„A tudást emberközelbe vinni”

Interjú Timaffy Gyöngyvérrel

Timaffy László neves néprajztudós 100 évvel ezelőtt, 1916-ban született Mosonszentandráson. A kerek évforduló alkalmából, április 14-én programsorozat kezdődött, melynek egyik állomása április 22-én pénteken, 16.30-kor a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér lesz. Az esemény kapcsán Timaffy Gyöngyvérrel beszélgettünk.

Mit emelne ki mindabból, amit az édesapjától megtanult?

Hagyományaink tiszteletét. Azt, hogy a múlt – elődeink életének megismerése, szellemi kincseink megőrzése mennyire fontos ahhoz, hogy megmaradjanak a gyökereink, a kötődésünk a szülőföldhöz, felelősségünk felvállalása nemcsak a magunk egyéni, de a közösség sorsáért is. Hitet, az embertársaim iránti szeretetet, tiszteletet, közvetlenséget. Hogy eredményes, jó munkát csak lelkesen lehet végezni.

Mesélne egy Ön számára kedves történetet róla?

Több minden eszembe jut. Ami ma is példaértékű számomra, ahogyan motiválni tudott bennünket. Kedvet csinált bármilyen munkához, akár egy nagy családi ebéd utáni mosogatáshoz is… Sokszor mesélt nekünk, saját költésű történeteket, amelyekben testvéreimmel mi is benne szerepeltünk, az aznapi csínytevéseinkkel együtt. Emlékszem, hogy vártuk a családi együttlétek alkalmával az „esti mesét”!
Később, mikor már nagyobbak lettünk, a család együtt muzsikált, és ez az élmény örökre emlékezetes marad számomra. Édesapám hangszerelte a darabokat kis zenekarunknak: furulyára – melyen Ő zenélt, hegedűre –, amit Ildikó nővérem szólaltatott meg, zongorára – amelyhez Emőke nővérem ült, és csellóra – amin én játszottam. Csodásan tudott furulyázni, zongorázni, orgonálni, és harmonikán játszani. Ezekhez szintén sok kedves emlékem fűződik. Még ma is hallom a hangját, ahogy énekel…

Mit üzenhet ma nekünk Timaffy László öröksége?

Mindamellett, amit tanultam Tőle, az általa is szeretett Arany János idézettel válaszolnék:

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”

És az Ő szavaival: „…szeretettel adni, sugározni tudni, a tudást emberközelbe vinni…”

Mivel invitálná az április 22-kei eseményre a győrieket?

Pénteken a Kisfaludy Könyvtárban az egyik legnépszerűbb könyvének, a Szigetközi krónika harmadik, életúttal bővített kiadásának lesz a bemutatója, műsorral, megemlékezéssel egybekötve. Invitálom azokat, akik ismerték, szerették, és mindazokat, akik utólag szeretnék megismerni. Jöjjenek el, ünnepeljük Őt együtt!

Milyen programokat ajánlana még az olvasók figyelmébe a centenáriumi év során?

Május végéig lesz látható Mosonmagyaróváron a Mosonvármegyei Múzeumban az életét, munkásságát bemutató emlékkiállítás. Gazdagon és igényesen összeállított anyag T. Városi Ágnes néprajzkutató elkötelezett munkáját dicséri. Szívből ajánlom, aki teheti, nézze meg. A honismeret, néprajz iránt érdeklődőknek „A Szigetköz tudósa” konferenciára hívom fel a figyelmét, amely április 28-án Mosonmagyaróváron lesz az egyetemen. Májusban, júniusban a Lajta- és a Csobolyó Néptánc Együttesek, valamint a csornai Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola megemlékező gálaműsorait tudom a kedves olvasók figyelmébe ajánlani. Az év végén, decemberben a Rómer Flóris Múzeumban néprajzi nappal zárul majd a megemlékezés sorozat.

Köszönjük szépen!

Szabados Éva

2016.04.20