Kendrick Lamar sms-ben kért tőle beatet

Knxwledge-interjú

A fiatal, Los Angelesben élő producer hat éve jelenteti meg gyakran sajátos ritmusképletekre épülő, jazzből, vagy akár kortárs soulból táplálkozó ütemeit. Egyedi hangjára előbb a földalatti hip-hop olyan kultikus figurái figyeltek fel, mint Blu vagy Exile, végül a tehetségeket mindig kitűnő érzékkel kiválasztó, ízlésformáló Peanut Butter Wolf szerződtette kiadójához.

Mivel egy felvétel erejéig közreműködött Kendrick Lamar idei nagylemezén, ezért könnyen lehet, hogy december hetedike előbb egy jelölést, majd a február egy Grammy-díjat is hoz a számára. Az európai turnéval járó utazásoktól kissé fáradt Knxwledge-al (ejtsd: Knowledge) a Toldi Moziban beszélgettünk első és egyben teltházas magyarországi fellépése előtt, amelyre a Nightdrive széria keretében került sor.

Hud Dreems című idei lemezed a Stones Throw Records gondozásában jelent meg. A Los Angeles-i kiadó J Dilla otthona is volt, és jelenleg olyan producerek dolgoznak ott, mint – a label történetének első nagyobb sikereit is elérő – Madlib, vagy Dam-Funk és Jake One. Mit jelent számodra a Stones Throw előadójának lenni?

Nagyszerű dolog, hihetetlen (ilyen) nagyságok közt lenni – így tekintek rájuk –, plusz ott vannak a barátaim is. Jó arcok, zenét készítenek. Leírhatatlan, ember, nem tudom szavakba önteni! Szerencsés vagyok, hogy köztük lehetek. Hosszú ideje készítettem bootleg zenét, és most itt vannak ezek a nagy kaliberű hip-hop cuccok – ez őrület!

  a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása.
A Hud Dreems-hez készült videó a Flyinglizrds és a Shuremng című számokból

Három albumod, az Anthology, a Buttrskotch és a Sexual Healings Prt. 8. is megjelent kazettán, a második kettő csak ebben a formátumban szerezhető be. Ezek a kiadványok 2015-ben csak a gyűjtőknek értékesek, vagy valóban hallgatnak emberek zenét szalagról? Te használtál fel valaha hangmintát kazettáról?

Igen, annak idején kifejezetten sok kazettát használtam. Sok kazetta volt a zenekészítés része. 1988-ban születtem, mikor még rendszeresen jöttek ki kazetták, mindig is vásároltam őket. A kazetta single-k voltak a menők. Arra nem emlékszem, mi volt az első, amit vettem, de az unokatesóm nekem adta a „lila kazit”, valójában az volt az első kazettám, Raekwon-tól. Igen, szeretem a kazettákat.

Raekwon 1994-es szóló albuma az Only Built 4 Cuban Linx… először lila színű kazettán jelent meg, az USA-ban gyakran hivatkoznak rá „purple tape”-ként. Az A-oldal harmadik számának címe: Knowledge God

Rengeteg jazz, soul és funk hangmintát használsz a felvételeid elkészítésekor, van azok közül, amelyekkel dolgoztál, olyan, ami számodra az igazi favorit?

Nem igazán vannak kedvenceim, de szarra sem emlékszem. (nevet) Ez vicces, valójában emlékszem rengeteg lemezre, csak nem választok kedvenceket közülük, mert mindig csak gondjaim voltak a kedvenc dolgokkal, így minden a kedvencem! (nevet) Hogy őszinte legyek, a kedvencek trükkös dolgok…

Az elmúlt években kitűnő MC-kkel dolgoztál együtt, köztük van Blu, Joey Badass, Homeboy Sandman és Kendrick Lamar is. Ennek ellenére a Knxwledge kiadványokon – leszámítva egy 10”-es bakelit korongot – nem szerepeltettél vokális közreműködőket. Miért választottad ezt a fajta munkamódszert a saját lemezeiden?

Az érdekes arcokat kedvelem, velük dolgoztam együtt. Olyan arcokkal, akikkel valóban jól tudok együtt dolgozni. Igazán jó emberek. Mikor kihozok egy zenét, számtalan fontosabb dolog van, mint hogy rapet is felvegyünk rá. Ugyanakkor jó dolog elmélyülni és zenét készíteni valakivel a stúdióban, különösen mikor valami igazán új dolgot hoztok össze: a legjobbat, amit csak tudtok. Csak az érdekes arcokat szeretem! (nevet) Kendrick hihetetlen rapper, Dudley Perkins klasszikus. Csak klasszik rapperekkel dolgoztam.

 
A label-társ Homeboy Sandmannel közös Problems

Egy alapod szerepel az idei év egyik legnagyobb szakmai és közönségsikerét elérő lemezén a To Pimp A Butterfly-on. Elmondanád, hogyan született meg a Momma című felvétel Kendrick Lamar rengeteg vitát is kiváltó albumára?

Egy őrült helyzet ennek a része lenni. Nehéz elmondani, hogy mennyire őrült egy ilyen albumon szerepelni. Igen, ember, ez egy nagy lehetőség nekem, nyilvánvalóan nem vettem részt sok felső ligás produkcióban, nem adta ki a zeném ilyen kiadó, ilyen masteringgel, hogy aztán játsszam, mikor dj-zek. (nevet) Plusz a teljes lemez egy őrült történet, menő a részének lenni. Ugyanolyan idősek vagyunk – az arc (Kendrick Lamar) és én – hihetetlen valami olyasminek a része lenni, ami ennyire a mi generációnknak szól. Kendrick hallotta a beatemet, épp fotózáson volt a haverommal, Eric Colemannel – aki egy csomó dolgot csinál a Stones Thrownak is, igazán jó fotós –, ő játszotta le neki az Anthology kazettámat. Aztán kaptam egy sms-t, hogy: „Yo, man, kiválasztottunk egyet”.

New Jersey-ből származol, de az utóbbi éveket Los Angelesben töltötted. Mit gondolsz, ez az év a nyugati partról szól a hip-hopban?

Igen, rengeteg jó cucc érkezik a nyugati partról mostanság. Még mindig van több keleti arc, aki jól nyomja, mondjuk én csak a nyugati party felvételekre látok rá. (nevet) Tudod, jó a vibe odaát (Los Angelesben), jó hely a raphez és a relaxáláshoz, azt gondolom. A nyugati part most valami igazán új dolgon megy keresztül.

Ha már Los Angeles, akkor a Dr. Dre új lemezén feltűnt fiatal tehetségek közül a legnagyobb új reménységnek kikiáltott Anderson Paak-kal közösen NxWorries néven dolgoztok együtt. Milyen terveitek vannak ezzel a projekttel?

Egy teljes albumnyi soul-gospel anyaggal jövünk jövőre. Idén talán kihozunk egy EP-t pár számmal, mindkettő a Stones Thrownál jelenik majd meg.

 
A NxWorries debütáló videója, a Suede

Boros Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu

2015.12.23