RDT 2016: A mizantróp, Iglicek, T.A.B.U., Jó átvágyat!

Ignéczi Dóra írásai

Március 18-19-én zajlott Győrben a XXVII. Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozó (RDT). A rendezvénynek a győri Generációk Háza adott otthont, a főszervező Import Impró Egyesület és Országos Diákszínjátszó Egyesület munkáját a Gyermekek Háza és a József Attila Művelődési Ház segítette. A zsűriben Naszlady Éva színész, rendező; Egervári György színházpedagógus; valamint Pallagi Ákos zenész, rendező kapott helyet. Az összesen 13 színi előadás közül négyről Ignéczi Dóra írt (diák)beszámolót.

Előadás címe: A mizantróp

Eredeti mű: Moliere – A mizantróp
Csoport neve: Nameless
Csoportvezető: Bauer Ildikó Nessie
Díj: Emléklap

A Nameless csapata Moliére A mizantróp című művének átdolgozását adta elő Bauer Ildikó „Nessie” rendezésében. Plakátjukat elvontabbnak és igényesen megszerkesztettnek találtam. A fekete-fehér kép középpontjában egy kulcsmondat tűnt fel: „Életke!”. Mint a későbbiekben kiderült, ez egy általuk, pontosabban az őt játszó lány által megteremtett karakter, aki átlátja az egész zavaros és önimádattal teli művészvilágot.

Olykor kevésbé értettem, mi történik éppen, de a színészi játékkal ügyesen visszanyerték a figyelmet. A zene teljesen illett az általuk teremtett világba, az intro a tánccal különösen jó volt, megadta az alaphangulatot. A jelmez és a kellékhasználat egyaránt jellemezte a karaktereket, kiderült a néző számára, ki mit gondol magáról, milyen mértékű az önimádat, továbbá, hogy mennyire fontos nekik a külsőség. A groteszk befejezés (a szélesen, erősen kirúzsozott száj, arc) összefoglalta az egész történetet: mást mutatnak, mint ami a valóság.

Előadás címe: Iglicek

Eredeti mű: Caryl Churchill – Az iglic
Csoport neve: KompACT
Csoportvezető: Fekete Anikó
Díjak: Arany minősítés; Különdíj: Sárosi Zsófia, Kövesi Zsombor – Legjobb páros epizódalakításért

A KompACT tagjai egy lidércekkel teli világot mutattak be a nézőknek. Előadásukban Caryl Churchill Az iglic című drámáját dolgozták fel, rendezőjük Fekete Anikó. Már a legelején nagyon fontos szerepet játszottak a hangok, megadták az alaphangulatot. A későbbiekben is hasonlóan jelent meg a zene, élőben gitározott az egyik szereplő, ez még inkább segítette a nézőt az „átérzésben”.

Az iglicek megtestesítői hihetetlenül jól, hitelesen játszottak. A mimikájuk, a beszédük teljesen összeszedett, érthető volt. Rendkívül rendezetten mozogtak, látszott a belefektetett munka. A jelmezeikkel tulajdonképpen csoportosították a különböző igliceket, mindegyik más színt kapott, arcfestésük is eltért. Az egyik főszereplő, a központi lidérc, ha éppen nem volt mozgásos jelenete, végig középen ült, és onnan „irányította” az eseményeket. Amikor más szereplőkre kellett figyelnie a nézőnek, meg sem mozdult, még az arckifejezése is ugyanolyan maradt, ez bizonyára nem kis koncentrációt igényelt – mindezt a zsűritagok szintén kiemelték a beszélgetés során. Nagy dicséretet kaptak még a lehengerlő összjátékért, és egy Arany minősítéssel is megjutalmazták őket.

Előadás címe: T.A.B.U.

Csoport neve: NewGo - K
Csoportvezető: Tóth Szilvia
Rendező: Horváth Márk
Rendezőasszisztens: Horváth Dóra
Díjak: Emléklap; Különdíj: Horváth Márk – Legjobb témaválasztás

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium csapata is megjelent a találkozón, NewGo - K név alatt szerepeltek. A sokszínű, 11 fős társaság csoportvezetője Tóth Szilvia. T.A.B.U. című előadásukat Horváth Márk rendezte Horváth Dóra és Tóth Szilvia segítségével. Plakátjuk szembetűnő, igényes volt. A fekete és a piros színek domináltak, látszott, hogy ők szerkesztették, mert a szereplők közül is feltűntek rajta páran.

A darabot maguk írták, saját fogalmazásuk szerint morzsákat kaptak, amelyekből bőven tudtak csipegetni, és létrehozni saját „sütijüket”. Leginkább azokat a témákat feszegették, melyek a társadalom vagy saját véleményük szerint tabunak számítanak az életben, ezt több kisjelenettel igyekeztek a nézők szeme elé tárni. Úgy gondolom, elég tehetségesek, jól játszottak, bár az összjátékra még jobban kell figyelniük a későbbiekben. A témaválasztással azonban nem igazán tudtam egyetérteni, néhányhoz mintha kissé éretlenek lettek volna.

Előadás címe: Jó átvágyat!

Eredeti mű: Frank Wedekind – A tavasz ébredése
Csoport neve: Keretablakozó Társulat
Csoportvezető: Lakatos Dorina, Tóvaj Ágnes
Rendezőasszisztens: Kottán Klaudia
Díjak: Arany minősítés; Kottán Klaudia – Legjobb epizódszerep megformálásáért

A 3 éve működő Keretablakozó Társulat Frank Wedekind A tavasz ébredése című tragédiájából építette fel előadását Tóvaj Ágnes és Lakatos Dorina segítségével. Munkájukat így írták le: „Együtt dolgozunk, és emlékeket gyártunk”. Talán már ebből is kivehető, hogy egy valóban jól működő és összetartó társulat látogatott el a találkozóra. Plakátjukon az előadásukba engedtek bepillantást néhány jelenetkép segítségével. A már 3 éve tartó barátság kihatással volt az összjátékukra is, nagyon jó színészi játéknak lehetett szemtanúja a közönség.

Kellékként lufik jelentek meg, amelyek szimbólumok is voltak egyben, de nem mindig jelentették ugyanazt. Amikor az egyik főszereplő meghalt, egy népdal eléneklésével fokozták a hangulatot, szerintem jól illett a történethez. Maga a cselekmény teljesen érthető, azonban egy háttérfigura végig színen volt, étkezést folytatott. A címből kifolyólag tudtam kapcsolni a darabhoz, illetve a befejezésnél tulajdonítottam neki jelentőséget, közben viszont nem igazán értettem a szerepét. Ennek ellenére sikerült felkelteniük az érdeklődésemet az eredeti mű iránt is.

Ignéczi Dóra
Fotók: Lép Bálint (1. kép), Mezősi Kristóf (2. és 4.), Kulcsár Melinda (3.)

2016.04.29