A zene összetartó ereje

A Muzsikás együttes tartott rendhagyó énekórát Győrben

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő...” - e kodályi gondolatnak a szellemében érkezett Győrbe a Muzsikás együttes, hogy Énekóra MOL-ban című programja keretében ezúttal a győri Kovács Margit Általános és Szakközépiskolába látogasson március 3-án, csütörtökön. A kiváló zenészeket, akik koncertjeikkel járják a világot, Domanyik Szilárdné az általános iskolai intézményegység vezetője köszöntötte. Miután átnyújtotta az iskola diákjai által készített ajándékot, arra biztatta a hallgatóságot, hogy nyitott szívvel és elmével fogadják a műsort.

Köztudott, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni, Kodály Zoltán szerint a legjobb már kilenc hónappal a születés előtt. A zenei élményhez jutás, az éneklés, a zene tanulás, a zene befogadásának képessége jótékony hatású nem csupán az általános műveltségi szint emeléséhez, hanem a testi-lelki harmóniához is. Kimutatták, hogy a rendszeres zenei élmény a fegyelmet, a koncentráló képességet és a teljesítményt is fokozza.

Ezek mellett a közösség összetartó ereje a nyelv és a zene. Ezért is szeretné közvetíteni a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzenét. Az órán a különböző tájegységekről származó dallamok befogadását rövid bevezetővel és a hangszerek részletes bemutatásával segítették. A somogyi pásztorok hosszú furulyája a dombvidék hangulatát varázsolta a terembe. A diákok megismerhették még a bőgőt, a kontrát és a tamburát. A hegedűről Sipos Mihálynak köszönhetően megtudhattuk, hogy itáliai mesterek alkották meg az ember mintájára, bensejében találhatjuk a lelkét, amely átviszi a rezgést a hangszer hasáról a hátára.

Az élvezetes énekórán felcsendült többek között a „Hej, Dunáról fúj a szél” című dal és a Rákóczi induló gyimesi változata. A Muzsikás meg is énekeltette a szép számmal összegyűlt ifjú hallgatóságot, majd a program lakodalmi hangulattal, közös csujogatással és természetesen lelkes tapssal zárult.

Mielőtt az együttes budapesti fellépésére továbbindult volna, Sipos Mihály Liszt Ferenc és Kossuth-díjas zenészt kérdeztük országjáró programjukról.

Mióta tartanak rendhagyó órákat az iskolákban?

2004 óta. 2005 óta a MOL támogatásával.

Számon tartják, hogy hányadik alkalomnál tartanak?

Több, mint 600 iskolában jártunk már.

Máshol is három énekórát tartanak, mint a mai napon ebben az intézményben?

Általában egyet szoktunk, de a Kovács Margit Iskola nagyon nagy létszámú, ezért célszerű volt úgy csinálni, hogy külön tartottunk órát az alsósoknak, külön a felsősöknek és végül a középiskolásoknak. Kisebb helyeken az egész iskolának szoktunk összevont órát tartani. Ez úgy szerveződik, hogy a Muzsikás honlapján megtalálható az én e-mail címem. Ha valaki ír oda egy levelet az iskolája képviseletében, akkor én felveszem vele a kapcsolatot, és lelevelezzük a dolgot.

Milyen kedves emlékeket őriz erről a több, mint egy évtizede tartó programsorozatról?

Egészen különbözőeket. Vannak például a nagyszerű óriás gimnáziumok, ahol speciális képzések is vannak, itt mindig különleges közönségünk van. Ott ülnek a mániákus matematikusok, vagy a kis nyelvzsenik, és látszik rajtuk, hogy az első tíz percben még a tanulmányaik körül forog az agyuk. De egyszer csak ők is feloldódnak, és öröm látni, ahogy bekapcsolódnak a zenei élménybe. Vagy az eldugottabb helyeken a kis 50-60 fős iskolák. Ott mindenki mindenkit ismer, ezért olyan az egész, mint egy nagy család. Teljesen más, de szintén különleges, amikor egy börtönbe látogatunk, például a győriben is voltunk már. Nagyon hasznos a fogvatartottak számára is eljuttatni a kultúrát.

Mi indította el ezt a nemes vállalkozást?

Annak idején zenei általános iskolába jártam, ahol mindennap volt énekóra. Akkor még a szombat is tanítási nap volt, és egyik nap dupláztunk is, így összesen 7 alkalmunk volt találkozni a zenével. Amikor megtudtam, hogy ma a gyerekeknek általában csak egy énekórájuk van hetente, elképedtem. Egyetlen órában nem lehet csinálni szinte semmit. És akkor elhatároztuk, hogy ingyen elmegyünk a budapesti iskolákba. El is kezdtük ezeket a rendhagyó alkalmakat, s az egyik után odajött egy férfi, kérdezgetett rólunk és az egész kezdeményezésről. Majd odaadta a névjegyét, hogy keressem fel. Ő volt Hernádi Zsolt a MOL vezérigazgatója. Így jött össze a szponzoráció, aminek köszönhetően az iskolák díjtalanul hozzájuthatnak a rendhagyó énekórákhoz.

   

A Muzsikás együtttes tagjai: Sipos Mihály, Hamar Dániel, Éri Péter, Porteleki László.

További információt az Énekóra MOL-ban programról itt találhatnak.

Szabados Éva
Címlapfotó: Fehér Sándor

2016.03.05