Nem hangzik túl jól. Így akik egy újabb, Holtodiglanhoz hasonlatosan minőségi filmet várnának, vegyék vissza az elvárásaikat – ha eddig nem tették volna az előzeteseket látva és a hype teljes hiányát elnézve. Libby Day (Charlize Theron) súlyos, egész életét végigkísérő múltbéli traumával él együtt: nyolc éves volt csupán, amikor egész családját (édesanyját, húgait) brutálisan meggyilkolták. Az esetet csupán ő és bátyja, Ben Day (Corey Stoll) élték túl, utóbbi pedig börtönbe került gyanúsítottként. Libby harminc évig él abban a megingathatatlannak látszó hitben, hogy Ben a kizárólagos tettes, ám egy nap egy sorozatgyilkosságokra specializálódott csoport vezetője, Lyle (Nicholas Hoult) felbukkanásával kénytelen átértékelni az eseményeket, s életében először józan, felnőtt fejjel végiggondolni a dolgokat.

Gilles Paquet-Brenner (Furkó kabátok; Sarah kulcsa) rendezőre hárult az a hálátlan feladat, hogy az írónő regényéből filmet készítsen. Hálátlan, mert a David Fincher értő kezei által rendezett Holtodiglan alaposan feltette a lécet, és hálátlan, mert azt nézve kicsit elhittük, hogy Flynn neve garancia a minőségre – legyen bárki is a rendező. Paquet-Brenner pedig nem egy David Fincher, filmje tényleg csak annyira lett jó, amennyire az alapul szolgáló regény is, ahogy azt már a fentiekben említettem. Flynn művéhez hasonlóan a rendező alkotása is a nyomozási procedúrára összpontosít: párhuzamosan láthatjuk mind a múltbeli, mind pedig a jelenbeli történéseket, lassan felfejtve a bestiális gyilkosság apró kis rejtélyeit, kérdőjeleit. Eddig rendben is volna, ha nem volna a film többnyire teljesen feszültségmentes és sótlan – utóbbi hiánya pedig egy thrillernél nem kicsit fájó. Teljes jellegtelenség uralja a filmet, amihez nem párosul igazi izgalom, igazi suspense, ügyefogyott klisék tömkelege csupán az egész, melyet csak tovább ront az utolsó harmad katasztrofális volta. Katasztrofális, mert az író, mintha nem tudta volna hová kifuttatni a cselekményt, és előállt egy oltári mód bagatell húzással, ami teljesen aláássa az addig is csupán mérsékelten érdekesnek bizonyuló rejtélyeket. Koncepciót tekintve kisiklik, és amit esetleg ki lehetne hozni a fordulatból, nem teszi meg, megmarad üres meglepetésnek, komolyabb következmények nélkül.

A másik bosszantó aspektusa a Sötét helyeknek az, hogy az alkotók félrecastingoltak egyes karaktereket: így például Charlize Theron hiába ragyogó színésznő, ide egyszerűen nem passzol. Tudjuk nagyon jól pedig, hogy képes mind fizikai, mind lelki átváltozásra (lásd: a Szörny), de jelen tárgyalt filmben olybá tűnik, hogy mégse tudta a karakter lényegi részét megragadni (szakadt, lepukkant csaj), csupán verbálisan volt képes átadni mindezt. Látjuk, hogy flegma, hogy nemtörődöm, de lepusztultságát és lelki nyomorát nem érezzük teljesen, ahhoz Charlize túl gyönyörű a filmben, s túl elegáns választás. Talán minden energiáját abba vetette mindeközben, hogy Furiosa lényegét megragadja a Mad Max legutóbbi etapjához. Ezt nézve elnézhető neki, illetve az illetékeseknek ez a baklövés. A Kick-Ass-ben Hit Girl-ként maffiózókat hentelő Chloë-Grace Moretz sem tűnt egy biztos választásnak – a szabadelvű, szabadszájú lány szerepében feltűnő lány ugyan első gondolatra ilyen szerepekre termett, itt valahogy mégis olyan benyomást kelt, mintha csak megjátszaná mindezt. Függetlenül attól, hogy ez a karakterre magára is vonatkozhat, ám egy színész esetében ezt érezni teljesen más tészta. Nem volt megnyilvánulása, ahol nem éreztem volna a hamisságot, ez pedig nem csupán az ő, de az alkotók számlájára is írható – mintha a lehető legkézenfekvőbb (ám legelcsépeltebb) opcióval beérték volna, és lustaságból nem akartak volna tovább keresgélni a tehetségesebbnél tehetségesebb színésznők között. Egyedüli ragyogó pont ebben a nagy szürkeségben Christina Hendricks játéka, akiről ugyan szintén el lehet mondani, hogy túl szép ahhoz, hogy ilyen figurát alakítson, viszont minden egyes rezdülésében, megnyilvánulásában benne van az a melankólia, szomorúság, mely a karakter eljátszásához szükségeltetik. A gyermekeit egyedül nevelő nő karakterébe bújva olyan érzékeny oldalát mutatja meg, amelyet talán még nem is láthattuk. Ő az a gyöngyszem ebben a fércműben, amire érdemes odafigyelni és AMIÉRT érdemes odafigyelni. Minden más klisé, tévéfilmes jelleg és hamiskás szólamok sorozata.

Kónya Sándor
Forrás: cinestar.hu