Marcus Aureliust filozófuscsászárnak is nevezik. Naplójába ezt írta: „Vigyázz, el ne császárosodj, emlékezz, mire tanít a filozófia”. Számára az uralkodás szent kötelesség, olyan feladat, amely állandó éberséget kíván minden hiba legyőzéséhez. Ezért miközben szinte szakadatlanul háborút visel a betörő barbárok ellen – például a germánokkal épp Pannóniában ütközik meg –, végig harcol önmagán belül is. Az Elmélkedésekben követhetjük nyomon, milyen szigorúan bánik saját magával, milyen kíméletlen a fel-felbukkanó hibákkal. Belső ítélőszéke leszámol a lustasággal, a félelemmel és mindennel, amely beárnyékolná fénylő szellemét.

„– De hát pihenni csak kell! – Kell, én is azt mondom. De a természet megszabta a pihenés mértékét, mint ahogy megadta az evését és az ivásét. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendőn. Bezzeg a munkában már nem, hanem megmaradsz a lehetőségen belül. Mert nem szereted önmagad! Különben szeretnéd természetedet és szándékát!”

„Egyáltalán, ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan.”

Az eredmény egy becsületes, igazságos uralkodó, akit serege nagy szeretettel és tisztelettel övezett, csodatévőnek, gyógyítónak tartották, és a nép annyira szerette, hogy még halála után egy-két évszázaddal is képét házi oltárokon tisztelték.

Hogyan volt képes akkora önzetlenségre és felelősségérzetre az emberek iránt? Erre szintén naplóját olvasva kaphatunk választ. A csodás módon fennmaradt írás egy nagyon tiszta és emelkedett lélek gondolataiba ad betekintést. Világképében minden mindennel összekapcsolódik. Az emberek is egységet alkotnak, melyben mindenkinek megvan a maga feladata, akár egy méhkasban.

„Ami hasznos a méhkasnak, az a méhnek is hasznos.”

„Minden mintegy szent kötelékkel egymásba fonódik. Szinte semmi sincs elszigetelten, hanem egymás mellé van rendelve, és egyazon világrend összhangjának részese.”

Érdemes tanulmányozni, hogyan látta a törvényekkel áthatott univerzumot, melynek az ember is szerves része. Példaként szolgálhat a pillanat zsarnokságában élő modern ember számára, hiszen minden körülmények között, akár csatazajban is, képes volt békét teremteni magában: „Sehol a világon nincs az embernek csendesebb és békésebb helye, mint a saját szelleme”.

„Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák.”

Bátorságáról, objektivitásáról, tisztaságáról és belső erejéről tanúskodik az az eset, amikor Cassius, az egyik hadvezére fellázadt ellene, és az életére tört. Marcus Aurelius fülébe jutott az összeesküvés híre, sőt a résztvevők listáját is a kezébe akarták adni. Ő azonban azt mondta, nem akarom látni, nehogy bárkit meggyűlöljek emiatt. Az összeesküvőkkel szemben a megbocsátás erényét gyakorolta. Nem féltette az életét, megőrizte a nyugalmát. Végül Cassiust a saját emberei ölték meg.

„Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett.”

„Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz.”

„Abban senki sem akadályozhat meg, hogy természeted törvénye szerint élj, s a közös természet törvénye ellenére semmi sem érhet.”

 
Az emberséges filozófuscsászár, Marcus Aurelius naplójának köszönhetően tovább él bennünk, bölcsességéből a mai napig meríthetünk. Az Elmélkedések a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér állományából kikölcsönözhető. Elektronikus formában pedig itt található 

Szabados Éva

Források: Wikipédia, http://www.ujakropolisz.hu/, http://mek.oszk.hu/00600/00606/00606.htm

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.