A szörfözés, a tenger hullámai és felforrósodott homok a talpunk alatt itt sokkal inkább egy olyan motívum, amellyel az ön- és útkeresésről akar mesélni a szerző. A hullámlovas határozottan „elsőkönyv”: egy kicsit érződik rajta a tétovaság, de szerencsére sokkal meghatározóbb a lelkesedés és önkifejezés iránti vágy. Valószínűleg a könyv megírása legalább annyira bizonyult terápiás jellegűnek a szerzőnek, mint amennyire magát a művet annak szánta az olvasói számára.

Főszereplőnk egy átlagos magyar irodista, akinek élete annyira monoton és átlagos, hogy már-már szánalmasnak nevezhető – a társadalom egy olyan archetípusát képviseli, amely nagyon is jelen van. Boldogtalan, céltalan, összeroppan a megfelelni vágyás súlya alatt, és lövése sincs róla, hogyan is tudná az életét pozitívabb irányba terelni. Amikor úgy tűnik, hogy végleg maga alá temette a kilátástalanság, feláll egy szörfdeszkára: innentől kezdve pedig a történet inkább egy nagyon durva és hosszú hallucinációra hasonlít.

Amikor egy karakter megunja a társadalom agymosó és elnyomó hatásait, akkor az én ízlésem szerint ekkor jön be a képbe Tyler Durden, és megalapítják a Harcosok klubját. Hullámlovasunk nem alapít semmilyen klubot, és nem szedi véres cafatokra kis világunkat, viszont hatásos – néha könnyebben, néha nehezebben értelmezhető – metaforákkal tűzdelve követhetjük végig az útját. Ennek az útnak a végén pedig képes lesz elfogadni önmagát, szilárdan kiállni a saját maga mellett, és rájönnie, hogy mire is van igazán szüksége az életben.

A szerző nagyon okosan nem írta túl ezt a könyvet: a történet nem túl hosszú, de nem is igényli, hogy ennél jobban az olvasó szájába rágja az üzenetet. Fogalmazásmódja amolyan „egyszerű és nagyszerű”, mondanivalója pedig mindenki számára aktuális – összességében egy érdekes, gyorsan elolvasható műről beszélünk.

Nánási Anita
Forrás: cinestar.hu