Száz éve született Timaffy László néprajztudós

Emlékest a megyei könyvtárban

Április 22-én emlékestet rendeztek a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében a 100 évvel ezelőtt született dr. Timaffy László néprajztudós tiszteletére. A rendezvényen Timaffy Gyöngyvér, Szabó József, a Hazánk Kiadó igazgatója és Perger Gyula néprajzkutató vettek részt dr. Horváth József könyvtári igazgatóhelyettes moderálásával.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés képviseletében Ivanics Ferenc alelnök emlékezett meg a jeles tudósról, majd egy filmösszeállítás mutatta be az ünnepelt életútját. Dr. Timaffy László nagyapja Szatmár megyéből került vidékünkre, a cikolaszigeti iskola tanítója volt; a családban Timaffy László édesapja, valamint fia is a pedagógusi pályát választotta.

Huszonöt évesen a Szigetköz vízrajzából doktori disszertációt írt, Teleki Pál földrajztudós mellett egyetemi tanársegéd lett, népfőiskolát hozott létre. A kommunista hatalomátvétel után mellőzték a népfőiskolánál, fizikai munkából tartotta fenn magát. 1956-ban, a forradalom idején Szigethy Attila az Osztrák Parasztszövetség kongresszusára küldte.

A Kádár-rendszer börtönbe küldte, ahonnan szabadulása után a fizikai munka világában kereste kenyerét. Mind a publikálástól, mind pedig előadások tartásától, rádiós szereplésektől eltiltották, a pedagógus pálya sem volt sokáig elérhető a számára. Dr. Barsi Ernő révén lett később lehetősége furulyát tanítani az Állami Zeneiskolában. Közben szorgalmasan kutatott, gyűjtött anyagot a Szigetköz életéből.

A róla szóló filmben bepillantást nyerhettünk sokoldalú néprajzos tevékenységébe, megismerkedhettünk a Szigetköz keletkezésével, nyomon követhettük az aranymosók, pásztorok tevékenységét, mindezt úgy, hogy megtudtuk, a szerző maga is felcsapott ezen foglalatosságok művelőjének, így testközelből ismerhette meg ezen foglalkozások minden csínját-bínját.

Az elismerést a rendszerváltás hozta meg számára, ma a környék több intézménye viseli a nevét, honismereti tábort is létrehozott. 1975-ben kiadták a Szigetközi krónika című kötetét, röviddel később pedig újabb munkája jelent meg nyomtatásban. Ezenkívül szakcikkekben, ismeretterjesztő előadásokban szerepelt mint a Szigetköz legfőbb ismerője, tanítványok sora lépett a nyomdokaiba, és volt, akiket más pálya irányultságából „térített el”, s tett a néprajz szerelmesévé.

A 100 évvel ezelőtti születését ünneplő rendezvényen mindhárom lánya részt vett, és érdekes adalékokkal – néha egymással replikázva – egészítették ki az ismereteinket. Megtudtuk, hogy a Timaffy-család előszeretettel muzsikált otthonában: az édesapa furulyáját lányai zongorán, hegedűn, illetve csellón kísérték. Több tanuló furulyaszóval, valamint a szerző által gyűjtött mondák egyikével színesítette az estet, öröm volt hallgatni helyi népdalgyűjtéseiből is.

Ivanics Ferenc arról tájékoztatott bennünket, hogy az elismert néprajzos munkásság eredményeként a helyi Értéktár Bizottság a megyei értéktárba fogadta a Szigetközt. A százéves évforduló ünnepélyes megkoronázását pedig a Szigetközi krónika ismételt kiadása jelentette. A beszélgetőpartnerek a legnagyobb szeretet és elismerés hangján idézték fel a szerző emlékét, a Hazánk Kiadó igazgatója megtiszteltetésnek vette, hogy a kiadó gondozásában jelenhetett meg a könyv. Dr. Király Géza kézsebész pedig a Rotary Club nevében emlékezett meg a szerzőről.

Csiszár Antal

2016.04.27