1764. május 5-én Mária Terézia – mint magyar királynő – megalapította az úgynevezett Magyar Királyi Apostoli Szent István-rendet, amely kiegészítette a katonai célokra adományozott Katonai Mária Terézia-rendet, amelyet 1757-ben hozott létre. Míg a Mária Terézia-rendet a birodalom legkiválóbb katonáinak osztották ki, addig a Szent István-rendet elsősorban „civileknek” szánták, akik kiválóan szolgálták a Magyar Királyságot diplomáciai, közigazgatási vagy egyházi téren. A Habsburg Birodalomban, majd 1918 után a Magyar Királyságban gyakorlatilag ez volt a legmagasabb ilyen jellegű kitüntetés.

Közismert történet, hogy Mária Terézia 1740-es trónra kerülésekor komoly veszély fenyegette családi örökségét, s Európa számtalan uralkodója igyekezett kihasználni a Habsburg család kihalását, sokan nem ismerték el annak nőági örökösödését. A kialakuló osztrák örökösödési háború azzal fenyegetett, hogy Mária Terézia birtokai nagyját el fogja veszíteni. A Német-Római Birodalom 1742-ben, évszázadok óta először, egy nem Habsburg császárt választott, katonailag elveszett Szilézia, majd Csehország, sőt Bécs felé közeledtek a francia-bajor seregek. E hullámvölgy alján a magyar rendek támogatása volt, ami reményt adott a királynőnek, hogy jobbra fordulhatnak a dolgok. Hiszen a magyar vezetők 1741. szeptember 11-én „Életüket és vérüket” felajánlva jelentették ki, hogy kiállnak az ifjú uralkodónő mellett. A magyar katonai támogatás aztán meg is fordította a háborút. Mária Terézia részben ezért, részben reformjai támogatása végett elfogadta Esterházy Ferenc gróf javaslatát egy új – kifejezetten magyar – lovagrend alapítására, amelyre végül 1764. május 5-én sor is került. Az első rendtagokat másnap fel is avatták.

A rendnek három fokozata volt (Nagy-, közép- és kiskereszt), mestere pedig mindig az éppen regnáló magyar uralkodó. Tagja csak férfi lehetett, ami nem meglepő, hiszen a XVIII. században nők nem nagyon végeztek diplomáciai, közigazgatási és egyházi feladatokat. Az egyetlen kivétel éppen a királynő volt. A természetesen latin néven alapított rend (Ordo Equitum Sancti Stephani Regis Hungariae Apostolici) latin mottóval rendelkezett: „Publicum meritorum praemium”, azaz „a közszolgálat jutalmául”. A kitüntetettek díszes ruhát kaptak (ezüstprémmel díszített vörös-zöld színűt, tehát a magyar nemzeti színeket hordták magukon), valamint kereszt alakú kitüntetést, közepén a magyar kettőskereszttel (a képen). Eredetileg a különböző fokozatokat limitált számban osztották, ezzel is kihangsúlyozva, milyen értékes elismerésről is van szó. Így 20 nagykeresztes, 30 középkereszttel ékített és 50 kiskereszttel kitüntetett tagja lehetett egy időben csupán.

A Szent István-rendet, mint a monarchia legnagyobb kitüntetését, külföldieknek is osztották, amennyiben azok a birodalomnak különösen hasznos tevékenységet folytattak. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése/szétverése után Magyarország továbbra is használta a renddel való kitüntetést, bár erre Horthy kormányzó idejében csak nagyon ritkán került sor. Érdekesség, hogy Észak-Erdély visszaszerzése (1940) után az abban közrejátszó Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminisztereknek is odaítélték.

1945-ben, mint a köztársasághoz nem passzoló lovagi rendet, a Szent István-rendet megszüntették. Feltámadására 2011-ig kellett várni, Magyar Szent István-rend néven, melynek mindenkori kitüntetettje a köztársasági elnök. Legutóbb, 2015-ben Polgár Judit sakk nagymester és Eötvös Péter zeneszerző kapta meg, mint olyanok, akik nemzetközi szinten is sokat tettek Magyarország tekintélyéért.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Pallos Lajos: A Szent István-rend. In: Rubicon, 2014.6.sz.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.