Szarka Fedor Guido egész nap az Esterházy-palotában


Április 24-én vasárnap Szarka Fedor Guido gyakorlatilag egész napját (délelőtt 10-12 óra között, délután 14-18 óráig) az Esterházy-palotában töltötte kiállított alkotásai és vendégei között. Az āratī című kiállítás nyitvatartásának utolsó napján, május 1-jén 15 órakor a művész még egy tárlatvezetést tart. Aki nem akar lekésni róla…

A múzeumi belépővel látogatható programon közelről lehetett megismerkedni a művész alkotómódszereivel, miközben ki is lehetett azokat próbálni. Festés akvarellel, tussal, szabad betűírás, sokrajzos óriáskép készítése, kalligraffity szerepelt a programon, mindez hangszersimogatóval és a művész hangszeres kíséretével.

A program csúcspontjaként Szarka Fedor Guido személyes tárlatvezetést tartott kiállítása összes termében, melyen a szerencsés résztvevők az indiai hagyományok, az indiai kultúra rejtelmeibe is bepillantást szerezhettek.

A kiállítás címeként szereplő āratī jelentése megörvendeztetés, a mai hinduizmus egyik legjellemzőbb szertartása. Az āratī szimbolikus felajánlás Isten kiengesztelésére, kedvének megnyerésére. A felajánlás legfontosabb és leglátványosabb eleme a láng, amely általában egy olajjal vagy ghível töltött kis mécses formájában jelenik meg. A felajánlásban gyakran szerepel még füstölő, virág és gabona.

Fotóimmal az alkotás folyamatának hangulatát kívántam érzékeltetni, valamint végigkísérni a művészt és látogatóit egy tárlatvezetésen.

Molnár György művészetbarát,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2016.04.29