Megtudjuk, hogy a világban valami okból egy vírus szabadult el, amely megfertőz minden terhes nőt, így gyakorlatilag halálra ítéli az emberiséget. A könyv hangulata mélysötét, fekete tónusokkal. Sok nagyon érdekes gondolatot vet fel az író. Mialatt az emberiség éppen haldoklik, egyes csoportok utólagos bűnbánatból szélsőséges környezetvédőkké lesznek, megtámadva a kutatóintézeteket, ahol éppen a kórokozó ellen küzdenek a tudósok. Mások a vallási fanatikusok közé állnak, megint mások (mint a Lamb szülők) megpróbálják korábbi normális életük hajóroncsait a tenger felszínén tartani.

Jessie is nehezen boldogul, csalódik barátaiban, akik képtelenek felnőttként gondolkodni, mivel azok a felnőtteket teszik felelőssé a világ ilyetén való alakulásáért, miközben maguk is csak a saját vágyaikat követik a külső máz alatt. Ráébred, hogy a világot nem az extrémizmus mentheti meg, hanem az önfeláldozás. Bár a titokzatos kór, az AHS a történet elindítója, de a szerző ügyesen elrejti, hogy voltaképpen mi is történt, és nem tudjuk meg, hogy bioterroristák, vagy egyszerűen egy új betegség feltűnéséről van-e szó. Szerintem ez nagyon ravasz húzás volt, mert sok kérdést nyitottá tesz, többek között így a modern orvostudomány ellenzői nem tűnnek fel pozitív hősként, sőt...

Jane Rogers kevés konfliktust visz a történetbe, csak ritkán botlunk bele a széteső világba, a társadalmi korlátok bomlásába, de talán pont ez a finom visszafogottság teszi érdekessé a könyvet. Nem lesz egy Mad Max világ a Földből, csak sejteti az indulatok felgyülemlését. Rogers könyve kissé szembe is megy a ma divatos individualista szemlélettel, hiszen az emberi faj egyetlen esélye az marad, ha lesznek olyanok, akik feláldozzák magukat egy még így is kétes jövőért. Jessie képes túllépni korlátain, és hideg számítással vállalja az áldozat (nyilván a Lamb névválasztás sem véletlen!) szerepét, amely értelmet ad a létének. A kötetben ötvöződnek a sci-fik és a disztópiák elemei, de valójában lélektani drámáról van szó, amelynek lényeges elemei és változásai főszereplőnk fejében zajlanak le, nem a külvilágban. Mindenképpen olvasásra érdemes könyvről van szó, amelyből ugyan hiányoznak a monumentális történések, mégis sikerül sokat mondania.

A könyv bár fűzött, aránylag strapabírónak tűnik, és maga a megjelenés nagyon szép, mint minden eddig általam forgatott Ad Astra könyv esetében. A lilás borító Gyermán Petra alkotása, akinek jár egy megemelt kalap, mivel a semmibe zuhanó Jessie jól adja vissza a kötet hangulatát.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.