Középiskolai tanulmányait előbb egy limai katonaiskolában (Colegio Militar Leoncio Prado), majd egy piurai gimnáziumban végezte. Mindössze 16 éves volt, mikor első drámáját bemutatták.

1955-ben feleségül vette Julia Urquidit. 1955-1957 között irodalmat és jogot hallgatott a San Marcos Egyetemen. Tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, és társszerkesztője volt a Literatura című irodalmi folyóiratnak. Első novelláskötete, a Los jefes (Vezetők) 1959-ben látott napvilágot. Még ugyanebben az évben Párizsba költözött, ahol spanyol nyelvet tanított.

Vargas Llosa 1964-ben elvált első feleségétől, Juliától. Házasságuk történetét a Júlia és a tollnok című regényében dolgozta fel. 1965-ben feleségül vette Patricia Llosát. Két fiuk és egy lányuk született. A következő évben jelent meg második regénye, A zöld palota: a fordulatos meseszövésű regényben Llosa átfogó képet fest a perui társadalomról, és rávilágít a fehérek és az indiánok világa között tátongó szakadékra. Az 1960-as évek végétől Llosa különböző amerikai és európai egyetemeken tanított, 1967-ben Kölykök címen jelentette meg összegyűjtött novelláit.

1970-ben családjával Barcelonába költözött. Ebben az időben doktori disszertációján dolgozott, melynek témájául példaképét, Gabriel Garcia Márquezt választotta. 1971-ben doktorált a Universidad Complutense de Madridon, disszertációja könyv formájában is megjelent García címmel. 1973-ban jelent meg a Pantaleón és a hölgyvendégek című regénye.

1975-ben Llosa visszatelepült Peruba. 1977-ben a Nemzetközi PEN Club elnökévé választották. 1980-ban Japánba utazott, ahol különböző egyetemeken tanított. Hivatalos teendői ellenére sem csökkent azonban alkotókedve, és a nyolcvanas években is sorban jelentek meg kitűnő regényei (Háború a világ végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986; A beszélő, 1987; Szeretem a mostohám, 1988).

Az 1990-es perui elnökválasztások első számú esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású Alberto Fujimorival szemben. Az elnökválasztáson való részvételéről szóló keserű visszaemlékezéseit 1993-ban jelentette meg Egy hal a vízben címmel.

2000-ben látott napvilágot A kecske ünnepe című regénye, mely egy diktatúra hétköznapjairól fest borzongatóan eleven képet, majd három évvel később az Édenkert a sarkon túl. 2003-ban Vargas Llosa volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, és átvehette a Budapest Nagydíjat.

2010-ben jelent meg A kelta álma című regénye, ebben az évben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat is. Az indoklás szerint Vargas Llosa a „hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” érdemelte ki a díjat, azonban ezt több ország is kritizálta. 2011-ben irodalmi munkássága elismeréseként I. János Károly spanyol király őrgrófi címet adományozott neki.

Nagy Mária

Források: wikipédia, Világirodalmi lexikon. 16. köt. U-Vidz. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.