Kr.e. 50-re a korábbi triumvirátus, amely stabilizálta Róma belpolitikai helyzetét, összeomlott: Caesar Gallia meghódításával tovább növelte népszerűségét, Pompeius Magnus Rómában a szenátusban erősítette meg befolyását, míg a harmadik fél, Marcus Licinius Crassus életét vesztette a párthusok ellen indított hadjárata során. Amíg a hatalom háromfelé osztása azt jelentette, hogy mindenki óvakodott lépni (hiszen esetleg két ellenféllel szemben kellett volna helytállnia), most már világos törésvonalak jelentek meg a két korábbi szövetséges Pompeius és Caesar között. Miután a két fél levélváltása (Caesar ultimátuma és az arra adott nemlegese felelet) nem hozott kompromisszumot, Caesar végül úgy döntött, fegyverekre bízza, ki vezesse a birodalmat a jövőben.

Kr.e. 49 januárjának elején Gallia Cisalpina tartományból serege egy légiójával, a Legio XIII Geminával megindult Róma irányába. Gallia Cisalpina nevével ellentétben nem a mai Franciaországban volt, hanem Észak-Olaszországban, ahol korábban gall, azaz kelta törzsek vertek tanyát a Kr.e. IV. században, ezért hívták a rómaiak ezt a területet „Innenső” Galliának. Galliát és Itáliát – amelybe római polgár hadsereggel nem mehetett be a törvények szerint – egy folyó választotta el, amelyet a rómaiak Rubicon-nak hívtak. Amennyiben tehát Caesar átlépi a folyót légiójával, egyértelmű volt, hogy háború lesz. A folyó hídjához érve, január 10-én Caesar állítólag ezt mondta: „Most még – most még visszafordulhatunk; mert ha ezen a hidacskán átmegyünk, azután már mindent a fegyverek döntenek el.” Ekkor egy álomszerű jelenés jelent meg szemei előtt, melyben egy magas férfi köré tömeg gyűlt, s a férfi kikapva az egyik kürtös kezéből hangszerét, támadás szignálját fúva átmasírozott a folyón. Caesar a látomásban az égiek felszólítását látta, hogy ügye sikeres lesz, és ezt mondta katonáinak: „Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el van vetve. (Alea iacta est)”. Innen hát a közismert mondás. A történetet korábban már megírta Plutarkhosz görög történetíró is, őnála ez így szól: „Vessük el a kockát! (anerriphthó kybos)”.

A sztori érdekessége, hogy maga Caesar nem tartotta olyan fontosnak az eseményt, mint a generációkkal később élő Suetonius, s a hadvezér nem is említi meg a folyót híres emlékirataiban! Ő pusztán a tényt közli, hogy megérkezett Ravennából (Gallia Cisalpina) Ariminumba (a mai Rimini, Itália). Ugyanakkor nem kell teljesen elvetni Suetonius történetét, mivel ő később a császári levéltár hivatalos dokumentumait is felhasználta, és sok olyan forrás és emlékirat állt a rendelkezésére, amelyek ma már sajnos nincsenek meg. Ugyanakkor gyanús, hogy az első lejegyzés és az esemény között 100 évnél is több telt el.

A folyón való átkelés fontosságának és szimbolikájának Caesar természetesen tudatában volt, - szintén Suetonius történetíró szerint – a folyó istenének (az antik világban minden fontosabb folyónak istene/istennője volt) lovakat áldozott. Ez nem a leölésüket jelentette, hanem a folyó azon szakaszán ezeket a paripákat szabadon engedte, hogy ott éljenek. Állítólag ezek a lovak aztán Caesar halála előtt (Kr.e. 44.), megérezvén szabadítójuk közeli végzetét, nem akartak legelni, és sűrűn ontották könnyeiket.

Külön említést érdemel, hogy a középkori folyószabályozásoknak köszönhetően a Rubicon, mint folyó megszűnt létezni, s a történészek kutatásai kellettek ahhoz, hogy azonosítsák a jelenleg a térségben található folyókkal. Ma az átkelés valószínűsíthető helyén a Fiumicino-nak elnevezett folyó folyik, amely így a Rubicon örökösének tekinthető. A folyó mellett fekvő Savignano sul Rubicone település is csak a XX. században vette fel ezt a nevet.

A folyón való átkelés után Caesar hamarosan bevonult a védtelenül maradt Rómába, majd ostrom alá vette Brundisiumot (a mai Brindisi), ahol az elmenekült szenátorok és Pompeius húzta meg magát. A harc a Róma feletti uralomért megkezdődött.

Nem mellesleg az egyik legnépszerűbb magyar történelmi folyóirat is a Rubicon nevet viseli.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Iulius Caesar feljegyzései a gall háborúról, a polgárháborúról. Bp.: Magyar helikon, 1974
Suetonius: Caesarok élete. Bp.: Európa, 1968
http://mult-kor.hu/20010427_atkeles_a_rubiconon

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.