Tizenhárom éve létezik a zenekar, milyen pályát írt le eddig?

Teljesen underground szintről indultunk, aztán hirtelen egyik klubot nőttük ki a másik után. A Vörös Yukban kezdtünk, utána mentünk a Kultiplexbe, onnan meg az A38-ra. Aztán fesztiválokra is bekerültünk, a Szigeten először a Wan2 sátorba, majd a Világzenei színpadra, aztán 2008-ban a nagyszínpadra. Jelen állás szerint ez volt az a csúcs, amit el lehetett érni ezzel a zenével, azóta pedig megy a levelling. Most volt a lemezbemutató koncertünk a Barba Negrában, 900-1000 emberrel, ha az abszolút számokat nézzük, akkor ez még mindig növekedés a pár évvel ezelőtti klubbulikhoz képest, az A38-ra ennyi ember nem is fér például be. Ez régen nagyon nagy eredménynek számított. Viszont közben lett egy pár olyan zenekar, ami szintén az undergroundból indult, például a Punnany vagy a Halott Pénz, akik ma sokezres számokat csinálnak, mellettük a mi nézőszámaink már relatíve kevesebbek. Ugyanakkor meg mégiscsak nagyon jó érzés, hogy konstansan ennyi ember kíváncsi ránk, annak ellenére – vagy persze éppen azért, mert – magunkhoz képest időről időre megújulunk (persze a kitűzött céljainkon belül maradva), és még mindig csak azt játsszuk, ami nekünk tetszik. Ez nagy szó, hálásak is vagyunk érte. Erőt ad. Az is feltölt minket, hogy akárhol játszunk külföldön vagy belföldön, jók a bulik, lelkes a közönség.

Akkor úgy érzed, hogy drasztikusan ez már nem is fog nőni, tehát nem lesz tízezres közönségetek, mint mondjuk a Punnany-nak?

Ahhoz kéne lennie egy külső divathullámnak, például mikor állandóan Sean Paul és Gentleman ment a rádióban, akkor érezhetően megnőtt a reggae keletje. Most a Major Lazer hoz valami hasonlót, de az jóval elektronikusabb, ránk már nincs túl nagy hatással ebből a szempontból. Vagy ha esetleg egy számból korszakos nemzedéki himnusz lesz, akkor lehet ilyen. Végül is a Tenkes Kapitánya mindenhol megfordult tévés szignáltól kezdve meccseken, a nemzeti vágtán, vagy a kézi EB-n át, és még a világkiállításon is csináltak rá valamilyen koreográfiát – ezt utólag tudtuk meg. Nem tudom, hogy az új lemezen van-e ilyen dal, ami ennyire elkap valamit. Például a Riger Jánossal készített Részeg ugye megnyerte a Klipszemlét, meg egész jó YouTube-nézettséget produkál, de azért nem olyan kiemelkedőket, mint az említett hip-hop vonal, és nem is kap olyan nagy rádiós játszást – valószínűleg a szövege és témája miatt. Önmagunkat nem tudjuk úgy megerőszakolni, hogy mások legyünk.

 A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Törekedtek azért arra, hogy a ska skatulyából kitörjetek?

Bár egy külső szemlélőnek nagyon hasonlónak tűnhet, de már a ska-n belül is nagyon változatos tud lenni, amit csinálunk. Nincs ilyen kitörési igény, de az új albumon ettől függetlenül nagyon szerteágazó dolgok vannak a westerntől a balkánig, a hip-hoptól a rockos-punkos elemekig, és van dubos meg metálos cucc is. De ezek vagyunk mi, nem törekedtünk mesterségesen arra, hogy nagyon változatos legyen az album, csak így alakult. A lemez egyrészt az utóbbi időben megjelent single-ket gyűjtötte egybe, másrészt írtunk egy pár új dalt is. A címadó Ghost Train elég friss, a Scratchy is, a Csók és Könny pedig konkrétan a stúdióban állt össze: elmentünk egy dalszerkezettel, és aztán egy másikat játszottunk fel hirtelen ötlettől vezérelve. Végül szerencsére tetszett Szűcs Krisztiánnak is ez a verzió, akivel ugye a dal készült. Vele egyébként már sokszor játszottunk együtt, de eddig csak feldolgozásokat, például Blurt vagy Specialst, most írtunk először saját közös dalt. A Denizzel közös szám pedig egy külső felkérés alapján született, nekem az a basszus sound és a groove az egyik kedvencem a lemezről.

Mikor a Budapest megjelent, akkor azt nyilatkoztátok, hogy a ska-ra nehéz magyar nyelvű szöveget írni. Az új lemezen mégis van négy magyar dal is.

Ez főként a sok közreműködő miatt alakult így, és tök jó, de mivel német a kiadó, ezért én örülök annak, hogy közben egyszerre nemzetközi is tud lenni a lemez, hogy meg van tartva az arány, nem mentünk el nagyon egyik irányba sem. Jó, hogy van rajta pár magyar nyelvű dal, mert lehet, hogy jobban tud szólni a magyar közönséghez, de jó, hogy van külföldi is, hiszen sokat játszunk külföldön. Már a lemezbemutató turné első dátumai között is van egy ír és egy angol fellépés, a Tramore Ska Festival és London International Ska Festival, és még lesz is egy pár a kiadónk jóvoltából. Többek között német és holland dátumok is várhatóak például.

Említetted a Specialst, melyik a kedvenc 2 Tone zenekarod?

Ez jó kérdés. A Madness rengeteg feldolgozást csinált a klasszikusoktól, amik nagyon szuperek voltak, mert rengetegen ismerték meg a műfajt ezáltal. Ők kicsit őrültebben, nem annyira ska-irányból közelítették meg a zenélést, sok new wave és egyéb hatás érződik a munkásságukon. A Specialsnél nekem nagyon tetszik az attitűd, a dalok, az énekespáros, ha feltétlenül rá kell bökni egy 2 Tone zenekarra, akkor talán őket mondanám. A Selectert is bírom. Érdekes egyébként, hogy a Bad Manners-t nem is szokták annyira ebbe a kategóriába sorolni, ők kicsit megint más megközelítésből jöttek. Amikor legutóbb élőben láttam őket, és játszottunk együtt, az szuper volt, felülmúlta a várakozásaimat is. És most többek között ezért is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz újra osztozni velük a színpadon március 27-én a Garage-ban: a londoni fesztivál zárónapján ők játszanak utánunk, ott tartják a negyven éves évfordulójukat, ami felfoghatatlan idő, színpadon ez nagyon durva.

Buster Bloodvesselről, a Bad Manners énekeséről vannak olyan felvételek, amikor fehér kezeslábasban ugrándozik, nyújtott ez valamennyire inspirációt számodra?

Nem igazán. Külsőségekben inkább két dologból táplálkoztam, egyrészt a nagyon autentikus oldschool ska-ból, illetve a korai dancehallból, abból az időszakból, amikor Nicodemus meg Super Cat, meg ezek a csávók mikrofont ragadtak. Igazából olyan konkrét fehér öltönnyel, mint a sajátom, nem találkoztam előtte. A fehér kalap volt meg először, ahhoz alakítottam ki az öltözetet, de utólag belefutottam olyan képanyagokba, amikor az addig csak lemezről ismert hőseim hasonló ruhákat viseltek, és ez örömmel töltött el. Mikor elindult a PASO, még alig volt kontent a YouTube-on, aztán archív felvételek kerültek fel mindenről, volt, hogy reggel ötig-hatig néztem őket. Az ilyen felvételeket szájtátva bámulva csodálkoztam rá arra, hogy tudtomon kívül, ösztönösen én is ugyanúgy csináltam egy csomó dolgot, mint a régiek. Ez tök jó érzés volt.

Adtatok ki zenét például mobilalkalmazás keretében is, most mégis nagylemezetek jelent meg. Szükség van még erre a formátumra?

Igen, még azt gondoljuk, hogy kell. Az nem volt teljesen biztos, hogy CD és bakelit is lesz, de azért sokan szeretik még kézbe fogni a dolgokat, hiába tölthetik le. Úgy tervezzük, hogy lesz ebből is bakelit verzió, csak az nagyon hosszú idő, mire elkészül, minimum fél év, mire legyártják. Reméljük, hogy őszre kész lesz. A lemeznek van egy íve is, elég harsányan és fésületlenül indul, és úgy alakítottuk, hogy a vége felé egy kicsit megnyugszik, ott vannak az elszállósabb, mesélősebb témák. Érdekesség, hogy talán egy kicsit a bakelit-szemlélet is hatott ránk: ott azt mondják, hogy a lendületesebb dalokat érdemes az elejére rakni, mert a lemez külsején jobb a dinamika, belül pedig puhább, emiatt a lágyabb daloknak az jobban áll. Általában én egyébként szeretem, ha valami intenzív, de nagyon jólesett a lemez lassabb részét is hallgatni.

A stílus miatt nagyjából mindenhol ugyanolyan a közönségetek?

Abban van például különbség, hogy ha egy ska fesztiválon játszunk, ott érezhetően egységesebb a közönség. Ha játszunk egy feldolgozást, azt egyértelműen ismerik, meg vannak még olyan pontok, ahol ez jól tetten érhető. De az intenzitás hasonló akkor is, ha mondjuk egy általános, több stílust átfogó fesztiválon játszunk, ahol nagyon sokféle ember van. Valószínűleg azért, mert ez egy nagyon erős élőzene, be tudja rántani embereket. Szeretem a klubkoncerteket is, de a fesztiválokat talán még jobban, ott szoktam érezni azt, hogy nagyon intenzíven tud áramolni az energia.

És mit tudtok akkor csinálni, amikor a közönség nem pörög fel?

Nem sokat tudunk csinálni, csak azt, hogy még intenzívebben próbáljuk bevonni a közönséget. Az az igazság, hogy nagyon ritka az ilyen helyzet, még a nem zenei gasztrofesztiválokon vagy városi napokon is szokott működni a dolog, legkésőbb a végére általában beindul a közönség. Nyolc-kilencszáz koncertet már biztosan adtunk, és ebből mondjuk öt-hat volt olyan, amikor azt éreztem, hogy nagyon nehezen, vagy talán nem is sikerült megtörni a jeget, még a MüPában is felálltak az emberek a végén. De hogy felidézzek egy kellemetlen élményt is: egyszer a foci VB alatt meghívtak minket a Műjégre játszani. Közvetlenül a meccs elé raktak minket, és az emberek nem mertek felállni, mert annyira féltették az ülőhelyüket. Láttam, hogy páran alig bírtak nyugton maradni, de nem mertek felállni táncolni. Na, az egy elég szürreális élmény volt – nem jó értelemben…

Általános jelenség, hogy a koncert utolsó negyedénél a közönség szinte egésze ugrál, de mégis akad egy pár ember külső szemlélőként a tömeg szélén. Ilyenkor megpróbálom őket is bevonni azzal, hogy elmondom, hogy a koncert végéhez közeledünk, lassan itt az utolsó esély arra, hogy mindenki becsatlakozzon, és ez hatni is szokott. Azt gondolom, hogy teljesen más úgy hallgatni a PASO-t, hogy táncolsz közben, mintha csak néznéd. Az említett akció után sokszor érkezik olyan visszajelzés, hogy emberek, akik eddig nem feltétlenül akartak bulizni, és csak ennek hatására csatlakoztak, végül teljesen átszellemülnek, és odajönnek hozzánk elmesélni, hogy életük egyik nagy koncertélményét élték át. Főleg akkor szokott ilyen előfordulni, ha olyan helyen játszunk, ahol tényleg van a háromtól a kilencven évesig mindenféle korosztály, és olyan emberekhez is eljut ez az élmény, akikhez normál esetben nem ér el a zenénk.

A PASO, mint márka nagyon tudatosan fel van építve, ebben ti mennyire vesztek részt?

A megjelenésekkel kapcsolatos összes döntést mi vitatjuk meg, belülről szervezzük, egész egyszerűen azért, mert nagyon erős elképzeléseink vannak. Nem biztos, hogy jók is, viszont azt gondoljuk, hogy az elképzeléseink megvalósulása a kulcsa annak, hogy ez az egész szubkulturálisan is rendben legyen. Lehet, hogy egy külső ember, aki rengeteg zenekart stylingolt, önmagában teljesen jó, a most menő trendeket lekövető tanácsokat tud adni, de az nem lesz olyan, mint amilyet mi szeretnénk, nem lesz ska-s, nem lesz hiteles. Emiatt mindig olyan szakemberekkel keressük az együttműködést (legyen az rendező, stylist, grafikus, vj, vagy bárki), akik vagy eleve szeretik a stílust, vagy nyitottak a befogadására.

Válassz egy terméket, aminek örülnél, ha a PASO zenéjével reklámoznák?

Hirtelen a GoPro-t, vagy a DJI-t mondanám, mert én nagyon szeretem az extrém sportokat, de ezek a termékek mind jól használhatóak koncertek dokumentálása, vagy videoklipek készítése során is. Ruhában a Tiszával vagyunk együttműködésben, ami nagyon szerencsés, mert lokális márka, de mégis elég jó brand, nemzetközi szinten is teljesen vállalható. Van saját sörünk, de ha mondjuk egy Guinness-el, ami egyébként ilyen reggae-s cuccokkal többször is előrukkolt már, vagy valami hasonlóval működhetnénk együtt, az sem lenne rossz. Mindenféle területről lehetne mondani dolgokat, mondjuk valami nagyon király oldsmobile-t is el tudok képzelni, vagy a Teslát, amivel a környezettudatosság is lehetne kapcsolódási pont.

És mi az, ami nem fér bele? Például tévéműsorokra gondolok.

Volt olyan, amikor a Győzike show-ba hívtak minket, Jamaikára. Gyakorlatilag az lett volna az ára a jamaikai utazásnak, hogy Győzikével kell zenélni, és ő énekelt volna egy közös dalban. Nyilván ezt visszautasítottuk. A zenekarnak van egy olyan elve is, hogy nem zenél playbackről, emiatt nagyon sok helyről kiesünk, ez a tévében sokszor nem megoldható. Alapvetően pártrendezvényekre sem megyünk. Nyilván vannak olyan városi napok, ahol az adott város önkormányzata a finanszírozó, tehát ha nagyon akarnánk, rá lehet fogni esetleg, hogy az, de konkrét, kimondott pártrendezvényekre nem szoktunk elmenni. Pedig volt már megkeresés szinte minden irányból.

A zenekar sokszor foglalkozik társadalmi kérdésekkel, de inkább általános jelleggel. Pedig biztos lenne konkrét ügyekben, például ska-zenekar lévén a menekültekkel kapcsolatban is mondanivalója.

Ezzel kapcsolatban egyszer kiadtunk egy nyilatkozatot, úgy éreztük, hogy ezt mindenképp szükséges megtenni, és abban elmondtuk, amit szerettünk volna. Az a baj, hogy olyan szinten van átitatva minden a politikával, hogy nagyon nehéz kivédeni, hogy valaki rátelepedjen arra, amit az ember mond, hiába kívánja az ember a háta közepére mondjuk az adott szervezetet. Emiatt sem szoktunk direkt politikai színezetű akciókat csinálni. Attól még, hogy kritikánk van valaki felé, nem biztos, hogy egy másik ugyanilyennel egyetértünk, és ebben nagyon nehéz lavírozni. Inkább olyanokat csináltunk, hogy gyűjtöttünk meleg ruhát a hajléktalanoknak, vagy gyűjtöttünk az árvízkárosultak számára. Most is volt egy konkrét segélybuli, de az nem társadalmi jellegű dolog volt: egy kedves barátunkra komoly műtétek várnak, és az orvosi költségek fedezésére gyűjtöttek, részben úgy, hogy tartottak egy punkfesztivált a Dürer kertben március 5-én. Ő nagyon sokat segített nekünk egy csomó dologban, és személyesen is jól ismerjük, ezért úgy gondoltunk, hogy mindenképpen ott a helye a zenekarnak.

Magyar Ádám
Forrás: langologitarok.blog.hu