Egy éve, hogy megjelent Géczi János Bunkerrajzoló című kötete. Az írás alcíme szerint Likó Marcell élettörténet-rekonstrukcióját vehették kezükbe az olvasók. Az alternatív zene iránt érdeklődők jól tudják, hogy e név viselője a Vad Fruttik zenekar frontembere. A Veszprémben élő József Attila-díjas szerző és beszélgetőtársa, a Várpalotán született muzsikus, Likó Marcell találkozásainak gyümölcse ez a kötet. Marci volt az, aki megpróbált felidézni régi emlékeket, hangulatokat, ízeket, színeket, érzéseket, eseményeket, vonzásokat, taszításokat, barátságokat, szerelmeket, félelmeket, zenéket, tripeket. Én úgy képzelem, hogy Marcell mesélt, Géczi János jegyzetelt, kérdezett, összerakta az emlékszilánkokat, stilizálta az elmondottakat, s mindent áttett egyes szám első személybe. Munkája eredményeképpen elképesztően őszinte könyv született.

Az efféle történetekről az ember általában nem beszél, elhallgatja, elfojtja, „elfelejti”. Ugyanakkor érezzük és tudni véljük, hogy ez a történet, amit olvasunk, nem egyedi. Bárkié lehet, aki a rendszerváltást követő évek Magyarországán – Ózdon, Oroszlányban, Komlón, Debrecenben, Salgótarjánban, Lábatlanban, Jászberényben – nőtt fel. Egy egész generáció életérzése fogalmazódik meg a kötetben – gombócot keltve valahol gyomortájt –, egy „cserbenhagyott nemzedéké”, ahogy a sajtóanyag fogalmaz. Aki a könyvet olvasta, jobban érti a Vad Fruttik számainak különleges, olykor vad képeit. És jobban érti, miért is lett akkora rajongótábora egy vidékről jött zenekarnak, még akkor is, ha „szavaknak, zenének talán nincs oly keveréke, mely megközelíthetné, hogy mi ment akkor végbe”.

Egy prózai mű színpadra állításakor szokás a múzsák találkozásáról beszélni. Most is ez történhetett, de vakrandiról ez esetben szó sem lehet! Vándorfi Lászlótól, a Pannon Várszínház igazgatójától megtudtuk, hogy kollégájától, Molnár Ervintől hallott legelőször a Vad Fruttikról, és magával ragadta őt a dalszövegek képi világa. Mikor megszületett Géczi János könyve, akkor már tudta, hogy ez a próza és ez a zene színpadra kívánkozik! A gondolatot tett követte, s megkezdődött a regény színpadra alkalmazása. Ezt a feladatot egy kisebb team vállalta magára, név szerint maga Vándorfi László, Molnár Ervin és Lenchés Márton. Az magától értetődőnek tűnt számukra, hogy a rockhoz táncot kapcsoljanak. A „zenés élettörténet-rekonstrukció” így válik „táncos megaprodukcióvá”. Ne hagyományos musicalt képzeljenek maguk elé, inkább egy Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról típusú darabot, ahol nem annyira a párbeszédeken, hanem a zenén és a cselekvésen van a hangsúly. A darab maga kész, most következik az Athenaeum, a várszínház és az ISTER Film Kft. közös projektjének következő lépése, a színpadra állítás.

Az első rész szerkezeti váza készen áll, május végére a tervek szerint az egész darab első olvasata meglesz. Már kiválasztották a darab főbb szereplőit, akiknek névsora: Szelle Dávid, Szente Árpád Csaba, Kékesi Gábor, Krámer György, Vári Bertalan, Doriane Niabe. Az író szerepébe Krámer György Harangozó-díjas táncművész bújik. A történet főhőse azonban nem egy alakban jelenik meg, hanem háromféle testben lép színpadra. A fiatal, naiv fiút Szente Árpád Csaba jeleníti meg, a darab közepén Szelle Dávid váltja őt, és a történet végi, összegző szerepet Kékesi Gábor alakítja. A színpadi próbák a vakációt követően, szeptember közepén kezdődnek. A Bunkerrajzoló kőszínházi ősbemutatójára a veszprémi Hangvillában kerül sor november 5-én, a budapesti közönség pedig november 14-én a Thália Színházban láthatja a darabot. A producerek és a társulat bízik abban, hogy módjuk lesz majd a darabot az ország számos pontjára elvinni és bemutatni, például Keszthelyre, Pécsre, Szekszárdra, Győrbe, Szombathelyre, Ajkára.

A sajtótájékoztatón Likó Marcell is szót kapott, aki két dolgot tartott fontosnak elmondani: félmosollyal a szája szegletében előrevetítette, hogy a táncosok minden bizonnyal jobb látványt fognak nyújtani a színpadon, mint a VF tagjai a koncert közben. A másik, hogy igen kíváncsi a majdani végeredményre, hiszen a készülő darab semmiképpen nem nevezhető musicalnek. Vajon hogyan él meg a Vad Fruttik zenéje, a szöveg, az ének, a kortárs tánc, a látvány egymás mellett? Tudnak-e együtt hatni? Szervesülnek-e? Talán megszületik egy új műfaj? A kérdésfelvetés után a „biológiai magnetofon” üzemmódról átkapcsolt a „zenészre”, s egy szám erejéig ízelítőt kaptunk a darabból – örültünk ennek.

Tehát ne feledjék: a Bunkerrajzoló már kapható és olvasható; a Vad Fruttik hallható és látható; a történet táncszínházi verziója pedig ősztől a színpadon!

Berente Erika
Fotók: Berente Erika (2. kép) és Vas Balázs (1.)