Tomboy – Tomboy

1 perces filmkritika

Fiúnak lenni jó. Olyannyira, hogy egy 10 éves kislány elhiteti a környezetével, ő is az. A Tomboy érdekes francia film, még ha nem is derül fény Laure motivációjára, amely arra készteti őt, hogy Mickäel-lé váljon – a többi gyerek szemében. Így is csattan el az első csók közte és Lisa(!) között, és kerül gyurmából formázott pénisz az úszódresszből nyirbált fürdőnadrágba.

Céline Sciamma író-rendezőnő maga nem egy női szépség (tévedés ne essék, a Laure-t alakító Zoé Haran fiúnak és lánynak is roppant helyes), nem olvastam utána, bejátszik-e némi vagy éppen jelentős önéletrajzi ihletés, mindenesetre a film talán felületes árnyaltsággal, de a maga hihetőségében jeleníti meg a gyermekvilágot. Ahol a kishúg iránti óvó-védő szeretet még arra is képessé tesz, hogy fiúként próbálj részt venni az életkori szocializációs közegben. Persze némileg felmerül a szülői felelősség, hiszen Laurie-nak nemcsak a haja fiúsan rövid, de fiús trikóban és sortban is jár, s a filmben elejtett utalásokból úgy tűnik, nem újdonság számára ez az identitás-szerepkör. A szülők amúgy is mintegy mellékesként vannak csak jelen, a film a gyerekekre épül: Laurie és 6 éves húga, Jeanne őszinte és csodásan kiegyensúlyozott kapcsolatára (Malonn Lévana elképesztően felszabadult és hiteles a húgocska bőrében), valamint az ál-Mickäel sikeres beilleszkedési törekvéseire (köpködni tanul, focizik és birkózik).

A Tomboy több filmfesztiválon is sikert aratott, nézői szemmel pedig egyszerre elgondolkodtató és zavarbaejtő. Ha felületesnek gondoljuk a jelentését, akkor elveszik a lényeg, ha viszont mélynek látjuk a történéseket, akkor komolyabb továbblépést igényelnének a következtetések. Egy azonban biztosnak tűnik, nem a hosszú haj és a szoknya (illetve ellentetjei) határozzák meg a nemiséget. Az akarat sok mindent eldönt, de vigyázni kell vele, mert nagyon veszélyes terepre tévedhetünk általa!



2011, francia, 82 perc
rendező: Céline Sciamma
forgatókönyvíró: Céline Sciamma
szereplők: Zoé Héran, Malonn Lévana, Jeanne Disson, Sophie Cattani,
Mathieu Demy, Yohan Vero, Noah Vero, Cheyenne Lainé

Szilvási Krisztián
 

2014.09.18