Újdonságok a Budapest Parkban

Beszélgetés Rimóczi Imrével

A Budapest Park idei szezonját Szabó Balázs Bandája nyitotta, majd következett a Brains, kedvenc hirtelenszőke üvöltöző bácsinkkal érkezett a Scooter, de ez csak pár név a már konfirmált fellépők közül. Az idén várható programokról, újdonságokról a Budapest Park művészeti vezetőjével, Rimóczi Imrével beszélgettünk.

A tavalyi év szerencsére nagyon jól sikerült számunkra, az ideitől pedig még többet várunk, hiszen 2016-ban lesz ötéves a Budapest Park. Amikor úgymond téli álmot alszunk, mindig kiértékeljük az előző szezont, és ezek a tanulságok határozzák meg a következőt, akár a programra, akár mondjuk a helyszínek, konténerek elrendezésére gondolunk.

Van ebben az évben olyan program vagy helyszín, ami korábban nem volt a Parkban?

Idén a korábbiak mellett hangsúlyos szerepet kap a sport is, hiszen nagy örömünkre kijutott az Európa-bajnokságra a magyar válogatott. Május 22-én, tőlünk indul majd útjára a csapat, Franciaországban aznap egy Bon Voyage nevű fesztivált csinálunk. Ebből az alkalomból egy válogatás CD is megjelenik, amely a MOL kutakon lesz majd kapható, és nagyon sok olyan zenekar közreműködik rajta, mint a PASO, a Punnany, a Brains, vagy a Soeri és Poolek, akik a Parkban is rendszeres fellépőnek számítanak. A Bon Voyage fesztiválon ők is előadják majd a CD-n szereplő dalaikat, és egy hatalmas bulival kívánunk sok szerencsét a fiúknak.

Szintén újdonság, hogy idén lesz egy Sportkert nevű helyszínünk is, egy hatalmas kitelepített kivetítővel, ahol az Európa-bajnokság mérkőzéseit és egyéb sporteseményeket követhet majd figyelemmel a közönség. Ugyanezt a helyszínt fogjuk kertmozinak használni, illetve a minden hónap első vasárnapján megrendezésre kerülő Mizo Pöttömkert gyerekprogramjainak is ez a hatalmas ledfal adja majd a hátteret.

A belső elrendezést illetően mi változott?

A koncertteret bővítettük, de igazából nem a befogadóképességünk nőtt, hiszen az már 11 500 fő évek óta. Idén viszont a korábbiaknál nagyobb, aréna-jellegű térben lesznek élvezhetők a koncertek, kényelmesebben elfér majd a közönség. Megnöveltük a teraszok felületeit, így most a Park bal oldalán is van egy egybefüggő lounge rész, tehát ha valaki a legjobb helyről szeretné élvezni a koncerteket, akkor van lehetőség arra, hogy ide váltsanak jegyeket, amelyek ugyan drágábbak, mint a sima belépők, de ha valaki szereti kényelmes, jó helyről nézni a koncerteket, annak mindenképpen ajánljuk.

Idén igyekeztünk fókuszálni a belső elrendezést is. Azt vettük észre az elmúlt évek során, hogy amikor egy dologból egy helyszínre sokat teszünk, legyen szó akár a vendéglátásról, akár a mosdókról, az működik a legjobban. A gasztro konténerek korábban elszórva voltak a Park területén, idén viszont ezek is egy helyre kerültek, a Park közepén, a színes fák alatt található dombra. Itt mindenféle hamburger, fesztiválkaja megtalálható lesz, ha valaki megéhezne.

Van egy jótékonysági akciótok is most, ha jól tudom.

Az idei év egyik különlegessége a Bátor Táborral közös együttműködésünk. Ők kitaláltak egy nagyon szép dolgot, aminek az az üzenete, hogy győzzük le a félelmeinket, példát véve a gyerekekről, akik a betegségükön felülemelkedve képesek az élet szép oldalát nézni. Így különböző együtteseket kérdeztek a saját félelmeikről, a válaszaikból pedig Weiler Péter festőművész készített számítógépes grafikával 15 darab képet, amelyekre a nyár végén lehet majd licitálni egy aukció keretein belül, a bevételt pedig természetesen a Bátor Tábor kapja. A képeket egy mozgó kiállítás keretein belül gyakorlatilag minden fesztiválon ki fogják állítani, valamint Petiék limitált szériás pólókat is készítenek majd ezekből, ezekkel a motívumokkal. Ezeket a pólókat az új helyre, a bejárathoz került Parkshopban lehet majd megvásárolni, az ebből származó bevétellel szintén a Bátor Tábort támogatjuk.

Zenei téren mire számíthat a közönség?

Már szinte hagyomány, hogy a magyar együttesek szeretik különleges koncertekre használni a Parkot, szívesen tartanak nálunk lemezbemutatókat, évfordulós, vagy születésnapi koncerteket. Idén lemezbemutatóval érkezik hozzánk a Hiperkarma, a Halott Pénz, születésnapi bulival jön a Hősök. Aminek nagyon örülünk, hogy a legnépszerűbb hazai zenekarok közül sokan gondolják úgy, hogy ha budapesti koncertet szeretnének, akkor a Park az a helyszín, ami hozzájuk méltó, és rajtunk kívül gyakorlatilag csak a fesztiválokon lépnek fel nyáron. Ha már fesztivál, akkor érdemes még megemlíteni, hogy a Sziget zárónapja után jön hozzánk a Foals, tulajdonképpen egy Sziget afterpartit csinálunk akkor, két meglepetés előzenekar társaságában.

Jön a gitárzseni Steve Vai, Bob Marley fiai a Gentlemans zenekarral, a kanadai punkrock Billy Talent, a vájtfülűbbeknek pedig a Franciaországból érkező, teljesen egyedi zenét játszó Zaz koncertjét ajánlanám. Ha valaki meg bírja a retro vonalat, és kedve támad nosztalgiázni, azoknak való a Scooter, a Modern Talking énekese, Thomas Anders, illetve a Total Dance Fesztivál, ami egy igazán vidám, nyári bulinak ígérkezik, remélhetőleg jó időnk is lesz hozzá. A keményebb vonal kedvelőinek meg itt lesz a Killswitch Engage, velük együtt meg négy olyan zenekar, mint az Architects, az August Burns Red, az Atreyus és a Burn Tomorrow. Lesz Zebrahead, szóval mindenki találhat majd ízlésének megfelelő koncertet nálunk az idei szezonban.

További információk a Budapest Park megújult weboldalán és Facebookján!

Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.05.09