13. alkalommal is Anilouge


A 13. Anilouge Nemzetközi Animációs Filmfesztivál programjairól november 18-án, az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában tartottak sajtótájékoztatót. Az eseményen mind a szervezők, mind a filmkészítők felszólaltak. A fesztivál idei díszvendége Szlovákia. Az esemény nyitófilmje A próféta lesz, zárásképpen pedig az Anomalisát lehet megtekinteni, Charlie Kaufman és Duke Johnson rendezésében.

Liszka Tamás fesztiváligazgató kiemelte, hogy november 25. és 29. között 16 egész estés és 30 animációs rövidfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők, valamint idén is megrendezik az Animált Éjt, amelynek keretében közel 300 percen át vetítenek a horror műfajába tartozó alkotásokat. A gyerekek számára workshopot szerveznek, amely után Gryllus Vilmos ad koncertet november 28-án, szombat délelőtt.

Az eseményen felszólalt Temple Réka, az Anilouge zsűrijének elnöke, aki maga is több mint 20 éve foglalkozik animációs filmek gyártásával. „Producerként a legfontosabb feladatom az, hogy egy jó rendezővel egy jó ötletet megvalósítsak, és megszerezzem hozzá az anyagi támogatáson túl a megfelelő alkotókat is.” Temple Réka mellett az egész estés filmeket Peter Budinský és Or Fleishera bírálja, a rövidfilmeket pedig M. Tóth Géza, Bjoern Bartholdy és Stephan Roelants.

Hushegyi Gabriel, a Szlovák Intézet igazgatója örömét fejezte ki, amiért az Anilouge 2015 fókuszában Szlovákia áll, így nagy szerepet vállalt a fesztivál szervezésében. „Sikerült olyan válogatásokat létrehozni, amelyek nem csak azt mutatják be, milyen változások történtek a szlovák animációban a rendszerváltás óta, de a videó klipek történetét is elmesélik napjainkig.”

Jegyek elővételben már vásárolhatóak. A fesztivál teljes programja a honlapon található.

 

Polgári Lilla
Forrás: kultura.hu

2015.11.22