Liliomra készülnek Sopronban

Kifeszített igazságok

„Érzelmileg erős műről van szó, a benne rejlő helyzetekkel együtt. Ezt tovább feszítve keressük meg a darab, a szereplők és a saját magunk igazságát. Sorsokat játszunk, mutatunk meg, nem beidegződött szent képeket” – mondta Kovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész a Liliom című produkció olvasópróbáján a Soproni Petőfi Színházban. Molnár Ferenc külvárosi legendájának bemutatója március 5-én lesz a teátrum nagyszínpadán.

Kovács Frigyes hozzátette: közel áll hozzá ez a darab, amely egyszerre szól a szegénységről, kiszolgáltatottságról, a gerinc törhetetlenségéről, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről, a felelősségről. Szeretné a mű ellenállhatatlan humora és a szövegben rejlő komikuma mellett a darab drámai vonalát, konfliktushelyzeteit, feszültségeit is nézők számára érzékelhetővé tenni. Épít, és nagyon számít a színészi játék erejére. Mindemellett különlegessége lesz az előadásnak, hogy olyan dalokat is hallhat közben a közönség, melyek a szereplők belső világát, lelkiállapotát tükrözik. Az előadáshoz Zalán Tibor írt verseket, azokat Kucsera Géza zenésítette meg.

A Liliom Molnár Ferenc 1909-es darabja, egy meséből született, melyet a szerző vasárnapi tárca helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. Meséjéből végül színmű lett, „külvárosi legenda 7 képben”, Liliom élete és reménytelen halála pedig bevonult a magyar drámairodalom legszebb történetei közé.

A soproni előadás címszerepét Ács Tamás, Julit pedig Molnár Anikó alakítja. Marika Szlúka Brigitta lesz. Ficsurként és Esztergályosként Savanyu Gergely lép színpadra. Hugót Papp Attila formálja meg. Hollunderné és a Fogalmazó szerepében a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható. Muskátnét Szőcs Erika játssza. Rendőrkapitányként Galkó Balázs szerepel az előadásban. Berkovics rendőrt Horváth László, a másik rendőrt Sárdy Zoltán, Lujzát pedig Soós Linda játssza. Linzmann és dr. Reich bőrébe a rendező, Kovács Frigyes bújik. A díszlet Pataki András, a jelmezvilág kialakítása Szélyes Andrea nevéhez fűződik.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2016.02.01