Bíró Szabolcs: Anjouk

Lackfi János: Három a magyar igazság (Milyenek a magyarok? 3.)
Zsednai-Vas Erika írása

November 6-án mutatta be Lackfi János a Kisfaludy Teremben összegyűlt közönségnek, hogy szerinte Milyenek a magyarok?, illetve Milyenek még a magyarok?, de ennyivel sem elégedett meg, hiszen Három a magyar igazság.

Az első könyv megírására a Helikon Kiadó vezetője kérte fel, miután elolvasta George Mikes (magyar nevén Mikes György) How to be an Alien címmel megjelent angol emberekhez való használati utasítását. Lackfi János könyveinek főszereplője a „magyar ember”, akinek rövid történeteit mind a saját élettapasztalataiból merítette. Az első könyv sikerén felbuzdulva megírta a másodikat, majd 2014-ben már a harmadikat is a kezünkben tarthattuk. A Három a magyar igazság annyiban különbözik az első két könyvtől, hogy nagy részét hajmeresztő történetek töltik ki, valamint szerepelnek benne komoly és kifejezetten szomorú történetek is.

Az író stand-up komédiásokat megszégyenítő módon adott elő ízelítőként néhány történetet trilógiájából, mely alatt minden jelenlévő számára világossá vált, hogy Lackfi Jánosnak nemcsak a humoros oldala zseniális, hiszen ugyanúgy képes könnyfakasztó lenni, mint megnevettetni.

Orosz István: Sakkparti a szigeten
Szilvási Krisztián írása

Sakkpartihoz készülődött Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, író és Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója a Pódiumszínpadon október 6-án a Borda Antikvárium gondozásában megjelent könyv bemutatóján. A Mascarion könyvek sorozatának ötödik tagjaként megjelent kötet története az 1908. április 24-én, pénteken, Gorkij (emigráns) író Capri szigeti villájában játszódott híres sakkpartiból ered, amely Vlagyimir Iljics Uljanov (a későbbi Lenin) és Alekszandr Alekszandrovics Bogdanov orvos, közgazdász, filozófus, politikus, természettudós között játszódott – immár a korábbi barátságuk után politikai ellenfelekként. A könyv közvetlen ötletét az Orosz István rendezte, hatperces animációs film adta, amely novellának indult, de utána gyakorlatilag írta magát a cselekmény. Orosz kezdetben még csupán a sakkpartira koncentrált, de – ahogyan az életben – a politika gyorsan „átvette felette az uralmat”. Rendkívüli módon inspirálóak voltak a sakkpartit körülálló személyek; az idők során magát a játékot megörökítő, valódi fénykép számtalan változata látott napvilágot: ahogyan a politika szelei fújtak, úgy változott a fotón szereplő személyek száma az utólagos kiretusálások után.

„Olyan fikciós történet ez, amelyben vannak hiteles dokumentumok – mondta el Orosz István. – Hogy szépirodalom legyen a könyvben, arra feljogosítottak a szereplők”. Különösen Bogdanov, aki ugyan rendkívül jól sakkozott, a politikai játszmákat viszont rendre elveszítette. Főállású orvosprofesszor volt, vértranszfúzióval foglalkozott, Sztálin Lenin halála után komolyan fel is szólította, hogy támassza fel a nagyvezért! Bogdanov ugyanakkor szépíró is volt (versek és próza egyaránt), nevéhez fűződik az első szovjet science-fiction Vörös Csillag címmel, amely a Mars bolygót jelentette, ott játszódott a története. „Miután a valódi történelmet számtalanszor átírták, a fikcióval megnyomhatjuk az egészet”, de annyira hiteles a történelmi keret, amennyire csak lehet – fűzte hozzá a szerző. Majd megadta a rejtélyes végszót is az érdeklődőknek: „Olyan rejtvények is vannak a könyvben, amelyeket még én sem tudok…”.

Barnás Ferenc: Bagatell
Szilvási Krisztián írása

Negyedik regényénél jár a már régóta külföldön élő Barnás Ferenc, akinek rögtön azt a megállapítást szegezte neki beszélgetőpartnere, Bazsányi Sándor a pódiumszínpadon november 6-án, hogy könyveinek komor tónusa teljességgel meghatározza írói pályáját. Őt viszont egyáltalán nem zavarja ez a homogenizálás, ahol hősei rendre sötét gondolatokat gömbölyítenek a történetek végig, a Bagatell pontosan ezen beskatulyázás ellen hat azzal, hogy másmilyen atmoszférát nyújt. A szakma valószínűleg emiatt tartja nehezen olvasható szerzőnek. Barnás örül, ha írásaiban felfedezik, felismerik a játékos tónusokat, ennek akart igazán hangot adni a Bagatellben. Hiszen a szomorú és sötétnek tűnő életben mindig ott van a vidámságra, az örömre hívás. „A jó irodalom alapvetően az életből veszi a dolgokat, és a negatív érzelmeket a valóságban is kezelnünk kell.” A főhős a zenével az érzelmeket modellizálja, a könyv története az érzelmek konstruálása mellett ki-kitekint, hogy az olvasó saját magában is felismerhesse őket.

A regény 2000-ben ugyan már megjelent, de Barnás Ferenc újraírta, mert nem volt megelégedve vele: úgy érezte, a szerző – azaz ő maga – nem tud rendesen magyarul, nem úgy használja a nyelvet, ahogyan az megérdemli, sok olyan fogalmazás van a regényben, amit a magyar nyelv nem bír el. Az átdolgozás második indokát pedig a belőle jövő folytonos javítási kényszer szolgáltatta. A Bagatellben minden játékosságot vesz fel: a történet, a nyelvezet, a szerkezet. Barnás a művészetre nem úgy tekint, mint egy nagybetűs, elvont fogalomra, hanem úgy, mint a mindennapi élet kézzelfogható, gyakorlati részére. A ma embere sajnos teljesen konzervatívan viszonyul a művészethez: azt szeretjük, ami kellemes, nem hoz zavarba, ami a belső világunkat teljesen lefedi. A Bagatellt pedig pontosan az a művészet-érzet hatja át, amely a mindennapok színeiben, ízeiben és hangjaiban keresi a megnyilvánulást. Ahogyan Barnás Ferenc vallja: „Én azt a művészetet szeretem, amely ezt a fajta biztonságunkat kikezdi”.
 

Urbánszki László: A dalmát háború
 

Tarandus Kiadó: Patrick Modiano munkássága
Szilvási Krisztián írása

Patrick Modiano-ról a könyveit Magyarországon megjelentető Tarandus Kiadó tartott roppant érdekes és mély bemutatást a Pódiumszínpadon november 7-én. Az asztalnál Molnár Eszter szerkesztő, Gulyás Adrienn fordító és Réti Attila, a kiadó vezetője foglaltak helyet, hogy a szerző Nászút című regényén keresztül ismerhessék meg a jelenlévők a Nobel-díjas francia szerzőt. Már a felvezetésre felkaphattuk a fejünket: „Közhely Modiano-val kapcsolatban, hogy mindig ugyanazt a könyvet írja”. Talán azért, mert a regényein átsütő „elmagányosodás” érzése, a nő keresése saját életéből ered, írásai önmagán végzett terápiaként hatnak. Stílusa rendkívül feszes, tömör, sokszor képszerű hangulatokat teremt, ahol esztétikailag mintegy kimerevít bizonyos momentumokat. „Amit róla és írásairól beszélünk, az szükségszerűen leegyszerűsítő a leírtak jelentéséhez és tartalmához képest – mondta el Réti Attila. – Ha Márai élne, rávágná Modiano regényeire, hogy teljesen monomániás a szerzőjük”.

A Nászút történet a történetben, hiszen a főhős egyrészt – az író alteregójaként – valahol a saját története, mellette pedig a narrátor szintén vele feleltethető meg. Az eredeti nyelvű regényben logikailag követhetetlen az időrend használata, a múlt és jelen váltogatása, de ez szándékos, Modiano sajátja, az általa kidolgozott koncepció része, melynek magyarázata lehet az ember emlékezetének szubjektív játéka. Sokszor lényegtelennek tűnő momentumokat mutat meg a történetben, mert vallja, hogy az írónak nincsen joga döntést hozni afelett, mi fontos, és mi lényegtelen a cselekményben. Az „előadók” továbbá Modiano stílusát, történetszerkesztési elvét, írótechnikai eszközeit boncolgatták, melynek során egy valódi, megérdemelt Nobel-díjas „magasíró” bontakozott ki az érdeklődők előtt, akit Réti Attila szerint nem lehet strandon, zsivajgó gyerekek között olvasni. „Nekem Modiano a Katarzis.” Egy olyan korszakos író, akinek teljességgel nem bonthatók le a rétegei, egy olyan kincs, amelyet a Tarandus évekkel ezelőtt megtalált, s nem kíván többé elengedni.

Csikós Attila: A napon sütkérező hal; Vincze Ferenc: Desertum; Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani
tmoni írása

Csikós Attila: A napon sütkérező hal

A Könyves Szövetség összefogásával három szerző egyikeként mutathatta be első regényét, de nyolcadik kötetét Csikós Attila november 8-án a Pódiumszínpadon, ahol Bíró Gergely jól feltett kérdései nyomán kirajzolódott előttünk mind a szerző eddigi pályafutása, mind az új könyv lényege. Az író – mivel dramaturgként is dolgozik – eddig főleg darabokat és novellákat írt, ez az első próbálkozása a regény műfajával, s úgy tűnik, ez is megy neki. Saját bevallása szerint A napon sütkérező hal prosti-történetekből nőtte ki magát művészregénnyé, de az éjszakai Budapest csak a történet hátteréül szolgál, hiszen két író – egy fiatal és egy öreg – kapcsolatáról, valamint egy szerelmi háromszögről szól a könyv, melynek címe egy taoista kézikönyvből származik, s egy szerelmi pozíciót jelent. Nem egy optimista, életvidám történetről van itt szó, hanem egy megkeseredett drámáról, hiszen két generáció tragédiája jelenik meg benne, az idős korosztályé, akiknek voltak eszméi-elvei, de mára (2013-ban játszódik) már elvesztek, illetve a fiataloké, akiknek nem is voltak. Egy nem teljesen értékvesztett világ tárul elénk a könyv lapjaiból, de egy igencsak langyos és lagymatag világ, ahol túl sok a keserűség, túl kevés a tett, túl sok a kocsma, túl kevés a lehetőség, túl sok a szenvedély, túl kevés a szeretet, és legfőképpen túl sok a magány… Egy jól sikerült beszélgetést hallhattunk, melynek jobban sikerült felkelteni az érdeklődésünket a regény iránt, mint a végén felolvasott részletnek.

Vincze Ferenc: Desertum

A Könyves Szövetség másik szerzője, akivel megismerkedhettünk a Könyvszalon utolsó napján, Vincze Ferenc volt, akinek második prózakötete a latin eredetű Desertum címet viseli, mely sivatagot jelent. Bíró Gergely célirányos kérdései során kiderült, hogy miféle elsivatagosodásról van itt szó: mennyire nem adható át vagy tovább a nagyapák öröksége az unokáknak. Érdekes módon az apák itt nem játszanak, kizárólag nagyapákról és unokákról olvashatunk a kötetben, melyben töredékszerűen, már-már befejezetlenül sorakoznak a történetek, jelennek meg a nagyapák, akik nem találnak közös nyelvet az unokákkal, akiket teljesen más dolgok érdekelnek, de nem merik megkérdezni, ami fontos nekik, mert így szocializálódtak. Így érhető tetten az áthagyományozási torzulás, az örökség átadásának sikertelensége, melyért mindkét generáció egyaránt felelős. De dühöt csak az unokákban gerjeszt. A novellafüzér hősei örmény, szász, cigány és magyar nagyapák, mintha Erdélyben járnánk…

Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani

A Könyves Szövetség harmadik szerzője Csender Levente volt, akivel Egyszer majd el kell mondani című novelláskötetéről és íróvá válásának folyamatáról Bíró Gergely beszélgetett november 8-án délután a Pódiumszínpadon. Kiderült, hogy a szerzőt az emigráció tette íróvá: Erdélyből települtek át kalandos módon, s az otthon maradt, lezáratlan történetek kikezdték a nyugalmát, ezért kezdte el kiírni magából őket, s így született meg a novellista Csender Levente, akinek érzékenysége, egyedi hangja teszi műveit különlegessé. Így van ez legújabb kötetével is, melyben az elmúlt 12 év terméseiből válogatott, és hozzácsapott négy újat. A történetek az 1980-as évek Romániájától a 2010-es évek Budapestjéig ívelnek, tragikomikus képet rajzolva az elmenőkről és hazájukban helyüket keresőkről, valamint a rendszerváltás veszteseiről.

Egressy Zoltán: lila csík, fehér csík
Ősze Mária írása

A Pódiumszínpadon november 8-án, vasárnap délután került sor Egressy Zoltán lila csík, fehér csík című regényének könyvbemutatójára, amelyen az íróval Pottyondy Nóra beszélgetett. A lila csík, fehér csík énregény. Énregény is. A szerző elmondása szerint ez az első olyan műve, amely ennyire személyes, amelyben önmagát ennyire előtérbe helyezte. Egressy Zoltán kisfiúként rajongott az 1970-es évek második felének, az 1980-as évek első felének nagy magyar focisztárjáért, a végtelenül tehetséges Törőcsik Andrásért. A beszélgetés során az író kihangsúlyozta, hogy semmiképp sem akart életrajzot írni, önmagában saját gyerekkorának története sem lenne érdekes. De foglalkoztatta Törőcsik tragikus sorsa, saját gyermekkori érzései, ezért döntött úgy, hogy regényben mutatja meg a rajongás és a rajongott személyről való leválás természetét. Úgy gondolja, ez már sokak számára érdekes lehet, hiszen gyermekként mindenki rajong, rajongott vagy egy focistáért, vagy egy énekesért, vagy más híres emberért.

A műben keveredik a tényszerű valóság, valamint a gyermekkori és a felnőttkori érzésvilág. A regényben hangsúlyos pillanatok a személyes találkozások. Annak ellenére, hogy Egressy kisgyerekként abban a házban lakott, amelynek földszintjén Törőcsik állandó törzshelye volt, csak egyszer kért tőle autogramot, és felnőttként még egyszer beszéltek pár szót. Soha nem akart a rajongott kedvenchez ennél közelebb kerülni. Így adódott az a kérdés, hogy mi volt ennek az oka. Egressy Zoltán elmondta, hogy ő azért a focistáért rajongott, akit a pályán látott zseniálisan játszani. A rajongott személyről le akarta választani a ráaggatott negatív tulajdonságokat, meg akarta őrizni „a festett kép tisztaságát”. Semmiképp sem akarta magában lerombolni a mítoszt, a nagy idolt. A szerző elárulta a hallgatóságnak, hogy ezzel a könyvvel az is volt a célja, hogy évtizedekkel a labdarúgó pályafutás befejezése után levegye azt a nagy terhet, amelyet anno Törőcsikre rátettek: neki kellett volna a magyar focit a csúcsra vezetni. Ilyen teher alatt csak összeroppanni lehetett… Azonban sokak emlékezetében él még játékosként, nagyszerű játékosként.

Ötven perc Vámos
tmoni írása

A mai kortárs próza egyik legellentmondásosabb alakjával, Vámos Miklóssal is találkozhattak a Könyvszalon vendégei a Nagyszínpadon, november 8-án délután. Megoszlanak a vélemények arról, hogy Vámos „igazi” író-e vagy bestseller szerző, hiszen műveinek eladási adatai inkább az utóbbira vallanak, rajongói viszont úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar valóságról ír olvasmányosan ugyan, de mély értelműen. Saját magát realista prózaírónak tartja (olyan szépirodalom, amely nagyon közel áll a valósághoz), pedig minden egyes regénybe beleírja magát, hiszen személyes élményei – saját bevallása szerint – az összes könyvébe beszivárogtak. Tény, hogy vannak nagyon komoly, nagyon jól megírt regényei (pl. Apák könyve, Félnóta, Zenga zének), és vannak szórakoztatóbb jellegűek (pl. Utazások Erotikában, Húrok, stb.). Ja, és persze ott vannak még a novellák, amelyről nem lehet azt mondani, hogy bestseller-műfaj. Jelenleg Hattyúk dala című történelmi regényén dolgozik, mely jövő októberben fog megjelenni.

Szokásához híven egyedül jött ki a színpadra: neki aztán igazán nincs szüksége kérdésekre, dől belőle a szó, s sajátos humorával mindig elvarázsolja a hallgatóságot. Az Európa Kiadó adja ki könyveit, mégpedig – koncepciójához hűen – életműkiadásban. Mivel ebben az évben nem jelent meg új műve Vámos Miklósnak, a régiekről pedig – mivel túl sok van – nem akart beszélni, saját írói pályáját mutatta be utánozhatatlan stílusában. Szórakoztató történeteket hallhattunk gyermekkoráról, amerikai éveiről, kiadói kísérletéről (Ab Ovo), zenei „karrierjéről” Bornai Tiborral (KFT együttes), a tévézésről (Lehetetlen, Rögtön, stb.), és persze olvasóival való találkozásairól. Kellemesen eltelt ötven perc volt.

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Vass Virág: Szoknya-Blues
Szilvás Krisztián írása

Vass Virág nyolcadik könyvével érkezett a pódiumszínpadra november 8-án, bár ez így nem volt teljesen igaz, hiszen mint elmondta beszélgetőpartnerének, Kárpát Zsoltnak, még bő egy hetet várni kell a regény tényleges boltokba kerülésére. A Szoknya-Blues-t már a megjelenése előtt úgy minősítik, hogy Vass Virág új műfajt hódított meg, aki konkrétan el is árulta, hogy az úgynevezett „domestic novel” műfaja egyeztethető meg legújabb regényével. A lényeg nem változott: ugyanúgy emberi kapcsolatokról, a nő-férfi viszonyáról szól olyan tekintetben krimiszerűen, hogy a hétköznapokban rejlő lélektani „thrillereket” állítja a középpontba. Ennek a műfajnak sokkal feszesebb és kiszámítottabb követelményei vannak a történet és a megvalósítás tekintetében. A zsáner ugyanis megkívánja a fordulatok fokozottabb jelenlétét, a puzzle-szerű formát, a feszültségadagolás tudatosan vezetett ritmikáját.

Vass Virág előző regénye, a Sohanő anyaggyűjtése közben akadt rá a témára, amely egy külön történetet kívánt magának, így született az ötlet és a motiváció is. Hiszen rendkívül érdekes topic azoknak a férfiközösségeknek az ábrázolása és boncolgatása, amelyek ahelyett, hogy a férfi-nő problémák, konfliktusok megoldására törekednének, inkább teljesen nőmentes életre rendezkednek be. A (természetesen) Japánból indult „divat”, „mozgalom” egyre több követőt nyer magának Európában és világszerte is. A regény főszereplője a fiatal, értelmes, várandós Bölcsházy Anni, akinek a saját életére vonatkozóan nincsen felelősségvállalása, víziója, hiszen egy valódi, gazdag és erős, modern értelemben vett „alfahím” mellett alakul az élete, ám Laci az esküvőjük előtt váratlanul halálos autóbalesetet szenved. A krimi innentől veszi kezdetét, hiszen a férfi nem egyedül utazott a kocsiban… A Szoknya-Blues folytatása? A hírek szerint ez Vass Virág eddigi legfordulatosabb és legmeglepőbb regénye, úgyhogy muszáj lesz beleolvasni.

Fotók: Pollreisz Balázs és Vas Balázs