gondoskodni kell arról, hogy tevékenysége versenyképes legyen saját környezetében. Ebből a szempontból Berlin különösen nehéz terep. Németország és azon belül Berlin ugyanis az aranykorként is emlegetett 1920-as évekhez hasonló korszakát éli. „Mindenki itt akar lenni, vagy legalább egyszer látszódni akar” – emelte ki Kopek Gábor, aki szerint a magyar-német kapcsolatokon túl nemzetközileg is „értelmezhetővé” kell válnia a CHB tevékenységének.

Mint mondta, irtózik a kultúrház műfajától, vagyis attól, hogy „konzervanyagok bemutatásával fogalmazzuk meg magunkat, és – pusztán az intézmény önadminisztrációja miatt – középszerű történeteket mutassunk be, amelyek az adott város társadalmi közegében súlytalanok maradnak. Ezt nagy ívben el akarjuk kerülni, akár a saját helyzetünket nehezítve ezzel” – húzta alá a CHB igazgatója.

A CHB a kiemelkedő magyarországi kulturális értékeket a helyi „természetes közegben” akarja megmutatni, kiállítani, olyan múzeumi, galériai, színházi kapcsolatrendszerbe becsatornázva, amelynek révén a helyiek „látják is ezeket az értékeket, vagyis a természetes közönség, látogatottság szinte automatikusan biztosított”. A CHB ennek megfelelően kreatív központként, „produkciós házként” működik, ami interdiszciplinaritást, műfaji határokon való átlépést feltételez. Erre a folyamatalapú működésre példa a CHB és a világhírű berlini művészeti és kommunikációs ügynökség, az ART+COM januárban indított, az intézmény falai között működő médialaborja, amelyben „folyamatosan zajlik az Y-generáció jelenléte és a gondolkodás arról, hogy mire való mindaz, ami körülvesz minket, mit gondolunk a fenntarthatóságról, a közös emberi létezésről”.

Az „érték és a szépség” ebben a párbeszéd, az együttlét és az „együtt csinálás”, és fontos szempont a magyar és a német partnerek „összevezetése”, hogy a két kulturális közeg „lássa egymást, és képes legyen az együttműködésre”. A CHB lehetőséget akar adni a Magyarországon megjelenő kreativitásnak és a hazai Y-generációnak, hozzájárulva ahhoz, hogy magyarországi kreatívok kiterjeszthessék jelenlét-alapú kapcsolathálójukat Németországban – mondta az intézet vezetője.

Hangsúlyozta, hogy a párbeszéd az Y-generációval nem mások kizárását jelenti, csupán azt mutatja, hogy „értjük, legalábbis reméljük, hogy értjük, hogy hol kell keresni a problémákat, és miben kell képben lenni”. Rámutatott, hogy a „bájtok kora” alapvető változás a világban, és ennek jelentőségének, mélységének megértése sokkal lassabban halad, mint a digitalizáció révén kialakult új technológiák használatának gyakorlata.

Kopek Gábor hangsúlyozta, hogy tevékenységük alapelve a professzionalizmus, amelyhez elengedhetetlennek tartja az önbizalmat. Magyarországon sok mindent gátol az önismeret és az önbizalom hiánya, holott a magyaroknak minden adottságuk megvan az egyenrangú párbeszédre. „Nem vagyunk mi tehetségesebbek másoknál, de vagyunk olyan tehetségesek, mint mások” – mondta.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.