Aminek létrejöttéhez az a Tiberius (i.sz.14-37) császár által kiépített Borostyánút kellett, ami a barbár északról, a mai Lengyelország és a balti államok területéről szállította a borostyánt, és természetesen más kelendő árucikkeket is Rómába. Ezt az utat használta a menetelő légiók és a birodalomban előállított árucikkeket kifelé szállító karavánok mellett a birodalmi postaszolgálat is, amelynek egyik lóváltó állomásából és a köréje szerveződő kereskedelmi és kézműves telepből alakulhatott ki a város elődje. Amit az „isteni” Claudius császár tett coloniává, azaz emelt városi rangra Krisztus után 43-ban, hogy aztán még 808-ban, nem sokkal a magyarok érkezése előtt is városként emlegessék a forrásokban. A két bővizű patak, a Gyöngyös és a Perint között épültek fel a kiszolgált légiósok (a XV. Apollinaris légió veteránjai) házai, akik a környéken kaptak termékeny földeket. A város neve a Gyöngyös latin elnevezéséből, a Sibarisból jött, a tiszta ivóvizet pedig a rohonci hegyekből, 30 kilométerről vezették ide a föld alatt.

A virágkor Diocletianus császár uralkodása (i.sz. 284-305) alatt köszöntött be, amikor a közigazgatási reformok után Savaria Pannonia Prima provincia tartományi székhelye lett. S mint ilyenben, az államvallási szentély, a Capitolium, no és a városi tanács épülete, a Curia is felépülhetett hamarosan. Savariát a későbbi császárok is sűrűn látogatták, így császári palota is lehetett a városban. Aminek bástyákkal és vizesárokkal erősített fallal körülvett négyszögletes magja a legszélesebb pontján sem érte el az egy kilométert, fóruma pedig a mai Püspökvár és a székesegyház környékén lehetett. Ez utóbbi mögött látogatható az egykori római város legkorábbi, még 1930-ban feltárt része a Borostyánút eredeti, sághegyi bazaltból készült nyugati leágazásával. A másik jelentős leletegyüttes, a kis-ázsiai gránit felhasználásával épült Isis szentély és környezete (Kybele és Jupiter kisebb templomai) 1955 és 1961 között lett feltárva, és némiképp rekonstruálva. Ez nagy munka volt, hiszen a virágzó várost előbb a hunok pusztították a 440-es években, majd pedig 456-ban egy földrengés döntötte romba. Római polgárai ezután Itáliába menekültek, de a kedvező feltételek miatt sosem néptelenedett el teljesen a város.

A romkert a hatvanas években (forrás: MaNDA adatbázis/Thúry György Múzeum)

Amiben talán a kereszténységnek is volt némi szerepe, a várost naggyá tévő Diocletianus alatt itt halt mártírhalált 303. június 4-én Szent Quirinus, avagy Kerény, Sziszek (Siscia) püspöke, akit székhelyéről hurcoltak ide, és próbálták megtagadtatni vele hitét. Erre persze nem volt hajlandó, ezért malomkövet kötöttek a nyakába, és a megáradt Perintbe (más források szerint a Gyöngyösbe – ott is van az emléktáblája) dobták. Még négy szentet kötnek a városhoz, amit Szent Márton szülőhelyének is tartanak. Vannak, akik ez utóbbit vitatják, és a Pannonhalmához – Szent Márton hegye! – közeli Sabaria Sicca szerintük az igazi szülőhely. Nem futott be Márton püspökhöz hasonló nagy karriert viszont a város szülöttje, Szent Leonianus, aki korai szerzetesként kolostorokat alapított Európában, és szarkofágjára vésték savariai szülőhelyét. Még kevesebbet tudunk az itt vértanúságot szenvedő Szent Rutilusról és Ireneuszról, de az biztos, hogy Quirinusnak már bazilikája állt a provincia központjában. Ahol ha sétálgatunk, jusson eszükbe mindez, és gondoljunk egy pillanatra azokra is, akik kétezer évvel ezelőtt itt haltak és éltek.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu