A Magyar Dráma Napja 2014


A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünnepeljük a Magyar Dráma Napját annak emlékére, hogy 1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének az ősbemutatója a Nemzeti Színházban (Paulay Ede színpadra állításában). A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek szélesebb megismertetésére, illetve, hogy ösztönözze az írókat újabb alkotások létrehozására.

A Magyar Dráma Napjáról 2014-ben díjátadással egybekötve emlékezett meg a Színházi Dramaturgok Céhe, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) az Ódry Színpadon. Ünnepi összejövetelen adták át a Szép Ernő Kuratórium által odaítélt Szép Ernő-jutalmat és a Színházi Dramaturgok Céhe által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat. Az író húga által alapított Szép Ernő-jutalom 2014. évi díjazottjai Görgey Gábor, Kocsis István, valamint Mohácsi István és Mohácsi János.

Görgey Gábornak életművéért ítélték oda a díjat, a laudációt Szakonyi Károly író mondta, a Görgey című darabból Hegedűs D. Géza olvasott fel részleteket. Kocsis István eddigi drámaírói munkásságáért kapta az elismerést Pozsgai Zsolt író, rendező méltatásával, a díjazott Jászai Mari (A megkoszorúzott) című darabjából Egri Márta olvasott fel részletet. Mohácsi István és Mohácsi János eredeti világlátású színpadi szövegeikért vehették át az elismerést, a laudációt Forgách András író mondta. A Szép Ernő-jutalmakat az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője adta át.

Idén a Színházi Dramaturgok Céhének díját Pintér Béla Titkaink című drámája nyerte el. Az elismerést Lőkös Ildikó és Radnai Annamária, a Színházi Dramaturgok Céhének társelnökei adták át. A szerzőt Mohácsi János rendező méltatta, zenés köszöntőt adott Bárdos Deák Ági és Bujdosó János.

A budapesti színházak is érdekes programokkal, rendezvényekkel készültek a Magyar Dráma Napján, csak néhány program, dióhéjban: a fővárosi Nemzeti Színházban Udvaros Dorottya születésnapi koncertjére, beszélgetésre Földes László Hobo-val, a készülő bemutatók nyílt próbáira, játékokra, villámrandikra, fotózkodásra színészekkel, felolvasószínházra és kiállításokra, körhintára a hajóorrban és – természetesen – szakértő vezetőkkel történő épületlátogatásra került sor.

A magyar dráma iránti fogékonyságot és elkötelezettséget jelzi, hogy a Magyar Dráma Napját évek óta az ünnep rangjához méltó helyen, a Pesti Színházban ünneplik. Ebből az alkalomból kevésbé ismert magyar darabokat mutatnak be – általában felolvasó-színházi formában. A jeles nap egyben kulturális misszió is, hiszen magas irodalmi értéket képviselő, de elfeledett, keveset vagy soha nem játszott színdarabokat, drámai műveket fedezhet fel újra a közönség.

Beszélgetéssel egybekötött nyílt próbát hirdetett a Magyar Dráma Napján a debreceni Csokonai Nemzeti Színház is vasárnap 10 és 12 óra között: az évad első bemutatója, az Istent a falra festeni című kocsmadráma születésének tanúi lehettek az érdeklődők.

Magyar Dráma Napja éppúgy nemzeti örökségünk ünnepe, mint ahogyan a megírt művek öröklétének egyik legnemesebb bizonyítéka.

Nagy Mária

 

Az képek a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével itt találhatók: bal oldali kép (Madách Imre); jobb oldali kép (Az ember tragédiája Zichy Mihály festményén).

2014.09.19