2014 augusztusában már készült veled egy interjú, amikor a Győri Művésztelep közös tárlatán vettél részt. Most önálló kiállításra készülsz. Mit jelent számodra ez a lehetőség?

Minden szempontból számomra a legek kiállítása lesz ez a mostani. Négyszáz négyzetméteren, több száz alkotást áll módomban kitenni, remek feltételek mellett. Számos helyről érkeznek munkáim, amelyek így együtt soha nem lettek kiállítva. A tárlat apropóján megjelenik egy impozáns kiadvány is, egy album, amely az elmúlt hét évben készített műveimet hivatott bemutatni.

A kiállításodon üzenethordozó fogalmakkal találkozunk a képek mellett. Mit jelent például a Satori?

A megvilágosodás pillanatát nevezik így, amikor összeáll a kép. Vagy amikor olyan keresztmetszetben képes látni magát az ember, amilyenben addig még nem. Amikor feloldódik a határ a tudás és nem-tudás között. Ez egy teljesség-pillanat, amely, úgy gondolom, időnként mindenkinek megadatik. El lehet érni, méltóvá lehet válni erre az emelkedett állapotra. Erről érdemes beszélni, és egy kiállítás mi más, mint lehetőség, hogy összegyűljünk, és fontos dolgokról essen szó. Hogy lényegi legyen a jelenlét mindenki részéről.

Számomra nagy megtiszteltetés, hogy Rácz Géza, a Kagylókürt folyóirat főszerkesztője nyitja meg a tárlatot. A tanítómnak tartom őt, és nagyon jólesik, hogy ott lesz mellettem ezen az alkalmon. Az ő jelenléte is segíteni fogja, hogy ne csak szép képeket lássunk. Az érkezőket Tar Gergely barátom különleges dobjátéka fogadja majd, hogy kintről valóban megérkezhessenek ide a múzeumba. Lentről az aulából indulunk, ott lesz a megnyitó. Azután felmegyünk a lépcsőkön, és a kanyargós termeken keresztül eljutunk a belsőbb termekbe. Ahol a viszonylagos sötétségben értékes titkokra lelhet az ember. Többek között Az út rejtett kincsei című objektre is.

Mesélnél erről valamit?

Ez egy kerék, mely magában foglalja a 12 égitestünket. Homokkal vontam be, ami egy kikristályosodott állapotot jelez, ugyanakkor rügyek is vannak rajta. Az egyik oldalon egy meditáló Buddha, a másikon széttárt karú gyermek látható. Aki a kompozíciót közelről megszemléli, az a homokréteg alatt valami mást is észrevehet. Mert az egészet legelőször aranyporral vontam be. Ez utalás egy különleges indonéziai úti élményemre. Az utazás egyik napján eljutottunk a Közép Jáva egyik legnagyobb városától Yogyakartától pár kilométerre fekvő Borobudurba. Itt áll a világ legnagyobb buddhista templomegyüttese. A nyolcszintes piramison 72 harang alakú sztúpa van, amelyben egy-egy Buddha ül. A legfelső harangban senki nem tudta pontosan, mi lehet, de egy földrengés következtében ez a sztúpa is megrepedt, így a rekonstrukciós munkálatokat végző régészek betekintést nyertek e csodás titokba. A feljegyzések szerint belül egy be nem fejezett Buddha ül, egy épp formálódó… Csodálatos élmény volt megérezni ezt az üzenetet.

Sajnos, vagy nem sajnos, Borobudur kedvelt turista célpont, ezért mindent elárasztanak a szelfiző, hangoskodó és szemetelő turisták. A Yogyakarta felé visszavezető úton viszont találtunk egy eldugott kis szentélyt, melynek neve Chandi Mendut, vagy Mendut temploma (a lenti képen). Ez volt az a hely, amelyre vártam. Amikor megérkeztünk, gyönyörű gamelán zene szólt. Beléptünk, és egy kivételes Buddhát pillantottunk meg, aki a Dharmachakra mudráját mutatta. Kőből készült, de a pórusaiból a régi aranyborítás sejlett elő. Itt, ezen a bensőséges helyen leltem meg közép-jávai utam rejtett kincsét. Azóta is nagyon éles bennem e kép, ezért is próbáltam meg formába önteni. Ez a története ennek a keréknek, amelynek tengelyében egy illatesszenciában három hajszál van, a kislányomé, a feleségemé és az enyém.

Mennyi mindent magába sűrít egyetlen alkotásod. Erről eszembe jut Szimonidész gondolata: „A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet”.

Indonéziába együtt utaztunk Weiner Sennyey Tibor költő, író barátommal, aki 2014-ben megjelent Pihik című kötetében versekben fogalmazta meg a közös élményeket. A lembongani csónakos című költeménye is ott született. Lembongan egy olyan hely, amely innen nézve maga a Paradicsom. Mindennel egységben éreztem magam ezen a csodálatos szigeten, ahol minden pici zugot megszentelnek. Itt az alkotás más volt, még nagyobb kihívás. Sokat készültem, rengeteget vártam, mire megesett az első ecsetvonás. Viszont mindez egy nagyon könnyed pár órás festést hozott. A Lembonganban készült rajzok is ki lesznek állítva természetesen.

A képeidet nézve egy kettősséget látok. Egyrészt épp ezt a könnyedséget, amit említettél, másrészt az aprólékos kidolgozottságot.

Igen, én mindig kirajzolgattam a témáimat, minden pillanatukat igyekeztem megragadni. Még képzőművészeti egyetemista koromban történt egy eset, amikor egy litográfiát, egy kőnyomatot készítettem, és nagyon precízen igyekeztem kidolgozni a formákat a litho kövön. Majd egy váratlan pillanatban fellöktem a tust, ami végigfröccsent a rajzon. Eltelt több súlyos pillanat, miután azt mondtam, ez így jó, ez így szép. Ettől lett eleven. Elgondolkodtam, hogy mi történik, ha az, amit mi véletlennek hívunk, bekerül az alkotófolyamatba. Mi van, ha meghívod a teremtés folyamatába? Ember tervez, Isten végez. Isten tervez, ember végez. Ha van különbség, mi az? Még inkább, mi a kettő közötti kapcsolat?

Már említettem a Satori fogalmát. Éppen ez az az állapot, amelyben megszülethet egyfajta összeköttetés a Magasabbrendűvel. Ez az, aminek a kifejezéséről valójában az egész kiállítás szól. Úgy gondolom, ez a lényeg, ami körül minden megnyilvánulásom forog. A Satori pillanatában az ember egyszerre látja saját kicsiségét és végtelenségét, s azt, ahogyan a két véglet összeér. Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik fogalom: a Koan. Ez az elmének szóló segédeszköz, kis történet, ami azt szolgálja, hogy az elme felszabaduljon, hogy a végletek kettősségét feloldjuk, és megtanuljunk egységben látni. Egy következő hívó szó, egy több, mint 70 darabos sorozat címe, a Vélt véletlenek. Véljük őket, hiszen szinte már közhely, hogy nincsenek véletlenek. A Szemfény, ami egy 2013-as kiállításnak volt a címe, kapcsolódik az illúzió fogalmához, amit Indiában Mája istennő testesít meg. Másrészt azt a belső értéket is jelenti, amire így szoktunk utalni: Vigyázz rá, mint a szemed fényére. Mi is az, amit az ember a szeme fényével elveszíthet? Mi ragyog a szemen át...? Úgy gondoltam, ez a szó tökéletesen rávilágít arra az állapotra, ami jó, ha megvan. A következő kulcsszavak a Bárka és a Torony.

A Torony mi mindent szimbolizál számodra?

Például a kalligráfiánál nagyon fontos az írás iránya. A horizontális és a vertikális irányok meghatározóak. Gyakran írok föntről lefelé, és akkor, ahogy hurkolom a betűket, szavakat, kialakul egy lehulló íráskép. De fontos a lentről felfelé irány is. A vertikális írásképek tulajdonképpen toronyszerű építmények. Ebből a kiállításon jó pár festmény szolgál majd példaként.

Van egy rajzom, ami akkor készült, amikor 2000-ben ösztöndíjjal Hágába mehettem (jobbra). Ahogy utaztam keresztül a nagy német városokon, láttam a hatalmas felhőkarcolókat, hajnalban a Kölni dómot, mely olyan volt, mint egy pöfékelő, szuszogó óriás. Oldalpillérei mellett eltörpült a város. Ez az út egyfajta kilépés volt számomra, valami újnak a kezdete.
A torony motívum pedig azóta foglalkoztat. Egy hihetetlen példa Brueghel A Bábel tornya építése című képe. Építjük a kis „bábeleinket” újra és újra. És aztán valahogy mindig leomlanak. Nagyon sok analógia van. Az emberi test is egy torony. Annyit foglalkoztam már ezzel a témával, hogy sok mindenben meg tudom látni. Építünk és építünk, mennyire sziszifuszi ez a munka.

Mégsem tehetjük meg, hogy ne építsünk, vagy igen?

Annyira a lényünkből fakad az erre irányuló késztetés. A vertikális irány pedig mutatja, hogy hová akar eljutni az ember. A templomok is ennek a mintái. A torony tehát egyszerre jelenti alacsonyabb szinten a hiábavalóságot, vagy akár a kevélységet, ugyanakkor magasabb szinten az istenivel való kapcsolatteremtés vágyát. Minden a tudatszinten múlik.
Az én munkáim is olyanok, mint egy-egy tégla. A tárlaton megvan a sorrend, ahogyan a képek és képsorozatok egymást követik. Egymásra épülnek, talán össze is állnak egy toronnyá, s ha az ember felmászik rájuk, akkor onnan körbetekinthet.

Akkor a képeknek megvan a maguk rendje.

Igen, nagyon fontos a rend, és a rend keresésének folyamata.

Mit jelent számodra a rend és a rend keresése?

Ha idézhetek egyet a kiállítás szövegei közül:

A Rend titka rejlik abban, ahogy őrzöm.
Ahogy a tüzet őrzik s vele a fényt tartják
otthonukban Murtik titkait értők.

A Murtik olyan istenszobrok, amiket a hinduk, a vaisnavák gondoznak oltáraikon, hogy a szobrok által behozzák otthonukba a Legfelsőbb jelenlétét, mondhatjuk úgy is, hogy a Fényt.

A rendkeresés folyamatát hívhatom jógának is, az összekapcsolódás folyamatának. Ez maga a felébresztett igény. A tornyot ebből a világból kezdjük el építeni, de azután túl kell jutni rajta az elmét felszabadítva. A rend egyik nagyon szép szimbóluma például a kert, a japán, vagy zen kert, mely minden dogmatizmust nélkülözve elégítheti ki a harmónia utáni vágyunkat. Ide ül le a szerzetes meditálni. 11 kő van megfelelő rendben elhelyezve, és van egy kő, ami soha nem látszik, ami bent van az elmében. Ahogyan a szútrákban is hiányosak a mondatok. Az a fajta intelligencia, ami képes kiegészíteni a hiányt, az képes látni azt a követ is, ami nem kívül, hanem benned van. Az utolsó mondat a tiéd, azt te teszed hozzá.
A legutolsó sztúpában, Borobudur piramisának tetején, az bizony egy befejezetlen Buddha.

Meg szeretném kérdezni, hogy milyen iránymutatást kap a látogató, hogy végigkövesse a képek által kikövezett utat? Lesz-e valamilyen térkép?

Lesz egy fonala az egésznek, ami végül elvezet az út rejtett kincséig. És tervezünk tárlatvezetést is, amelynek időpontjáról még folyik az egyeztetés. A kiállítás május 1-ig lesz látható.

Szabados Éva

A 2014-es interjú Szarka Fedor Guidoval itt olvasható.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

Fotógaléria: Kis bepillantás Szarka Fedor Guido alkotásaiba

14 kép