Gülch Csaba beszélt a mű megszületésének körülményeiről, Babos Ágnessel történő megismerkedéséről, hogyan találkoztak össze véletlenszerűen sok-sok év után újra, hogyan született a festőművésznő műve, miképpen formálódott – számtalan variáción keresztül – kész alkotássá, és hogy neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy előszót írjon az alkotáshoz, amelyet vers formájában talált a legmegfelelőbbnek.

Az est folyamán felidéződtek a több, mint negyedszázaddal ezelőtt történt események, Für Lajosné dr. Bíró Friderika visszaemlékezett férjének Kajárpéc plébánosával való találkozására, aki a magyarság helyzetéről tartott előadást, melynek során mély barátság szövődött a plébános úr és Für Lajos között.

A rendezvény folyamán a késő Kádár-kor légkörét is érzékelhette a közönség, Lezsák Sándor felidézte a festőművésznő egyik kiállításának megnyitóját, melyen a titkosszolgálat képviselője is jelen volt. Akinek eddig egy csepp illúziója is volt, az egyből elpárolgott, hiszen a szerv mindent aprólékosan feljegyzett, a rendszerváltás után a dossziék megnyitásával ez a tény is napvilágra derült. Szerencsére azonban a rosszban is lehet valami jó: a BM-es munkatárs feljegyzései révén vendégünk rekonstruálni tudta a kiállítás részleteit, mintegy „kész forgatókönyvet” kapott. Így olyan momentumok is megőrződtek, melyek a feledés homályába merültek volna.

A Stációkat felidéző képsorokat Babos Ágnes szerzői magyarázata kísérte, melyek mind a megszületés körülményeire utaltak, mind pedig a színvilágot értelmezték, allegorikus kontextusba ágyazták, transzcendentális és evilági momentumok fonódtak össze. Az „állomások” követése nyomán a nézők is mintegy átélhették Jézus kínjait, jelképes kirándulást tehettek a kétezer évvel ezelőtti zsidó-római történelembe, remény és kétségbeesés között vergődhettek, hogy végül a kereszthalál a reménytelenség serpenyője felé billentse el a mérleget. A krisztusi szeretet látszólag elbukott a hatalom kegyetlenségével szemben, melyet Pilátus és a főpapi tanács testesített meg. Az isteni szeretet végtelenségét, teljességét és legyőzhetetlenségét csak később tapasztalhatja meg a Krisztusban hívő ember.

A témához szorosan kapcsolódó előadás Miklósvölgyi János érdeme volt. Széles ívű mondanivalójának lényege: az Istentől elfordult embernek vissza kell találnia a helyes útra, a Teremtő hűségére, s annak követésére. A jelenlegi út zsákutca, melynek végén az emberiség végleg elvész. Emberi lényegünkből egyre többet adtunk fel, a szeretet törvényének helyébe farkastörvények léptek, hamis idolok szirénhangjai után megyünk, torz bálványoknak hódolunk, az Atya szava helyett percemberkék üzeneteit vesszük, s választjuk életünk lényegének. Sokan elérhetetlen vágyakat kergetnek, frusztráltak, elégedetlenek lesznek, s ez a táptalaja a gyűlöletnek, az ellenségeskedésnek.

A rossz felhalmozódása kikezdi lelki immunrendszerünket, egyre kevésbé tudunk egészséges reakciókkal válaszolni a külvilág kihívásaira, összeomlik erkölcsi rendünk, s ez hosszú távon a társadalom, az emberi közösségek végzete lehet. A magyar népi kultúra, a magyar múlt hagyományaink ápolása lehet az egyik fő gyógyszer, melyhez illusztrálásként Hajnal Nikolett énekesnő magyar népdalokat adott elő.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Babos Ágnes: Stációk – Jézus Krisztus szenvedéstörténete

80 kép