Januárban a legjobb magyar album a Buda Folk Bandé


A Buda Folk Band az elmúlt években toplistás helyezésükkel és fesztiválmeghívásaikkal beírták magukat a nemzetközi világzenei elitbe. A Fonó gondozásában megjelent Saját gyűjtés című lemez felkerült az egyik legrangosabb világzenei toplistára, a World Music Charts (WMCE) legjobb albumai közé.

A rangos listát 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze, és teszik közzé minden hónap 1-jén a www.wmce.de honlapon. Ebben a hónapban a Buda Folk Band Saját gyűjtés című lemeze 13. helyre került. A zenekar legközelebb február 6-án lép fel a Kerekes Banddel együtt az Akváriumban, majd február 12-én a Zeneakadémián adnak önálló koncertet.

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruk óta foglalkoznak a magyar nyelvterület zenei hagyományával. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a szülők között találjuk például a korai Muzsikás meghatározó tagjait is. Ha úgy tetszik, egy revival zenészdinasztia születésének lehetünk tanúi, talán az egykori hagyományozódás gyakorlatának 21. századi parafrázisaként. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. Olyannyira, hogy más zenei műfajok hatása alól sem vonják ki magukat. E hatások a Kárpát-medencében megtalálható népi hangszerek sajátos hangszerelésével kiegészülve adják a zenekar egyéni hangját – írja róluk a Zeneakadémia.

„Számukra a népzene anyanyelv, ugyanakkor ők maguk ízig-vérig városi emberek, a 21. század fiataljai, akik megélik a jelenkort.” (Kiss Eszter, Magyar Nemzet)

„Nem kevesebb, mint a magyar népzene múltja, jelene és egyfajta jövője szintetizálódik ebben a lemezanyagban. Én pedig nem tudok hová lenni az ámulattól. Azt gondolom, ez az a lemez, amit évek vagy évtizedek múlva lehet csak elhelyezni az őt megillető polcon, az eddig keletkezett és az utána következő produktumok sorában. Annyi már most bizonyos: megkerülhetetlen alkotás. Kvalitásaiban, ízeiben, arányaiban.” (Olasz Sándor, riff.hu)

A WMCE tagjai rádiós világzenei szakemberek, akik egymástól függetlenül választják ki az európai kiadók által a közelmúltban publikált több száz album közül azokat, amelyek szerintük az adott hónap legjobb lemezei. Ebben a hónapban más magyar album nem került be a legjobbak közé. Az elmúlt években sikerrel szerepel ezen a listán Lajkó Félix Mező című lemeze (Fonó), a Karaván Família albuma (Fonó), a Buda Folk Band Magyar világi népzene című albuma (Fonó), Herczku Ágnes Bandázom (Fonó), Romano Drom Colors (Fonó), a Zűrös Banda első lemeze (Fonó) és más kiadóktól a Söndörgő és a Romengo lemezei.

A Saját gyűjtés című album megvásárolható a Fonó webboltjában, illetve a terjesztőknél, valamint digitális terjesztésben az ITunes, Amazon, Deezer, Spotify, stb. felületeken.

Forrás: kultura.hu

2016.01.08