Hiteles környezetükben megfestett rovarképeit egy győri kiállításán pillantottam meg a hetvenes években. Mind a művészetek, mind a rovarok világa által érzett szeretetem folytán sokáig próbáltam megtalálni az alkotót, s végül egy Vasárnapi Levélben hallottam a nevét a deportálásáról írt Szu-rágta 1459 nap c. könyve kapcsán. A rádió szerkesztőjétől tudtam meg a címét, írtam neki, 1995. június 14-én felkerestem, és – nagy boldogságomra – párommal együtt személyes baráti körébe fogadott.

Csiby Mihály 1922. április 9-én a székelyföldi Ditrón született. Szüleivel 1930-ban Budapest-Sashalomra költözött egy kertes családi házba, ahol aztán egész családja aktívan kivette részét a település közösségi életéből. Édesanyja a két világháború között „szociális missziósként” istápolta, segítette a század elején létesített „Sashalmi barakk”-nak nevezett épületben elszállásolt menekülteket és nincsteleneket a tehetősebb polgároktól számukra gyűjtött ruhaneműkkel. A Csiby-ház udvarán minden hónap első péntekén „hosszú asztalt” terítettek a rászorulók számára, így juttatva őket egy kis ingyenkoszthoz. Mihály, a kivételes tehetségű és érzékeny lelkű fiatalember közben művészeti tanulmányokat folytatott Gallé Tibor festő- és szobrászképző iskolájában, majd az Iparművészeti Főiskola festő szakán Leszkovszky György és Diósy Antal irányítása alatt.

A 22 éves fiatalembert 1944 decemberében a megszálló orosz katonák civilként kirángatták a légópincéből, és 1945 májusában málenkij robotra a Szovjetunióba hurcolták. A „kicsi munka” 1945-től 1948 végéig tartott. Deportálása alatt írásos, rajzos feljegyzéseket készített (őrei, miután megtudták, hogy művész, portrékat rajzoltattak vele, cserébe papírhoz, írószerszámokhoz juttatták), így dokumentálva a történések alanyaként maga és társai nyomorúságos életét, halálát (2-3. fotók). Túlélését, kitartását erős istenhite segítette.

Deportálásának történetét megörökítő, 1994-ben megjelent könyvében hitelesen, humorral, a természet szépségeit költőien bemutató leírásokkal, ám a legborzasztóbb részleteket sem elhallgatva írt az elhurcoltakról: „Az ember alfelével volt a legtöbb baj. Nem volt víz, sem papír, sem egy kribli. Így aztán, aki tudta, hogy gyengesége, hirtelen hasmenése folytán nem éri el a tábor szélén kialakított latrinát, egyetlen edényébe – amiből evett, vizelt, végezte el a dolgát. A fülledt melegben szinte elviselhetetlenné vált a húgyszag, a fekália szaga… Hány ember lelte halálát a latrinán? Ki tudná megmondani. Ki gyengeségtől esett az undorító mély gödörbe, ki meg a másik ember piszkán megcsúszva. Az emberek éjjel-nappal rohamozták a latrinát. Én a bélhurut miatt nagyon szenvedtem. Igyekeztem minél közelebb lenni a latrinához. Egy alkalommal – már késő éjszaka lehetett és a hold magasan tartotta már lámpását – nagy sebességgel igyekeztem a latrinára. Boldog voltam, hogy sikerrel járt igyekezetem. De jött a tragédia. Amint nadrágomat akartam felhúzni, mögöttem egy alak éppen akkor letolta nadrágját, és ahogy előrehajolt, engem majd fellökött, mert megcsúszott, megindult belőle e vigalom egyenesen az általam „tisztán” megőrzött nadrágomba. Szörnyűséges helyzetemben nem tehettem mást, levetkőztem. A közelben volt egy kerti vízcsap és bár le volt zárva, mégis szivárgott onnan a víz. Az ott összegyűlt vízben próbáltam valahogy kitisztítani gatyámat, nadrágomat ezen a gyönyörű, holdfényes, hideg éjszakán.”

Könyvének előhangjában megmutatkozik különleges személyisége, mely az átélt borzalmak, nyomorúság ellenére is a hit, a humánum és az általános emberi értékek mélységes tiszteletéből táplálkozik: „Átélt élményeim leírása egyrészt tiltakozás a rabság ellen. Tiltakozás az ember személyiségének letiprása ellen. Tiltakozás egyáltalán azok ellen az emberek ellen, akik minden időben falkává tömörülve uralják a Földet, akik megtehették tegnap, megtehetik ma, és megtehetik holnap egyének, tömegek leigázását, kiirtását. Másrészt, emléket kíván állítani ez az írás annak a háromszázezer magyar állampolgárságú személynek, gyerekeknek, lányoknak, asszonyoknak, férfiaknak, akiket rendre összeszedtek utcán, lakásban, óvóhelyen és kényszermunkára hurcoltak, és akiket nem deportáltnak, hanem hadifogolynak minősítettek.”

Könyve azért is kuriózum, mert a gulágokról visszatért emberek legtöbbször még a családjuknak sem mertek szót ejteni a velük történtekről. Az is kivételes szerencséjének (Istennek?) köszönhető, hogy feljegyzéseinek, alkotásainak egy részét sikerült hazahoznia (az ő vagonjuk előtt fogyott el a motozók türelme, maradt el annak átvizsgálása). Szu-rágta 1459 nap c. könyvéből egy példányt a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Térnek ajándékoztam, egy másikat Sára Sándor filmrendezőnek adtam át, remélve, hogy megfilmesítteti… A Győri antológia szerzői Válasz-Utak c. kötetükben úgy tisztelegtek írói alkotóművészete előtt, hogy a Kilátó című fejezetben egy részletet közöltek a könyvből.

Hazatérve, az éhhalál elől menekülve, mindenféle munkát elfogadott. Még nyilvános WC-ket is tervezett, épített a fővárosban. Végül a Veres Péter által vezetett Erdészeti Tudományos Intézetben talált magának képzettségének megfelelő munkát. Az évek során széles alkotótevékenységi köre bontakozott ki: a festmények, táblakép-festmények, freskók, templomdíszek, üvegfestmények, üvegablak-tervezés, illusztrációk, kisgrafikák, ex-librisek, alkalmi grafikák készítése mellett még plakátokra is kiterjedt.

Egyházművészeti tevékenysége főleg az ócsai és a dányi katolikus templomban bontakozhatott ki látványosan. A dányi Szt. Jakab templom freskóit ő készítette, magyar Árpád-házi szentek életnagyságú képét ábrázoló ólomüveg-ablakainak tervét szintén ő csinálta; megvalósításuk helyi mesterek segítségével történt 1959-63 között. Az ócsai Szentháromság templom freskóit (Teremtés és Szt. István felajánlja koronáját – 4-5. fotók) ő maga tervezte és festette 1968-ban. Vallásos tárgyú illusztrációi rendszeresen helyet kaptak az Új Ember c. katolikus hetilapban. Egyházművészeti tevékenységéért 1965-ben VI. Pál pápa érmével tüntették ki.

Munkásságában 1961 óta tekintélyes részt tett ki a kisgrafikák, ex librisek, illetve különböző ünnepekhez, egyházi, irodalmi vonatkozású évfordulókhoz kapcsolódó alkalmi grafikák készítése, melyeket a kiegyensúlyozott formavilág, szigorú kompozíciós rend, aprólékos kidolgozottság, gazdag ornamentika jellemez, s melyek az esztétikai élményen túl ismeretközlő tartalmakat is közvetítenek (6-9. fotók).

1979-1980 folyamán a Kisgrafika Barátok Köre titkári teendőit is ellátta. Ex libriseivel a belgiumi Sint Niklaasi Nemzetközi Ex Libris Centrum létrejöttének tevékeny segítője, alapító tagja volt (1974). 2012. április 4-én az Országos Széchényi Könyvtárban, a Csiby Mihály ex libriseiből összeállított kiállítás megnyitóján Vasné Tóth Kornélia, a Kisgrafika Barátok Köre elnökségi tagja a „grafikai kismesterségek Nagymesteré”-nek titulálta a művészt.

Szívemhez – rovarimádóként – legközelebb Csiby Mihály 1954-től negyven éven át a Természettudományi Múzeum külső munkatársaként végzett tevékenysége áll, ahol olyan nagyszerű kutatókkal dolgozhatott együtt, mint Kittenberger Kálmán (1881-1958) és gróf Széchenyi Zsigmond (1898-1967), akikhez közeli, baráti szálak is fűzték. Munkáin egyrészt a rovarok mikrovilágát mutatta be (a láthatatlan láthatóvá tételével) tudományos pontossággal, ugyanakkor ezeket az apró élőlényeket élőhelyükön, élettevékenységük közben művészien ábrázolta festményein (10-16. fotók). „A festészet úgy szolgálhat az írástudatlanoknak, mint ahogy az írás szolgál azoknak, akik tudnak olvasni.” (Nagy Szent Gergely) A rovarvilág megjelenítésével egyaránt szolgálta a tudományt és az ismeretterjesztést. „Állatábrázoló példaképem az ősember – írja a művész –, aki nem szobadísznek, haszonszerzés céljából készítette rajzait, hanem a közlés szándékával jelt rajzolt a jelzettről: képírt”.

A rovarokat ellenszenvesnek, rútnak tartják az emberek, mert kellemetlen emlékeket (szúnyogok, legyek, poloskák) ébresztenek bennük. Ezt az ellenszenvet kell legyőznie annak, aki a rovarvilágban gyönyörködtetni akar. A tudósok véleménye szinte egyhangú arról, hogy a növény- és állattan illusztrációs gondjait pusztán fotótechnikával, művészek nélkül lehetetlen megoldani. Míg a gerinces állatokat egészükben, egyszerre figyelhetjük meg, a rovarokat mikroszkóp alatt csak testrészenként lehet látni, a részleteket gondolatban és papíron kell egésszé összerakva megrajzolni. A temérdek apró részlet rendkívül gondos megfigyelést, pontosságot, lelkiismeretességet igényel a grafikustól. Csiby Mihály éjszakákat töltött  mikroszkópja mellett, és a csak így látható apró élőlények még apróbb részecskéit rajzolta át, tette láthatóvá a papíron olyan részletességgel, hogy ezen rajzok segítségével meg lehet határozni az illető rovar mely fajhoz, mely családhoz tartozik (17-18. fotók).

Ez irányú munkásságát a Természettudományi Múzeum „PRO STUDIO ET FIDEI” érmével tüntette ki. Értékes, pótolhatatlan alkotásait a művész a múzeumra hagyományozta, ahol azokat gondosan leltározva, pecséttel lezárt dossziékban őrzik. Engem művészete egy rajzra ihletett, amelyen rovar-lovagként (Insecto Michael Knight) ábrázoltam, pajzsán egy bodobács színes hátával (19. fotó). Nagy örömöt szereztem vele neki, dedikálta is példányomat. A művész rovarokról készített tudományos igényű illusztrációit sokan ismerjük a Búvár Zsebkönyvek sorozatból. Mindezek mellett több könyvet is írt és illusztrált, illetve társszerzőjük volt.

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk jól látta a tudományos ismereteken nevelkedett értelmiségi ember lét- és természetpusztító dicsőségét, azt, hogy az ember nem más, mint egy „elfajult majom, aki képtelen a maga feladatát, küldetését megoldani”… mert az ember tudatra ébredése óta fejlődésről beszél, miközben a fejlődés az önpusztítást szolgálja, mert az emberiség minél jobban beleszédül önmaga géniusz hitébe, annál inkább természetellenes!... annál inkább torzul az ember által megfogalmazott istenképhez viszonyítva.

Ezzel egyetértve Csiby Mihály, ez a gondolkodó, humanista művész így ír Nem kell többé tücsökzene című, 2000-ben megjelent, gazdagon illusztrált (20. fotó) könyvének utószavában: „Lám, a tücsök összetöri hegedűjét, mert az emberalkotta pótvilágban senkinek nem kell már a tücsökzene!
Életem folyamán akkor ért szerencse, amikor megszólított a légy, meg a tücsök, meg a… meg a… és az „isteni zsenialitás” szolgálója lettem.
Mivel beérem kevéssel, tetszésem szerint élek… Madárszóra ébredek. Odafigyelek. A madarak elmondják nekem álmukat. Értem, amit mondanak. Csiripelve, fütyülve, turbékolva köszöntik velem együtt a Fényt.
Aranyedényből vett ezüstszállal fonom körül a forrást. Tiszta vizéből merítem éltető italom. Bogár-csodák donganak körül, cikázik körülöttem sok-sok lepke-költemény, munkámba kísér számtalan rovar-tündér. Nekem illatoz minden virág réten, erdőben, kertben, árokparton és a fák nekem bólogatnak. Átölel a Mindenség.”

Csiby Mihályt művészi életútján számos egyesület, társaság fogadta soraiba: 1994-ben alapító tagja az Altamira Egyesületnek, valamint a Molnár-C. Pál Baráti Körnek, melynek 2000-2007 között elnöke is volt. Szerencsém volt részt venni az utóbbi társaság egyik, Ócsára tervezett kirándulásán (Ócsai kóstoló), melyen megtekintettük a Szentháromság templom freskóit is, személyesen Miska bácsi legilletékesebb kalauzolása, bemutatása mellett (21-26. fotók).

Megismerkedésünk óta számos alkalommal felkerestük Miska bácsiékat Veres Péter utcai otthonukban élvezetes beszélgetésekre. Ilyenkor általában fotót(kat) is készítettem róla, feleségéről, Trude néniről, s az éppen látható alkotásairól (27-34. fotók). Legutóbbi látogatásunk alkalmával eldicsekedett Dány község önkormányzatától kapott kitüntetésével. Utolsó fotóim ekkor készültek róluk (35-37. fotók).

Hosszú, rendkívüli fájdalmakkal, megpróbáltatásokkal kísért betegsége után 2016. január 6-án este könyörült meg rajta, s vette magához egész életében imádott Istene. Búcsúztatása, temetése február 10-én volt a Váci utcai Szt. Mihály templomban. A szertartást Marton Zsolt atya, a Központi Szeminárium rektora, egykori dányi plébános végezte. A temetéssel kapcsolatos teendőket – Miska bácsi óhajának megfelelően – Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája, állandó diakónus, jóbarát intézte.

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja

Fotógaléria: Csiby Mihály grafikus, festőművész (1922-2016)

37 kép