Kirándulás Nyúlon

Úti beszámoló

Remek kirándulóhely a Győrtől mindössze 12-13 km-re fekvő Nyúl község. Érdemes idelátogatni, hiszen sok érdekes látnivaló várja a kirándulókat. A falu két túraútvonala, a Nyúli Keresztút és a Kökörcsin-út felölelik a legfontosabb nevezetességeket. Az utóbbit választottuk kirándulásunk alapjául, de nem teljesen követtük az állomásokat.

Kiindulópontunk a templom melletti tér (itt van a buszmegálló, de autóval is parkolhatunk) volt. Ha tehetjük, nézzünk be a római katolikus templom felújított, barokk épületébe. A 18. század végén épült templom felszentelésére Mária Terézia egy 1750-ből való kelyhet és egy ereklyetartót küldött, Krisztus keresztjének egy darabjával; mindkettő ajándék ma is a templom kincse.

A katolikus templom épületét 2004 és 2007 között újították fel.

A freskókat, a főoltárt, a szószéket és a padokat is Dorfmeister István, korának egyik leghíresebb hazai festője tervezte.

A templom előtt áll a Kereszt-út első stációját (Jézust halálra ítélik) ábrázoló kereszt, mellette a világháborús emlékmű, melynek a 82-es út felőli oldalán az első, hátoldalán a második világháború nyúli áldozatainak névsorát olvashatjuk.

Balra a Szent István tér tárult elénk. Látnivaló itt is bőven akad, például a Községháza oldalában elhelyezett Szent István szobor, vagy a tér közepén felállított faragott kopjafa. A Faluház előtt a millenniumi kettőskereszt kapott helyet, jobbra pedig a 2011-ben kialakított trianoni emlékhely.

A térről elindulva érdemes megállni a plébániánál, Domonkos István jeles prózaíró (1862-1923) emléktáblájánál, aki 1905-től haláláig volt a község plébánosa. A templomtól kb. 1 km megtétele után értünk el a „hegy” lábához, ahol a négyes útkereszteződésnél egy talapzaton álló két méter magas Mária-szobrot csodálhatunk meg. A talapzaton két évszám látható: 1686 és 1701. A községben fennmaradt legrégebbi alkotás, amit valószínűleg a törökök kiűzésének emlékére állíttattak.

Ezután elindultunk felfelé a 650 méter hosszú Szurdikon. A vízmosás, mely a Héma-tető dombélét merőlegesen vágja át, 40-60 méter széles. A domb alsó és felső pontja között nem nagy a szintkülönbség, alig 50 méter. Felérve négyes útkereszteződéshez értünk, balra a Héma utca felé visz az út, mi a Szurdik folytatásaként a Kápolna utcában folytattuk utunkat. Elhaladtunk a Szent Donát-kápolna előtt. A római korban vértanúhalált halt püspököt a szőlősgazdák védőszentjeként tisztelik a községben. A 18. század elején épített szentélyt 1830-ban bővítették kápolnává.

Innen már csak néhány percre volt a híres-neves nyúli pincesor. Éppen szüret idejében jártunk erre, a pincékben nagy volt a sürgés-forgás. A szüretelők és a kirándulók is örültek a gyönyörű időnek. 

A napot a Sárkánylik pincében zártuk, ahol megkóstolhattuk az idei termésből készült mustot.

A Sárkánylik Nyúl leghíresebb pincéje, amely állítólag több, mint 500 éves. Az egykori dézsmapince U alakú kimélyített pincéjében hatalmas fahordókban érlelik a bort. Ne hagyjuk ki, mindenképpen menjünk be bort kóstolni vagy vásárolni; de a legjobb, ha mindkettőt megtesszük!

Aznapi kirándulásunk ezzel a programmal ért véget, de bőven maradt még látnivaló a faluban és a környéken is!

Galambos Krisztina

2015.11.27