Aki meghallgatta az elgondolkodtató és megható könyvbemutatót, ízelítőt kaphatott egy példaértékű ember szemléletéből. A lelkéből született íráson keresztül tanít egészségről és az élet csodálatáról. Hitelesen közvetíti a régi bölcsességet: nem az a lényeg, hogy mi történik velünk, hanem, hogy mit kezdünk vele.

A könyv mottója így szól: „Az a bölcs ember, aki az egészséget tartja a legnagyobb áldásnak, és ha beteg, megtanulja a betegségét a saját javára fordítani.” (Hippokratész)
Ez a gondolat valóban fémjelzi Eszterhai Katalin könyvét, mely egy gyógyulás története. A szerző sikeres újságíró, dinamikus, derűs és pozitív ember. Ám egy betegség, melyben az egyik szeme teljesen elhomályosult, négy és fél hónapig ágyhoz kötötte. Többszöri műtét után is az a veszély fenyegetett, hogy a bal szemére meg fog vakulni. Ez a válságos időszak indította el benne a mélyreható önvizsgálatot, mely újra fényt hozott az életébe. Ezt a szívből sugárzó fényt szerette volna mindenképpen másokkal is megosztani. Nyíltan mesélt arról, hogy a betegség ideje alatt voltak olyan szakaszok, amikor nem látott kiutat, és önsajnálatba süllyedt. De sorra jöttek a külső és belső jelzések, melyek felébresztették, és keresésre sarkallták. Elmesélte különleges álmát, melyben újra kristálytisztán látott. Meseszerű kép tárult elé: egy kolibri röppent ki a konyhában álló fikusz levelei közül. Ő komolyan vette, és kutatni kezdett, hogy kiderítse az üzenetét. Hosszas keresés után sikerült megfejtenie az álom jelentését: „Meggyógyulsz, ha te is akarod.”.

Ez volt az egyik bizonyosság, mely után belevetette magát a keresésbe. A sors összehozta egy kínai orvossal, aki azt mondta: „Nincs semmi baja a szemének, a máját kell megtisztítani.”. Ezután megkérdezte tőle, hogy mennyire szokott mérges lenni, mennyire akarja mindenáron megvalósítani, amit elgondol.

Eszterhai Katalin önismereti utazásnak nevezte gyógyulásának folyamatát, melyben fokozatosan megértette, hogy nem pusztán a szem gyógyítására van szükség, inkább a lélek harmóniájára. Megtisztulás és megújulás nélkül nem állhat helyre az egészség, le kell rakni a sérelmeket, nehezteléseket, melyeket a mindennapokban cipelünk. Ki kell szellőztetni a lelkünket. A szerző kiemelte, mennyire lényeges, hogy megtanuljuk értékelni önmagunkat és másokat. Sokszor a veszteség mutatja meg, hogy mit veszíthetünk. Betegsége megerősítette benne az életszeretetet.

A szerelem és a barátság olyan kincsek, melyeket őriznünk kell. Ehhez nagyon fontos, hogy a lelkünkkel jól lássunk. A szem a lélek tükre, a lélek ablaka. Amikor másokat a lelkünkkel tudunk szemlélni, akkor tanuljuk meg valóban szeretni és tisztelni őket. Ilyenkor megtapasztalhatjuk, milyen az, ha két ember lelke összeér.

Eszterhai Katalin négyszólamú kantátának nevezte könyvét, melyben helyet kapnak a személyes történetek, a kedves növények legendái, izgalmas receptek és a legújabb kutatási eredmények. A múlt már bevált tradicionális tudását szépen ötvözi a modern tudománnyal. A kötetben található fotókat férje, Lajtai György kiváló fotográfus és operatőr készítette.

Bizonyára az egész hallgatóság számára emlékezetes marad ez a találkozás, melyben egy bátor, nyíltszívű és őszinte embert ismerhettünk meg, aki nem elégedett meg győzelmével a betegség felett. Felelősnek érezte magát mindazokért, akik még a fájdalom sötétjében botorkálnak. Üdítő volt látni lelkének fiatalságát, erejét és szeretetteljes kisugárzását, mellyel azt üzente: igenis lehet változtatni a megváltozhatatlannak tűnő dolgokon is.

„Aki kézbe veszi ezt a könyvet, egy varázsszőnyegen találja magát, és velem együtt utazik azon a felderítő, kacskaringós, érzelmi úton, amely nekem reményt adott és ad a gyógyulásra, és bízom benne, hogy e kötet segít másoknak is megtapasztalni ezt a csodát.
Könyvem nem egy „főzzünk okosan” receptkönyv, hanem személyes élményekkel, történelmi tényekkel, napjaink kutatási eredményeivel, népi hiedelmekkel ízesített sok-sok ételmese. Olyan ételek, fűszerek, italok, gombák, zöldségek, gyümölcsök a főszereplők, amelyek valamilyen formában hozzájárulhatnak látásunk javításához, szemünk gyógyulásához, erősítik szervezetünk ellenálló képességét a betegségekkel szemben, és kifényesítik nemcsak a tekintetünket, de a lelkünket is.
Amíg a gyógyulásban reménykedünk, megpróbálunk megtenni érte mindent, a szokásosnál több időt szentelünk magunkra, így jobban megismerjük, kik vagyunk, és mi is a feladatunk ezen a világon.” (Eszterhai Katalin)

Szabados Éva
Fotó: Hajdú Szilvia