Egyensúly

Balettest két részben

November 14-én tartotta a Győri Balett idei évadának első premierjét Egyensúly címmel. „Az egyensúly általában egy rendszernek az az állapota, amelyben az egymásra ható erők hatásának összege zéró. Ilyen állapotot, vagy erre való hivatkozást különböző tárgykörben is találhatunk, úgymint biológiában, fizikában, kémiában, közgazdaságtanban, pszichológiában, zenében.” (wikipédia)

A Győri Balett estjének két egyfelvonásos darabja azt boncolgatja, hogy a hétköznapokban minket ért testi és lelki hatásokat hogyan tudjuk, s tudjuk-e egyáltalán egyensúlyban tartani.  A balettest első részét Cayetano Soto álmodta meg. A világhírű fiatal, katalán művész még 2010-ben készítette a koreográfiát Uneven (Kizökkent) címmel. A klasszikus alapokra épített, ugyanakkor egyedi mozdulatvilágú darab ihletéséről így vallott a koreográfus: „Amikor reggel felébredtem, nem tudtam, hogy a világnak melyik részén vagyok. A sok üzleti repülőút okozta idegesség és térbeli tájékozódási zavar, és David Lang Pulitzer-díjas minimalista zeneszerző intenzív zenéje együttesen vezetett a koreográfia távirati stílusához.” A csellóra írt gyönyörű zene és a fénytechnikai megoldások ugyanolyan lényeges elemei a koreográfiának, mint a különleges mozdulatsorok. Táncolják: Artem Pozdeev, Daichi Uematsu, Gyurmánczi Diána, Jekli Zoltán, Luigi Iannone, Matuza Adrienn, Sebestyén Bálint Harangozó-díjas, Tatiana Shipilova vagy Alexey Dolbilov, Horváth Kada, Szanyi Tamás, Engelbrecht Patrik, Hancz Alexandra, Berzéki Melinda, Szendrei Georgina, Gémesi Máté, Balikó György, Tüű Barbara, Varga Ágnes, Marjai Lili, Tetiana Baranovska.

Az est második részében Velekei László koreográfiája mutatkozik be. A terem című darab folytatja Cayetano Soto gondolatmenetét, ugyanakkor humorral átszőtt ellenpontja is annak. A középpontban álló 12 szereplő mindegyikének van valamilyen fóbiája, van köztük nárcisztikus, klausztrofóbiás, kényszeres.  A darab abban a pillanatban ábrázolja őket, amikor felbomlanak a világhoz kapcsolódó kötöttségeik, és pszichés problémáik egymással kölcsönhatásba lépnek. Elmesélik, megmutatják nekünk, hogy mennyire szeretik az életet.  Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, meg kell élnünk a jelen pillanatait, a fájdalmat, a szorongást. A koreográfia érdekessége, hogy a táncosok rendhagyó módon többször „megszólalnak” és arcjátékuknak is fontos szerepe van. A zenei alapot a 60-as, 70-es, 80-as évekből válogatott slágerek adják. Táncolják: Daichi Uematsu, Balikó György, Artem Pozdeev, Pátkai Balázs Harangozó-díjas, Luigi Iannone,  Alexey Dolbilov, Matuza Adrienn, Hegyi Réka, Jekli Zoltán, Gémesi Máté, Engelbrecht Patrik, Thierry Jaquemet, Tüű Barbara, Tetiana Baranovska, Sebestyén Bálint Harangozó-díjas, Horváth Krisztián, Gyurmánczi Diána, Tatiana Shipilova, Szanyi Tamás, Horváth Kada, Marjai Lili, Berzéki Melinda, Hancz Alexandra, Szendrei Georgina, Varga Ágnes, közreműködik: Varga György.

Két elgondolkodtató, ugyanakkor rendkívül látványos koreográfiát láthatunk, mely a Győri Balett életének fontos állomása. Az Egyensúly című darabot a győri előadásokon kívül december 11-én Budapesten a Müpában is bemutatják.

 

Galambos Krisztina
Fotók: Lakatos Krisztián

2015.11.16