Az Atelier Művészeti Folyóirat 2014-ben fennállásának immár a 17. évfolyamát éli – az eddigiekhez hűen mindenkor a kultúra szellem(iség)ében. A szlovák-magyar lap fő profilja a szlovákiai magyar művészek és munkásságuk bemutatása, valamint minél szélesebb körben történő tudósítás Szlovákia – határokon is átnyúló – művészettel kapcsolatos eseményeiről. A magazin főszerkesztője (és egyben grafikai szerkesztője), Kopócs Tibor festőművész így fogalmazta meg törekvéseiket: „A lap a kortárs képzőművészet – elsősorban a szlovákiai magyar, de szélesebb értelemben a Kárpát-medencében élő kortárs magyar képzőművészek – prezentálását és publikálását szándékozik megvalósítani, bemutatni”. A magazin felépítésére jellemző a tematikus szerkesztés: a (borítóval együtt) 50 oldal terjedelmének első felét egy kiválasztott téma tölti meg, míg a más(od)ik részében kapnak helyet az aktualitások: alkotók, alkotásaik, galériák, kiállítások, színházi kritikák, könyvek bemutatása. Az Atelier általában könyvesboltokban, galériákban, kiállító helységekben kapható, de magánszemélyek is terjesztik.

A negyedévente megjelenő magazin 2014-es harmadik, szeptemberi számában a központi témát a közép-csehországi kortárs művészek szolgáltatják, pontosabban azok az alkotók, akik a Kutná Hora-i Felix Jenewien Galériában mutatkozhattak be 1996 és 2014 között. Az előszóban, illetve bemutatkozó sorokon Mgr. Aleš Rezler művészettörténész, a Galerie Felixe Jeneweina (GJF) igazgatója beszél a Prága tőszomszédságában álló város (alig 65 km-re tőle) képtárának oktató-nevelő, dokumentáló, tudományos-kutató, szakosított műgyűjtői feladatairól, miközben megjegyzi azokat a hiányosságokat a nagyközönség tudásában-tudatában, amelyek a régi művészeti hozzáállásban gyökereznek. Ennek „felülvizsgálatára” nyújt remek lehetőséget ez a bemutatkozó „tabló”, amely az Atelier (el)következő oldalain veszi sorra a kortárs képzőművészeket és munkáikat. Rezler úr maga is sokoldalú művész, hiszen a grafika, a festészet és a szobrászat mellett zenével is foglalkozik, ő nyitja a sort a kiválóságok között. Majd az autodidaktaként a kultúrába érkező Jiři Hůla következik festményeivel, aki a matematika földjéről érkezett az absztrakciók világába. A helybéli Martin Kuriš a festészet mellett bábkészítéssel is foglalkozik, akinek sajátos lírai báj és fantáziadús mesevilág bontakozik ki a vásznain. Michal Cihlář grafikusművész szívesen kötődik a nemzetközi modern historizmus vonalához, szem előtt tartván az újkori folklórt, amelynek elemeit fel is használja alkotásaiban.

Kitekintésként, illetve éppen hogy betekintésként megismerhetjük Kutná Hora város rövid történetét, majd folytatódik a sor a művészekkel: Ivan Kolman festő konzervált valósága a vizuális intellektusi rétegnek szánva. Michal Šarše szobrászművész az 1980-as évek fiatal művészgenerációjával indult, Ludĕk Filipský festőművész pedig a prágai Képzőművészeti Akadémián Jan Smetana professzornál végzett. További festőkkel folytatódik a sor: Martin Mainer a kompozícióiban szabadon alkalmazott dekoratív elemeket dúsan és gazdagon „színezi túl”, míg Oldřich Tichý olyan természetességgel festi tájképeit, mint ahogyan lélegzünk. Roman Trabura a kor aktuális kérdéseinek szimptómáit festményeiben létkérdési problémákkal és egyfajta maró erotizmussal egészíti ki, Antonín Mužík (aki hivatásos restaurátor is egyben) alkotásaiban a tájat átkölti és poétizálja. Stanislav Diviš eddigi festményei három nagy korszakra oszthatók, a grafikus, tipográfus és festőművész Martin Balcar képein mindig tükröződik a valóság, kötődik a reális élethez. Jaromír Novotný festményei állandó kettősséget és kétértelműséget sugallnak, Pavel Vašíček képei pedig minden esetben lázadók. Jiří Macek fotó- és festőművész műalkotásai a cseh geometria és konstruktivista produktumok értékeit gyarapítják, míg Jaroslav Rezler szobrász munkáinak gerincét az egyházi építészet képezi. Az Atelier első szakasza a Kutná Hora-i Felix Jenewien Galéria bemutatásával zárul.

A folyóirat második nagy egysége, az aktualitásokat tartalmazó rész Kortárs rovata Varga Róbert fotóriporter, operatőr cikkével kezdődik, aki „A lefejezett Buddhák országában” tett kalandozásait tárja az olvasók elé. A Koller-díjat kapott Ábrahám Rafael grafikusművész jeles eseményéről Molnár György számol be őszinte tisztelettel. Sajnálatos módon egy nekrológ következik ezután a lapszámban: az elhunyt Salamon Nándort, a Szombathelyi Képtár nyugalmazott igazgatóját búcsúztatja Cebula Anna művészettörténész, az intézmény jelenlegi igazgatója. A továbbiakban Csicsay Alajos taglalja a művészet, a művész és a hagyaték „viszonyát” Barta Gyula (1922-2008) párkányi festő-grafikus életművén és emlékezetén keresztül. „Még világosabban…” – írja válaszként Kulcsár Ferenc költő kétoldalas érvelését Hunčik Péternek a médiában sulykolt, „úgymond a globalizációt és az univerzális eszméket” sugalló szemléletével szemben.

Szabó Lilla művészettörténész a 2003-ban megjelent, „Az elsüllyedt jelek…” című könyvéből közöl részleteket a lap a folytatásban, majd Szalai Erika számol be cikkében a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságában történt változásokról. A következő oldalakon kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó helyszínek, személyek, alkotók veszik kezdetüket a megszokott hazai és külhoni magyar érdekeltségek koordinátái mentén. Nagy Otília, a Debreceni Művelődési Központ „Fresh Art 7” pályázatának fődíjas festőművészének kiállítás megnyitójára június 27-én került sor Révi Norbert szobrász méltatásával. Az idén hatodik alkalommal zajlott május 30. és június 8. között a TŰZVIRÁG Naszvadi Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle, s vele párhuzamosan, ötödszörre a Naszvadi Képzőművészeti Szabadiskola nagy nyári szimpóziuma – erről ír Németh Gyula, a két rendezvény igazgatója. 2 oldalon kapott helyet egy összefoglaló Cseh kiállítási anzix Lidércek évadja címmel Miglinczi Éva tollából Tim Burton után szabadon („Azokat a dolgokat szeretem, amik egyszerre szomorúak, humorosak és rémisztőek.”).

Az említésszerű, szűken összefoglalt kiállítások sorában helyet kapott Feszty Árpád tárlata (Révkomárom, Duna Menti Múzeum Zichy-palota terme); a „Hagyomány és lelemény” kiállítása Párizsban (a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében); a húszéves dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria jubileumi ünnepsége; a Trónszékek – Kollázsképek győri kiállítása (Makovecz Imre belsőépítész, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum); a IV. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennále kiállítás (Kecskemét, Kulturális és Konferencia Központ); valamint a Molnár Imre egyedi grafikáit bemutató budapesti tárlat (Koller Galéria). A következőkben Csémy Olivér építész Bécsben, az Iparművészeti Egyetemen tett tanulmányútról ír cikkében, ahol „Esszencia” néven minden évben az iskola végzőseinek munkáiból nyílik szemle. Csibrányi Zoltán kortárs cseh alkotókat vizsgál a peremről; Szalai Erika XL-nek keresztelt Téglás Attila-tárlatról tudósít; majd az olvasó kimerítően ismerkedhet a Fémszálak metamorfózisával (M.É. monogram alatt).

Júliusban negyedik alkalommal került megrendezésre a DUNART.com4 nemzetközi művésztelep Somorján – minderről Koncz Csilla számol be. Győrfi András festőművész révkomáromi kiállításáról Szalai Erika tudósít Felhőkeringő a Limes galériában címmel. A Szentek ábrázatai, világi történetek Nyizsnyij Novgorodból érkezett fafaragó mesterek kiállításaként valósult meg Győrben, az Esterházy-palotában, a beszámoló a rendezvényről Molnár György interpretálásában olvasható. „Nem hiszek a tét nélküli művészetben.” – Sipos László festőművész-grafikus tárlata Budapesten nyílt meg Számvetés – Színvetés címmel. Az örvénylő pasztellpor szépségéről ír Miglinczi Éva Szajkó István délvidéki festőművészt méltatva, aki 25 éve ingázik Szabadkáról Magyarországra. A duplaoldalas, címszavas kiállítási programajánlót követően végül a könyvekről szóló utolsó rovat ezúttal is 3 kiadványt ajánl az érdeklődők figyelmébe: Duncsák Attila és Szakolczay Lajos Erdélyi Béla kárpátaljai festőművész, tanár 1926-27-es naplójában emlékeznek meg a Mester munkásságáról. A Méry Ratio által kiadott Génregény Szkukálek Lajos festményeit társítja Keszeli Ferenc verseivel. Száraz Pál, aki „normákon kívül áll, olyan író, aki nem a szakmának ír”. Könyve, a Szárda szőnyege „mikronovellái menekülő utak látszatát keltik”. Érdemes tehát belelapozni az Atelier 2014-es őszi számába is!

Szilvási Krisztián